Kislányaim születésének története
A férjem egyszer csak azt mondta, hogy gyerekzsivajt szeretne már, hát nem is kellett sokat várnunk, kb. 3 hét múlva éreztem, hogy nem stimmel valami velem.
Nem voltam rosszul, egyszerűen éreztem, hogy terhes vagyok. Vettem egy tesztet és meg is jelent a két csík, nagyon boldog voltam, hát mikor megtudtam, hogy két kis magzat van a pocakomban.
Nálam boldogabb ember akkor nem volt a földön, nagyon örültem, hogy ikreim lesznek…
Nagyon szép terhességem volt, nem voltam rosszul, fitt voltam még két babával is a hetedik hónapig dolgoztam is.
Úgyhogy hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen könnyű terhességem volt.
Viszont nagyon féltem a szüléstől, mindig az járt a fejemben, hogy a császármetszést kéne választanom.
De az orvosomnak hála rendes szülés volt, 2009. 02. 25-én hajnal egy körül kis görcsöket éreztem, olyat, mint mikor megjön a menstruáció, semmi erős fájás, csak éreztem, hogy most jött el az idő. Vártam négyig és keltettem a férjem, hogy itt az idő menjünk a kórházba.
Egész úton azon viccelődtünk, hogy lehet korán jöttünk még, volt még hátra 9 nap a kiírt időpontig. De biztos, ami biztos, ez a jó döntés, nehogy valami baj legyen.
Megérkeztünk, megvizsgált az ügyeletes doktornő és mondta, hogy bizony itt megindult a szülés, és délre már meg is lesznek a lányok.
Annyira hihetetlen volt, szinte nem tudtam felfogni, hogy tényleg szülni fogok, semmilyen érzés nem volt bennem nem féltem, nyugodt voltam.
Reggel hatkor jött az orvosom megrepesztette a Liámnak a burokját, és magamra hagytak a szobában a férjemmel, aki annyira izgult, hogy csak na, ilyennek soha nem láttam.
Egészen 10-ig semmi komoly dolog, vagy erős fájás nem volt, aztán egyszer csak elkezdődtek...
Nagyon furcsa érzés, igazából nem lehet elmesélni, hogy mit érez az ember. A férjem bent volt mellettem és fogta a kezem. Tartotta bennem a lelket, hogy meg tudom csinálni.
Végig mondta, hogy a levegővételre figyeljek és bizony az tényleg segített, arra koncentrálva nem fájtak annyira a fájások.
Közeledtünk a finishez, az orvosom bejött és megvizsgált, mondta, hogy készüljek, mert lassan nyomnom kell majd, felnéztem rá és akkor láttam, hogy mennyi ember van bent a szobában.
Voltak ott vagy 15-en mindenki kíváncsi volt az ikerszülésre, és akkor erőt vettem magamon, hogy én meg tudom csinálni, és elkezdtem nyomni…a férjem kezét szerintem szétnyomtam. És akkor egyszer csak megérkezett 2650 grammal, 47 cm-rel 11 óra 47 perckor Lia.
Mikor megláttam csak ámultam, hogy ő bizony az én kislányom, de nem is tudtam őt nézni, mert szólt az orvosom, hogy jöhet a következő baba…3 perc múlva már kint is volt 2960 grammal, 48 cm-rel Emili.
Hát akkora boldogságot soha nem éreztem, mint akkor…és az doktornőnek igaza lett, délre meglettek.
Írta: Timcike80, 2010. március 24. 10:03
Fórumozz a témáról: Kislányaim születésének története fórum (eddig 35 hozzászólás)