Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Két és fél éves lányom SEMMILYEN húst ne eszik meg. Régebben szerette. Erőltessem, vagy hagyjam rá?! fórum

Két és fél éves lányom SEMMILYEN húst ne eszik meg. Régebben szerette. Erőltessem, vagy hagyjam rá?! (tudásbázis)


1 2
2010. jún. 22. 23:36
Az én lányom meg húst hússal enne, viszont semmilyen zöldséget nem akar megenni (most 2 éves), én meg ezen idegesítem magam. Jelzem régebben mindent megevett jó étvággyal, nem válogatott, soha nem erőltettem semmit sem.
53. xti_
2010. jún. 22. 23:35
én sem ettem meg soha, úgy látszik, született vega vagyok. semmi bajom ettől. nemrég szültem, és persze terhesen méginkább képtelen lettem volna húst enni, pedig mindenki erőltette volna. így aztán a kisbabám is vega gyerek lett, de makkegészséges, és igen jól fejlett: most 3 hónaposan 66 cm és 6,5 kg. szerintem nincs miért aggódnod. lehet, hogy később majd eszik húst a kislányod, de ha nem, akkor sincs semmi baj. én csak tudom : )
52. sajert (válaszként erre: 48. - Naftalin358)
2010. jún. 22. 22:38

A nővéremmel egy nyári táborban etettek meg sóskát. Kihányta az egészet, és szó szerint allergiás lett rá, mindezt a 60-as évek legvégén. Utána SEMMIT se evett a táborban, csontsoványan jött haza Anyuékhoz, akik teljesen kiakadtak.


A fiam szinte semmit nem eszik, de nem erőltetem. Engem is mindig kényszerítettek, jajj de utálom még az emlékét is. Most felnőtten, kövéren, az ember meg nem mondaná,hogy zörögtek a csontjaim kiskoromban :-)).

2010. jún. 22. 18:09

hagyd rá.

a szervezetének éppen nincs rá szüksége

50. 35c81b79eb (válaszként erre: 49. - 20a107e4c9)
2010. jún. 22. 17:50
Nálunk totál ugyanez volt a helyzet, csak egy éves korától 3 és fél éves koráig. Most az én kislányom is húst eszik hússal. :)
2010. jún. 22. 17:39

Az én lányom 2 éves korától majd 4 éves koráig nem evett húst ,előtte imádta,csak a tejtermékeket ette ...

! évesen valami megváltozott azóta meg Hús kel neki hússal...ki érti ezt ,de a szervezetük tudja mire van szükségük!

2010. jún. 22. 14:48
Minek erőltetni! Azzal csak rontani lehet a helyzeten. Attól nem kell félni, hogy vega lesz, és ha az lenne belőle, akkor kinek árt vele? Mondom a magam példáját. 10 éves koromig nem voltam hajlandó én sem a húsokat megenni. Édesanyám nem is erőltette, olyan ennivalókat készített (nekem), amit szerettem. Nyaranta keresztanyámhoz "voltam kiadva", falura a városi gyereket, mert a szobát édesanyám a nyári egyetemistáknak kiadta, szállásként. Nos keresztanyámnál más volt a helyzet. Szegény gyerek nem eszi a húst, márpedig itt megeszed, ha kötél szakad is. És erőltette. De csak volna, mert nem voltam hajlandó megenni. Ma sem nagyon rajongok érte. Kedvenc mondása volt, amikor szöszmötöltem, lassan kerülgettem például a levesben a hús foszlányait, és másodiknak valami kedvencem volt (mondjuk mákos csík), egyed, mert csapom bele! Egyszer emlékszem a nagy összecsapásunkra. Bableves volt. A benne főtt húskockára mondta, tessék megenni! Addig nem kapsz mást! Kitáratta a szám, s beletette a húskockát, edd meg! Mondta. Valahogy eldugtam a számban, a másodikat így ettem meg, szinte öklendezve, majd gyorsan befejeztem az ebédet, megköszöntem, kirohantam, s végre kiköptem a számból. Mai napi is nyelési gátlásom van, ha szárnyas alkatrész (főtt hús, még csak a foszlánya is) kerül a számba. Feleségem nagyszüleinél első meghívásom alkalmával a háziasszony kedveskedni akart, így megkaptam a szívét, főve a csirke levesben. Ha abban a pillanatban, amikor bekerült a számba, a nagyapa nem emeli fel a boros poharát, komolyan mondom, hogy lerókáztam volna az asztalt. Így, hála a nagyapának, mint a gyógyszert leküldtem a torkomon. Zárszóként tehát! NEM KELL ERŐLTETNI SEMMIT SEM!
2010. jan. 3. 16:55

