Kerülöm a családom (beszélgetés)

Ja még annyit akartam,hogy te utánad érdeklődnek a párod szülei és kiváncsiak rád!Ha tényleg nem haragszol rájuk,akkor azért illene kibírnod velük 1-2 órát...

Nem szabad megtagadni a társaságot,akármilyen is.A családot nem lehet megváltoztatni,de a barátokat meg tudod válogatni azért!

Plusz mi lesz,ha végleg összekötitek az életeteket?A párod esetleg eljárna a barátaival,haverjaival néha-néha,és te otthon maradnál egyedül.Mit csinálnál?Otthon ülnél és várnád a párod,miközbe valami semmittevős hímzéssel,takarítással lefoglalnád magad?

Nem szabad ennyire befordulni és kedvtelennek lenni.Bár remélem a párod előtt nem vagy kedvtelen:)

Szia!

Én is így vagyok sokszor a régi ismerősökkel,barátokkal,hogy nem akarok mások előtt színészkedni és tetetni a jókedvet,puccba vágni magam és vigyorogni egész este.

Viszont mikor ott vagyok(bár úgy indulok el,h semmi kedvem ehhez!)aztán mégse olyan rossz mint ahogy előtte gondoltam és rájövök,hogy ezt simán kibírtam.De azért ha nem muszáj nem mennék.De mindig elmegyek,hisz elhívtak...

Ha viszont a párom családjával kell találkoznom,akkor mégjobban megakarok felelni,imádom őket,és jólérzem velük magam.Érzem,hogy mennyire befogadnak.

Miután vége a programnak itthon teljesen elkeseredek,h az én szüleim mennyivel másabbak náluk,és bárcsak olyanok lennének mint az övéi...

Sajnos ezeket a találkozásokat fent kell tartani,mert teljesen egyedül maradunk.Az ismerőseim,v a felszínesebb barátaim egyáltalán nem hiányoznak(a kedves barátaim sajna messze laknak),de arra gondolok,hogy ha bármiben kellene segítség,vagy esetleg nekem kellene valakivel beszélnem,legalább tudnék kit felhívni!Ez sem utolsó dolog...

Én dettó.

Az én családom soha nem volt átlagos, inkább átlagon aluli. Miattuk vagyok ilyen, ők tettek ilyen pesszimistává.

A férjem családja meg egyszerűen idiótákból tevődik össze.

Nem tudom megérteni őket, folyton ellent mondanak nekem, teljesen más az életfelfogásunk. Én konzervatív vagyok és felelős gondolkodású, anyósomék meg pont az ellenkezője.

Anyósom és apósom elváltak. Apósék meg olyan jól élnek, hogy nem tudnak másról beszélni, csak arról, hogy most éppen mire költötték a pénzt. Én meg nem tudok hozzászólni semmit.

Hosszú ideje kerülöm a társaságot és ebbe beletartozik a családom és a barátom családja is.

Nem tudják mire vélni és nem értik, ha problémám van miért nem hozzájuk fordulok mikor szeretnek.

A barátomon kívül nem tartom szinte senkivel a kapcsolatot és nem is vágyom rá, hogy a nagy családi összejöveteleken ott legyek. Ez már mindenkinek feltűnt, mert sok alkalmat lemondtam munkára vagy fáradtságra hivatkozva.

A legborzasztóbb, hogy nem haragszom rájuk és nem akarom megbántani őket, de úgy érzem, hogy nem bírnák ott végigülni "mosolyogni" egy délutánt. Minél több idő telik el annál kíváncsibbak rám és én annál inkább nem megyek. A barátom szülei felől még nagyobb a nyomás és már azon gondolkozom, hogy inkább szakítok a 4 éves kapcsolatommal csak ne kelljen odamennem.

Nem akarok megfelelni, szerepelni, nem tudom azt mutatni, hogy boldog vagyok. Semmi nem történik velem amire büszke lehetnék és nincs erő eljátszani a jókedvet. Nem is vagyok kíváncsi, hogy kivel mi van. Nem haragszom rájuk csak teljesen közönyös vagyok és félek az ilyen találkozásoktól.

Nem tudom mit tegyek. Fásultságot érzek belül.

Valaki volt hasonló cipőben?