Kincs született...

Terhességem 2010. október 20-án (párom születésnapján:)) derült ki. Nagyon örültünk neki, mivel már egy babát elvesztettünk előtte. Szüleim féltettek minket, mivel elég fiatalok vagyunk, nincs még saját lakásunk stb.

De mi eldöntöttük, hogy egy család leszünk, és vállaljuk a babát. 12 hetes vizsgálaton derült ki, hogy kisfiunk lesz, párommal madarat lehetett volna fogatni, fiút szeretett volna elsőszülöttjének - meg is kapta.

25 hetes voltam, amikor egyik este begörcsöltem, az ügyeleten kötöttünk ki, be is fektettek, érzékeny voltam a frontokra, és majdnem beindult a szülés. Befektettek 3 napra, szedtem Cordaflexet (terhességem végéig), és onnantól kezdve ment minden, mint a karikacsapás.

Június 18-ra voltam kiírva, 13-án éjszaka elmentem WC-zni, mire kiértem, éreztem, hogy vizes vagyok, de azt hittem, csak későn értem oda...

Visszafeküdtem aludni és fél óra múlva elöntött a forró magzatvíz, ömlött belőlem, rögtön sokkot kaptam, igazából még akkor sem készültem fel a szülésre.

Felkeltettem mindenkit, gyors zuhi és mentünk a kórházba. Hajnali fél 3-ra értünk oda, megvizsgáltak, és közölték, még semmit nem tágultam, ezért adtak egy szobát és javasolták, hogy még aludjak nyugodtan reggelig. Mondanom sem kell, hogy semmit nem aludtam...

11 óra körül ismét megvizsgáltak, akkor még mindig csak egyujjnyi voltam, ezért feltettek egy ballont, amit megtöltöttek vízzel és az tágított belülről... Hát ezt senkinek nem kívánom. Nagyon fájt, jobban, mint a kitolás. Ezzel a ballonnal elvegetáltam du. 5-ig, akkor kiszedték, még mindig csak hétujjnyira voltam tágulva.

Megkaptam az oxitocint, ekkor ért be az orvosom, majd megint eltelt vagy 3 óra, mire azt mondhatta, hogy jó most akkor megszüljük ezt a babát. De addigra annyira kifáradtam, hogy nyomni sem tudtam, próbáltuk állva, fekve, nyomta az orvos a hasamat, anyukám fogta a lábamat, kb. háromnegyed óra nyomás után már kezdett veszélyes lenni a dolog, beszorult a babám feje, szegényt úgy húzták ki belőlem.

Így 2011. június 13-án, 21 óra 33 perckor megszületett a kisfiunk, Milán baba. Nagyon lila volt, de akkor is gyönyörű. Rátették a hasamra, már ott is morgott, azóta is ez a kedvenc időtöltése. :D Anyukám vágta el a köldökzsinórt, sírtunk. Szerencsére nem kellett varrni sem engem, úgyhogy a felépülés is gyors volt.

Már lassan 3 hónapos a pici babucink, nagyon eleven, jó kedélyű kisbaba. Mindenki szemefénye, a mi kis kincsünk.