Kúszó-mászó baba és kutya együtt (beszélgetés)
Mi először egy hálószoba járókat vettünk,aztán ezt a baba karámot. Ebbe alulra habtapit raktunk,meg szivacsot,mert amikor tanult járni benne sokszor elesett. A hálós járókában tanult meg felállni egyedül.
Szerintem ha veszel ilyet olyat vegyél ami csak rácsos,nem ilyet mint mi mert ez olyan lyukacsos formás és egyik nap ahogy állt bedugta a kis lábát és felnyomta magát és sajnos ki esett! Most azt csináltam,hogy körbe beragasztottam széles ragasztoval meg karton papírral a formákat,így már nem tudja beakasztani a lábát,mikor emelheti. Persze tudom eljön az idő hamarosan mikor ki is mászik majd belőle 😊.
Nappal ebben játszik,meg sokat sétálgat már a lakásban,éjjel a hálós járókában alszik,nem szerette a rácsos ágyat,mindig beütotte a fejét. Ha járókát is vesztek a hálós jobb szerintem nem tudja beütni magát...
Köszi! Megnéztem, találtam hasonlót én is. Ha van időtök megnéznétek, hogy szerintetek melyik a legpraktikusabb? Van köztük olyan, aminek az oldala zárt, így ezeknél talán még kevesebb szór menne át a padlóról. Persze nyilván takaritanèk, na de még is.
Illetve még egy kérdés: ha ilyenen lesz, akkor még azért egy járóka kell? Csak az a különbség a kettő között, hogy a járókának van hozzá tartozó alja, ahol el tud feküdni?
Egyébként kúszni mászni elég kb 1,5-2,5 méteres átmérőjű terület?
Szia!
Az interneten vettem,ha békeidőben baby vivo laufgitter kidob pár oldalt. Az e bayen az amazonon is van. Én a yatego oldalról vettem,mert tudtam egyből pénzt utalni,ki tudtam fizetni a bankkártyámmal. Mi Bécsben élünk,nem tudom otthon hogy működik ez. A miénk műanyag babakarám,1,60*1,60 as,ha négyzet alakúra rakom,de mi teglalap formában raktuk le. Lehet kapni fából is,ami olyan rácsos mint a kis ágy. Igazán jó nagy helyet lehet vele csinálni a kicsinek és biztonságban van.
A bichon frisé az tök jó "benti kutya", alig hullik a szőre és nem olyan szőr, mint a többi kutyaszőr, nem véletlen, hogy a bichont szokták ajánlani allergiás embereknek is, mert nem száll a szőre, stb.
Nálunk sok a lépcső a házban, ez tönkretenné a csípőjét, ezért nálunk nem lehet,de én lakásban csak azt tartanék:))))
Jól megoldottad a pelussal, aranyos, ha hagyja magát
Bár ezekből 150 cm átmérőjű a legnagyobb.
Tiéd mekkora? Hol vetted?
Bár ezekből 150 cm átmérőjű a legnagyobb.
Tiéd mekkora? Hol vetted?
Két szobás lakásban lakunk,egy nagy előszoba folyosó van,oda költöztettük ki a kutya alvó helyét. Ahogy tudjuk teljesen ki van tiltva a szobából,pedig ő olyan fajta ,hogy nem hullajtja a szőrt szerencsére,igazi szoba kutya,csak sajnos már öreg,beteg. Én is és a párom is úgy gondoljuk nem való baba mellé kutya ,macska meg pláne.
Az apósodnak is így kellene a dolgokhoz állnia,a kisbaba az első!
Szia
Nekünk 13 hónapos lesz a kisfiúnk,és van egy kutyánk,bichon frisée,13 éves,kan. Sajnos kicsit beteg,csöpögteti a vizeletet,prosztata gondok vannak. Az állatorvos javaslatára,a bőre alá kapott egy chippet ami fél évig hatott,nem termelődött a tesztoszteron,olyan mintha ivartalanították volna.Ez is hatásos lenne a jelölgetések miatt. A másik ,hogy csöpögteti a vizeletet úgy oldottam meg,hogy pelenkában van itthon a lakásban. 5 ös méretű pelenkát rakok rá keresztben a hasa alatt és a hátán ragasztom össze. Kb másfél éve van így,egy nap kétszer cserélem és hetente fürdetjük. Minden nap porszívózok és felmosok lysoform fertőtlenítővel. A kicsi fiúnkat nem raktam a földre míg tanult kúszni mászni ,hanem kinyitottuk a nagy ágyat és azon gyakorolt ,meg vettem neki egy nagy babakarámot,színes műanyag,habtapi meg szivacs is van benne. Abban játszik,megtanult benne menni...ha nem tudok mellette lenni biztonságban tudom.
Szerintem egy ilyen babakarám nektek is jó lenne,a kutyák nem tudnak oda bemenni...ha lehetne én pelenkát is raknék a pisilős kutyára!
Van erről egy mâsik topikban is szó. Az erős mosószerek bántjâka kutyák, cicák nyálkahártyájât, ezért ecet, hipó, domestos, ammónia (az összes ajaxban van ammónia) nem tanácsolt, mert még arrais oda fog pisilni, hogy eltüntesse a mosószer szagát, az neked illat de neki meg orrfacsaró bűz.
