Kényszerbetegség (beszélgetés)

Szia. Megvan még a pszichiátered? :)

jó öreg ez a fórum :-)) ! Személy szerint kényszeresen hívogatom a pszichiáteremet ... de csak addig amíg ki nem dob ...

A Magyar Televízió Prizma c. műsora riportot készít a kényszerbetegségekről, melyben szeretnénk megszólaltatni olyanokat, akik akár arc és név nélkül elmesélik a történetüket a betegségükről. Ha valaki vállalná az interjút, kérem, írjon a torokzita@hotmail. com címre. Köszönöm.

Sokan szerintem nem is az, hogy szégyellik, csak fel se tűnik neki, hiszen a mindennapi rutinjuknak gondolják csak. Nehéz meghatározni, hogy mikortól lesz a mindennapi rutin betegség.

Alapvetően nekem is van hajlamom erre a betegségre, de mikor kezdett elhatalmasodni az életemen, tudtam erőt venni magamon, és kordában tartani.Pl. ma már csak annyiban nyilvánul meg, hogyha megérintek valamit, meg kell érinetenem másodszor is, tudom, hogy hülyeség, de egyszerűen jobban érzem magam, nincs hiányérzetem.Volt idő mikor ha ráléptem egy vonalra, visszafordultam, és ráléptem újra, zsaroltam magam, ha nem teszem meg rossz történik.Erről le tudtam szokni...De ami húzósabb a mai napig, hogy eloltottam-e a villanyt, lekapcsoltam-e a rezsót...ezért képes vagyok félútról visszafordulni melóból hazafelé megnézni újra...Én nem szégyellem ezt, de büszke se vagyok rá.

Hát én mondhatni az vagyok, de nekem inkább kényszer gondolataim vannak..ez is egy fajtája kényszerbetegségnek, csak ez nem tettekbe hanem gondolatokban nyilvánul meg!

Egy kényszwrbeteg sincs az egész hoxán. Persze mert alapvetően szégyenként élik meg és titkolják.

Nekem volt egy ismerősömnek ilyen rokona,szülés után lett beteg. Ő is állandóan kezet mosott és hipózott mindent.