bocsánat, hogy ezt mondom, de én ERŐLTETEM!!!!!

az én lányom sem akarja megenni a húst, a fiam is finnyás, de muszáj enni. még ha keveset is, akkor is adjál neki, szerintem.

2010. jan. 3. 16:32
Sziasztok!Szerintem hagyd!Nekem unokatesóm lánya csinálta ezt,megevett mindent aztán a hust nem.7 éves és most sem eszi meg,teljesen vega lett!
45. dus
2010. jan. 3. 16:10

Sziasztok!


Az én nagyobbik fiam is ezt csinálta! Kicsinek megette a húst is és a májat is, aztán 2,5-3 éves kora körül teljesen száműzte étrendjéből a húst. Aztán felkerült az oviba, reménykedtünk, hogy megváltozik ez a szokása, de nem.

6 évesen kezdte ismét enni a húsokat, de a májat egyáltalán a mai napig nem eszi meg! De máj formájában a Gyulai májas a kedvence! Hiába mondjuk neki, hogy az a máj ugyanaz, amit megeszik a kenyérre kenve, akkor sem eszi meg sem a liba, sem a csirke, sem a sertésmájat!

Húst rántott hús vagy néha-néha főtt hús formájában eszik, de pl. a párizsit, csirkemellsonkát, pulykamellsonkát megeszi!

Nem tudok neki mit csinálni! Amikor kicsinek erőltettem, bekapta a húst, összerágat és amikor nem láttam összerágva kis galacsinban kiköpte! Annak sem volt semmi értelme! Egyébként alapból rettentően válogatós!

A kicsi már húsevő, mindenevő, csak a nagy szokta néha kedvét szegni azzal, hogy "fújj, én ezt nem eszem meg", így a kicsi sem eszi meg attól függetlenül hogy esetleg szereti! :((

Nehéz ezzel a helyzettel bármit is kezdeni! Nekem legalábbis nem sikerült megszerettetni vele a húst.

44. Saci49
2010. jan. 3. 15:04
Biztos a szervezete nem kívánja. Hagyd rá! Ne erőltesd, majd eljön az ideje, mikor újra megeszi.
2010. jan. 3. 14:48

Ne erőltesd. A gyermekek ösztönösen azt eszik, amire szükségük van.

Nekünk, felnőtteknek is működne ez a képesség, ha hajlandóak lennénk figyelni rá! :)