Kapható kisállatboltokban olyan mosószer, ami szintén higienizál, és szuper illatos is, de nincs benne semmi olyam erős vegyszer, ami az őorrukat zavarja,az illatosabbak sem, mert ezekben se hipó, se ammónia, hanem benzoilklorid van,ha jól tudom.
Inodorina, sanicat (ez a macskapisit is semlegesíti), és a bayernek is van ilyen mosószere. A pisifoltokra pedig van egy cucc, urine off a neve,ezt csak a foltra kell spriccelni, nem az egész padlóra. A foltra fùjod (előtte már feltörlöd a művet),letakarod f9lpackkal fél órára majd feltörlöd.
Nem látom rajta, hogy rosszul érezné emiatt magát. Azt is elmondtam már neki, hogy a kutyája nem teheti be a lábat a babaszobába. (Nem csak a pisilés vagy jelölés miatt, ha nem lenne ez akkor sem, mert nem néz ki túl igényesen a kutya. Olyan mint egy raszta hajú hippi) De amikor bemegy a babához, akkor persze a kutyája követi. Én meg mikor belépek és látom, hogy bent van a kutya is, akkor akkora lesz a fejem, mint az állat. Erre meg úgy csinál, mintha nem látta volna, hogy bement a kutya is. Akkor mondja neki, hogy menjen ki. Marha jó poén....
Bár valószínű nem pisilne oda ott akkor, de akkor sem akarom, hogy bemenjen, mert igénytelen. Ennyi, de ezt úgy látszik nem lehet tiszteletben tartani.
Köszi a tippeket! Szőnyeg nincs, laminalt padló és járólap van, hogy könnyebben lehessen tisztítani. Azért 3 kutya mellett nem egyszerű. Az én kutyámat mindig megfésülöm kint, meg ő igényli is.
Pisilőset nem lehet, mert az morog, harap.
Robotporszívó is van, azt egy nap többször is beindítom.
Felmosni domestossal szoktam, mert úgy gondolom kutyák mellett muszáj erősebb szerrel felmosni. Ha baba mászni fog, akkor is lehet ezzel felmosni vagy akkor inkább már finom felmosószer ajánlott?
Illetve úgy tudom, hogy negyedévente kell féregtelenítőt adni a kutyáknak, főleg ha baba is van a házban.
Szőrmentes terület, napi porszívózás, ahova a kutya be szokott menni, porszívórobot, így időt nyersz. És semmi szőnyeg sehol, ahova felugrik, ott letakarni már mielőtt bejön.
Alapjáraton is üres bútorfelszínek, amit csak elég letörölni, nem kell pakolgatni semmit.
Ja, és nemcsak a takarítástól függ ez, a kutyákat mindennap fésülni kell, a rövid szőrűt is, kint, a szőrt kidobod, azt már tuti, hogy nem fogja elhullatni aznap bent. Szóval a kutya ápolása már fél tisztaság, takaríthatsz te rengeteget, ha ő épp vedlik, de ha már kint megszabadítod az aznapi szőrmennyisègtől, bent is tsztább
Persze, ez érthető, hogy új kutya érkezésekor is változik a viselkedésük. Nem szokták abbahagyni egy év után sem, inkább konszolidálódik az a gesztus.
Mikor mi meghoztuk a második kutyát (szuka), akkor a kannak is egy kis időbe telt, mire alkalmazkodott, azóta teljes a "szerelem", folyto egymás seggében vannak de ő nem szokott le arról, hogy jelöljön a kertben, vagyis azóta is mindig megvárja, míg pisil a másik és utána odamegy és odapisil ő is, hogy márpedig a másik szaga sehol ne érződjön. Igaz, kint nem probléma, rengeteg helyük van,óriási a kert, csak mondom, hogy ezek a szokások nem múlnak el
Csakis úgy, hogy a kutyusok minél kevesebbet legyenek a lakásban. Sose értettem, hogy kertes házban mi értelme van annak, hogy kutya, macska uralja az egész lakást.
Persze vannak normális kivételek, amikor pl. a kutyusnak az előszobában van egy kosara, és csak oda mehet, ha pl. kinn rossz idő van, vagy retteg a vihartól, tűzijátéktól, vagy csak egyszerűen a gazdi közelségére vágyik. Nevelés kérdése.
A cicám addig nem jöhetett be a lakásba, amíg egészséges volt, hacsak nem a gutaütős hőség miatt beengedtem hűsölni. De csakis az egyszerűen tisztás tartható, köves előszobába. A telet végig a szintén könnyen takarítható fürdőszobában töltötte. A jó idő megváltás lett, mert olyan szenilis már szegényem, hogy hiába van tiszta alom, ritkán talál bele, s a betegsége miatt nagyon sokat pisil.
Akkor valószínűleg szimplán megjelőli a területét.
Ezt egy ivartalanítással meg lehetne oldani.
További ajánlott fórumok:
- Gyerek és kutya együtt a lakásban?
- CICA ÉS KUTYABARÁTOK FIGYELEM! Segítsünk együtt mert nagy szükség van ránk!
- Megbántam, hogy abortáltam szeretnék babát a mostani páromtól akivel4 hónapja vagyunk együtt, a lelkifurdalás nem hagy nyugton
- Mikortól lehet együtt mosni a baba ruháit a mi ruháinkkal?
- Miért jár együtt egy baba születés a szegénység felvállalásával?
- Kisbaba és kutya együtt a lakásban. Tapasztalatok?