Kész, kikészültem idegileg ismét! (beszélgetős fórum)

Egyetértek, anno nekem is jól jött volna egy szakember, aki segít feldolgozni, ami történt velem és megmutatja a kiutat belőle.

Viszont olyan tapasztalatom is van, szintén szűkebb körben, hogy hiába fordult szakemberhez (kivizsgálták, mert fogyott vagy 15kg-ot, nem bírt aludni, de szervi bajt nem találtak szerencsére), az csak felírta az altatót, a frontint, később a xanax-ot, a paretint...nem volt elbeszélgetés, nem volt útmutatás...leszedálta, kontroll nem volt, félévente új szakorvosi felírás, akkor is csak az asszisztens kiadja a papírt.

Én is azt vallom, egy életünk van, éljük úgy, ahogy nekünk a legjobb, a körülmények és bármi ellenére is, lehetőleg boldogan, nem depressziósan.

De itt megint azt tudom mondani, hogy a látásmódon múlik.

Én is igyekszem a a korlátaimat feszegetni és teljes életet élni, nem is megy olyan rosszul.

Persze vannak sebeim, mélyek....némelyik még most is sajog....

Saját tapasztalatom és a szűk környezetemben látottak alapján, azt tudom mondani, hogy bármilyen akut vagy krónikus betegség megviseli az embert testileg és lelkileg legyen 15,30,50 vagy 70 éves.

Ennek van egy feldolgozási folyamata, mint a gyásznak vagy a szakításnak.

Először az ember elkeseredett és csalódott, szomorú, ezt felváltja a a tehetetlen düh és harag, ami lecsapódik a családon is, felvesz az ember egy sündisznó pózt.

Ezután jön a megnyugvás, elfogadás és a megoldás/könnyebbítés keresésének folyamata.

A korlátok, amiket a betegség emel, az a legrosszabb. Ilyenkor tényleg az segít, hogy a legapróbb dolgoknak is örülünk, észrevesszük azokat és értékeljük.

Azaz ne azt lássuk, hogy félig üres a pohár, hanem azt, hogy félig tele van.

Óvatosan elkezdjük a korlátot kicsit mindig kifelé tolni...

Igen, megviseli az idegrendszert, rámegy a pihenésre, rámegy a munkára.

Ki kell beszélni, akár egy idegennek, mert ő objektívebben tudja látni.

Kicsit ki kell szállni a mókuskerékból, akár csak pár órára vagy 1 napra, ahol a hátunk mögött hagyjuk a bajainkat.

Összetörtünk, de magunkat képesek vagyunk újra felépíteni és az új építmény erősebb lesz, mint a régi.

Mondom én ezt úgy, még 50 se vagyok, két autoimmun betegségem van és most is több mint 1 hónapja nem vagyok jól.

Ismét? Akkor ezek szerint korábban már sikerült helyrejönnöd. Ha akkor sikerült, próbáld meg most is. Ha bővebben írsz majd a betegségedről, talán nem sötétben tapogatózunk. Bár tanácsot adni borzasztó nehéz, mindenkinek más hoz megkönnyebbülést. Van, akinek elég egy kis biztatás, de nem mindenkinek. Az nagyon nem mindegy, hogy milyen betegségről van szó.

Mindenesetre jobbulást kívánok!

*Életszínvonal

Életminőség!