Kövérek hátrányban?

Kezdjük az alapoknál: az alsóneműnél. Hónapok óta (!) igyekszem olyan bodyt vásárolni, ami izgalmas, de azért formában tart. Ez ugyebár rendkívül fontos darab egy molett nő ruhatárában. Kénytelen vagyok szembesülni a ténnyel, hogy az ilyesmi egészen különleges luxuscikknek számít, amiért száz kilométert kéne autókáznom, és ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy meg tudnám fizetni. Aztán jöjjön a szoknya! Még november végén elhatároztam, hogy veszek magamnak egy mindennapra való, sportos, modern szabású, fekete bársonyszoknyát, térdig érőt. Nos, ilyesmi sem kapható az én méretemben. Az egyik boltban megpróbáltak rendelni – sajnos azonban a nagyraktárakból is kifogytak a fiatalos szoknyákból! Aha. Értem. Abnormális kívánságaim vannak. Fekete, térdig érő szoknya, mindennapi viseletre? Nahát! Hogy jutott ilyesmi az eszembe?

De nézzük tovább! A télen nagyon fájt a fogam egy piros csizmára. Szeretem a piros kiegészítőket, és most igazán divatosak. Ugye, kitalálják? Nem találtam olyat, ami feljött volna a vádlimra. Na de nem adom fel a harcot! Jön a tavasz, és kéne egy csinos, fekete bőrkabát. Olyan rövidebb, zakószerű fazon, lehetőleg karcsúsított szabású. Látom, az egyik üzletben leárazás van, talán kapok valami jó holmit. Az elárusító furán méreget: – Hát, nem tudom – mondja fanyalogva. – Itt a 44-46-os méret.

(Hozzá kell tennem: az áruválaszték az 56-os méretig terjedt). Ennél a pontnál én is fanyalogni kezdtem. Elsősorban azért, mert a csinosabb, állítólag 46-os kabátok szerintem 42-esek voltak, a többi formája meg, hogy is mondjam? Kissé izé… Most már ezt is tudom: a karcsúsított fazon kizárólag a karcsú hölgyek számára ajánlott! De a kegyelemdöfést az elárusító kisasszony modora tette fel. – Mikor belépett az ajtón, már láttam, hogy magára bizony… – megcsóválja a fejét. – Vagy csak a télikabátban ilyen kövér?

Na, durr neki! Ezt jól megkaptam. Még szerencse, hogy már csak nevetek az ilyesmin. Az viszont biztos, hogy ide többet nem jövök. Meg az is biztos, hogy idén sem lesz kis fekete bőrkabátom. Mindenesetre felmerül a kérdés: lehetséges, hogy a szülés után ufo lett belőlem? Mert hiába érzem magam teljes értékű, csinos nőnek, ha egyszer csőstől ömlik felém: másodrangú vagy, nem normális, selejtes. Nincs jogod arra, hogy szexi alsóneműd és vagány stílusod legyen. Ásd el magad, de nagyon gyorsan, nehogy mások észrevegyék, hogy te is nő vagy!

A minap egy tánciskola bemutatóját tekintettem meg. Az egyik számban vagy tíz tini csaj lépett a színpadra. Három sorban álltak egymás mögött. Az első sorban négy vékony lány, a másik sorban öt vékony lány. Az utolsóban meg? Egy duci lány. Ő maga alkotott egy egész sort – legalábbis a koreográfus szerint. A kislány egyáltalán nem táncolt rosszabbul, mint a többiek. Szerintem csúnyább sem volt az átlagnál, sőt! És mégis: olyan helyre állították, hogy lehetőleg ne látszódjék. Figyeltem az arcát: természetesnek hitte, hogy ő – mint a csoport kisbékája –, hátul ugrabugrál. Vidám volt és boldog. Arra gondoltam: szüksége is van egy jó nagy adag életerőre és önbizalomra. Akit hátraállítanak, csak azért, mert a teste nem illik az átlagba, annak bizony nagy lélekjelenlétre van szüksége a mindennapokhoz.

Kövér csajok, föl a fejjel! Ne adjátok fel néhány ostoba elárusító vagy koreográfus miatt! Nézzetek szét a környezetetekben: talán ti vagytok az egyetlen nő, aki felszedett pár kilót? Ugye nem? És ugye, a férjetek sem egy Adonisz, aki most jött le a címlapról – mégis szeretitek őt. Hát akkor húzzátok ki magatokat, és legyetek büszkék a testetekre! Ne hagyjuk, hogy a környezetünk befolyásolja a magunkról alkotott képet, a személyiségünket! Pont olyan értékes emberek vagyunk, mint karcsú nőtársaink.

Az élet egyetlen területén sem érdemeljük meg, hogy hátra állítsanak bennünket.

Szerző: H. Dráfi Anikó

Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.