2009. ápr. 17. 05:57
Régen az én fiam is így volt, kb 2 évig. Nem erőltettem, inkább próbáltam a fehérjét más formában a szervezetébe juttatni. Aztán egy idő után a többi gyereket utánozva ő maga kezdett húst enni. Ma már nem tudna egy étkezést sem hús nélkül elképzelni.
2008. okt. 26. 13:03
Az enyém is hasonló, viszont a bölcsiben eszik.
2008. okt. 26. 13:00
Az én kisfiam is 2,5 éves és hasonlo problémával küzködök,csak nálunk már odáig mentek a dolgok ,hogy kb.2-3 féle kaját /spagatti,krumplis tészta, husleves hus nélkül/ hajlando csak megenni.Régebben nagyon jo evö volt és változatosan étkezett.Eléggé elvagyok keseredve ez miatt. Amugy abszolut nem beteges,vidám ,mozgékony kisficko.Én is megprobáltam mindent de hiába egyszerüen nem hajlando mégcsak megkostolni sem az ételeket:(
39. emagdi
2008. okt. 26. 12:19
hagyd rá. a gyerek okosabb, tudja, hogy mi kell neki.
2008. okt. 26. 12:18
Világéletembe utáltam a húst és tejet se nagyon ittam. Egészséges felnőtt lett belőlem :))). Ne aggódj emiatt.
2008. okt. 25. 20:17
Én majd' 24 éves koromig nem ittam meg a tejet!!! Mindig epekedve néztem, hogy mások isszák. Mindig meg kellett kóstolnom, hogy újból és újból rájöjjek, hogy nem szeretem. Azóta megiszom, sőt szeretem.A gyererekeim mindenketten "korszakosak" Mindig más korszakban vannak, vagyis mást esznek meg. Amit az egyik nap még utáltak, az szeretik, illetve forditva. Ne aggódj szerintem, majd újra eszi egyszercsak!!! Tapasztalatból mondom.....
2008. okt. 25. 20:12
Ne erőltesd ,a lányom 16 éves korában kóstolta meg először a lecsót,addig nem volt hajlandó,most meg már majdnem a tányért is kinyalja))))
2008. okt. 25. 19:39
Szerintem ne erőltesd.Ha nem erőltetted akkor biztos egy idő után fogja kérni újra.Csak amikor húsi van ebédre vagy vacsira akkor kináld meg mindig,hogy kér-e?
2008. okt. 25. 18:57
Szerintem ne erőltesd. Nekünk sem esne jól olyan ételféleség, amit nem kivánunk.
33. kyoka
2008. máj. 3. 15:31
Hagyd csak a nagynéném 20éves koráig nem ettem meg egyáltalán a húst most meg már mindent lehet h.nem ízlik neki! Majd elmúlik neki is! :)
32. supin
2008. máj. 3. 14:05
Hagyd rá. Majd ismét vissza fog állni rá. De figyelj ,hogy legyen elég fehérje a táplálékában..
2008. máj. 3. 07:07
Az első gyerekem így nőtt fel.Ma 23 éves,makk egészséges,és már eszik húst is.Ne erőltesd,ez is el fog múlni,mint az összes többi "stiklijük"
30. supin
2008. ápr. 4. 08:42
Hagyd rá4 Tejtermékeket adj. Az én lányom vega volt egy fél évig . Aztán eggyszer belekóstolt véletlenül a pörköltbe és visszaállt. Ígaz ez még akkor volt amikor tulzottan divatba jöt a vega..
29. berdor
2008. ápr. 4. 07:45
Amúgy ez tényleg fura, mert a kisebbik lányom hol nem akar enni napokig húsfélét, múltkor meg grilleztünk és bevágott 2 nagy szelet tarját :D a fene tud rajtuk kiigazodni :)
28. mino78
2008. ápr. 3. 18:32
Ennyi idősen az én fiam is "lemondott" a húsról,mert tudatosult benne,hogy a húsétel miből van és hogy kerül az asztalra.Egyéb forásból pótóltuk a fehérjebevitelt és nem erőltettünk semmit.Kb fél évig tartott ez a dolog,azóta ismét húsimádó,gyönyörű nagy gyermek.
27. berdor
2008. ápr. 3. 16:31
a gyerekeknek nem igen javasolnám a vega étkezést, ugyanis csak az állati fehérjék tartalmazzák az összes esseznciális aminosavat, ami a növekedéshez elengedhetetlen. a növényi fehérjék mindegyikéből kivétel nélkül hiányzik valamelyik.
26. sodrak
2008. ápr. 3. 14:07
Szerintem ,ne erőltesd. Adj neki hüvelyesekből készült főzelékeket, tejtermékeket.
25. gerna
2007. nov. 17. 13:22
Adjál neki másféle fehérjét, amit szeret, mert fehérjére szüksége van.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook