Küzdelem az idővel (beszélgetés)

"az itt a gond, hogy rabszolgasorba került az ember"

És a "java" még csak ezután jön... :(

Kicsit sarkos a fogalmazás, de teljesen egyetértek vele. Én a közigazgatásban dolgozom és azt vettem észre hogy egyfolytában rohanni kell. Példa: kiadnak egy feladatot nevetségesen rövid határidővel; az ember mint őrült dolgozik hogy meglegyen; aztán utólag pontosítani kell persze még gyorsabban, aztán jön a hiánypótlás; aztán az összegzés szinte azonnal. Aztán amikor megvan, nem történik semmi.

Kb 3 éve vettem észre ezt a mesterségesen fenntartott rohanást. Az a jó dolgozó, aki rendszeresen túlórázik, pontosabban tovább marad bent dolgozni. A túlóráért ugyanis ellentételezés jár. Nem panaszkodok, csak egyszerűen nem értem mi történik, miért van ez.

Sziasztok,

utólagos engedelmetekkel én egy könyvet ajánlanék. Mesekönyv nagyoknak és egy kicsit kisebbeknek (mint A kis herceg). Adtam már ajándékba két folyton rohanó felnőttnek. Egynek nem tetszett a másik elgondolkodott kicsit.

A végtelen történet szerzőjétől, Michael Ende: Momo Avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt.

[link]

Én biztos el fogom majd olvasni a lányommal, ha eljön az ideje:)

Hmmm... érdekes cikk.:)

Előre leszögezem, hogy énis szoktam késni... nem direkt, de szoktam. Viszont jó "dolognak" tartom az időt.

Milyen fura is volna, ha kihívnánk a mentőt és csak annyit mondanának, hogy "Csókolom majd érkezünk... nem rohanunk sehova.".:P

Vagy ugyanez egy életmentő műtétnél... no és a házépítés 20 év alatt? :) Milyen jó is volna, hisz szegény segédmunkás csak ne rohanjon sörért a boltba, és legyen is idejük meginni. :)

Ja vagy legyenek emberek akiknek sietniük kell és legyenek olyanok akiknek nem? Személy szerint én az egyenlőség híve vagyok.:)

Persze lehet benne öröm és bosszúság is, ez egyértelmű... sőt van amikor megengedett a késés és van amikor nem kellene.

Szerintem egy munkahelyről, ha lehet ne késsünk, mégha azzal egyet is értek, hogy talán kicsit túlságosan felgyorsult világban élünk.

Főleg, hogy nem is lenne mindig szükség a rohanásra.

Sok alkalom van amikor csak a saját trehányságunk vagy lustaságunk miatt van szükség rá.

Én is mindig mindenhonnan elkéstem. Még a saját ballagásomról is :D:D Suliból is rengetegszer írtak be késés miatt, az össze munkahelyemről elkéstem eddig és rájöttem most, hogy így olvastam a cikket, azért volt, mert nem éreztem, hogy súlya van a dolognak..... Elkések, elkések, nem érdekel... úgy sem rúgnak ki. Kellek én neki stb..... A másik meg, hogy soha nem volt még akkora gond a késésemből, hogy gond lett volna. Viszont ahol most dolgozom, onnan még soha nem késtem el, mindig korábban beérek, mert érzem és tudom, hogy ha elkések annak következménye lesz, rögtön kirúgnak. Lehet csak ennyi kellett :D De reggel ugyanúgy megreggelizek ami nálam fél óra (lassan eszem) :D elkészülök és egyáltalán nem kapkodok, nem rohanok. Akkor inkább kelek 10 perccel előbb de nem kapkodok. :)

Pedig mindig azon nevetgéltünk anyáékkal, hogy még a saját esküvőmtől is elfogok késni.... de nem fogok, mert az fontos lesz. :) Amúgy apum is ilyen :) Nem lett belém verve a pontosság és lehet kicsit későn, de magamtól megtanultam :D

Sokkal jobb, mint magyarázkodni, hogy mért késtél, mindig utolsónak odaérni... jajj de utáltam mindig családi összejöveteleken is mi voltunk az utolsók (MINDIG) és nekünk kellett 50 embert végig puszilni köszönni..... jajjjj, mennyivel egyszerűbb lett volna az elsők között odaérni :)

Köszönöm a sokféle hozzászólást. :) Örülök, hogy ilyen sokan megosztottátok a véleményeteket.

Hozzáteszem, míg iskolába jártam sosem késtem el, nem volt ezzel bajom. Mióta ezen a munkahelyemen dolgozom, nem nagyon megy a pontosság, valami más oka lehet. De igyekszem azért mindent megtenni. Általában 8ra bent vagyok.

"A pontosság a királyok erénye."

"A francia kódex valamikor a királyok számára egyetlen udvariassági tényezőt ismert: a pontosságot. A királyra nem vonatkozott a protokoll, miután ő mindenek felett állt. Az alattvalók sokféle módon fejezhették ki tiszteletüket a király felé, míg a királynak egyetlen lehetősége volt arra, hogy alattvalóival szemben udvarias legyen: ez volt a pontosság.

Egy híres hadvezér azt mondta egyszer: minden csatámat azért nyertem meg, mert negyed órával korábban készültem fel, mint az ellenség."