Pályaváltás 40 körül nem kényszerből, "álomból". Van itt olyan aki megcsinálta? (beszélgetés)

Szia!:-)

Nagyon jól teszed, vágj bele, bár már lehet, hogy meg is kezdted a tanulmányaidat!:-)Sok sikert a terveidhez, soha ne hagyd, hogy bárki elvegye a kedved attól, amiről tudod, hogy igazi örömforrás lehet számodra! Hogy írhatná felül teszem azt az anyagi biztonság az elhivatottságot, a hasznosulás lehetőségét! Sokan egy életet élnek le anélkül, hogy tudnák mi tenné őket teljessé, mitől lenne kerek az életük, csak érzik, hogy valami hiányzik, de nem kapnak választ, vagy nem is keresnek eléggé....

Te tudod mit szeretnél, ez nagy kincs!

Én 34 éves vagyok, és most jutottam el arra a pontra, hogy ez nem mehet így tovább, vagy rendre elszenvedem életem minden egyes napját, beletörődve, hogy ennyi jutott, elbaltáztam, és előbb utóbb saját magam nyomom le a delete billentyűt, vagy végre elég bátor leszek ahhoz, hogy ennyi idősen nyomjak egy reset-et.

Jövőre felvételizem az állatorvosi egyetemre, és igyekszem nem hagyni teret a korom miatti aggodalmaimnak, hiszen abban a kegyben részesültem, hogy tisztában vagyok vele igazán mire vágyom, amit nagyobb bűn lenne feladni, mint megpróbálni megvalósítani! Semmi sem félelmetesebb számomra, mint arra gondolni, hogy milyen lehet az az érzés, amikor már tudod, hogy nem valósulhat meg valami, de tisztában vagy vele, hogy megvolt rá az esélyed, csak akkor rosszul döntöttél, mert a külvilág kétkedése okozta bizonytalanság erősebb volt, mint a kristálytisztán megmutatkozó belső késztetés.

Lépd meg, mert ettől lesz kerek a világod!

Ha anyád ezért a kijelentésedért beperel, vállalom az ügyét. Pro bono :o)))))

Üzleti kommunikációt, de a Sorbonne-on. Franciák, ott ez teljesen természetes, Magyországon nehezen tudnám a helyzetet elképzelni :/

ajánlom figyelmedbe az englishtown.com oldalt.

Remélem igazad van és soha nincs késő semmihez.

Amikor 17 voltam anyámmal együtt csináltam a jogsit. Ő azóta sem vezet, túl "öreg" volt már ehhez, nem tudta felvenni a mai közlekedés ritmusát. Mondjuk össztársadalmi érdek, hogy anyám nem üljön autóba, ez is tény és szerintem valójában tudat alatt bár, de ezt ismerte fel.

Valami ilyesmitől félek én is. Megszerzem a jogsit, de túl öreg leszek már, hogy kimerészkedjek a forgalomba. Vagy meg sem szerzem.

Szépségterapeuta. Hm. Jól hangzik.

Amúgy mit tanulnak az ismerőseid?

Először a komm hagytam el - amikor a nagy ügynökségek elkezdték a worldwide megoldásokat adaptálni. Eltűnt a kreativitás belőle. Bár baromi jól fizettek, de favágómunkává vált.

Közgazdász vagyok, de aromaterápiát tanulok, elősorban a szépségipari része érdekel, ehhez először szükségem lesz egy kozmetikai képesítésre, onnan tudok továbbtanulni szépségterapeutának. Kb. 4 év mire minden képzettségemet megszerzem.

Van egy nagyon édes ismerősöm, a saját 40 éves fiával jár együtt egyetemre ;)

Soha sem késő semmihez.

A szinkrondramaturg tanfolyamot én is tervezem (már csak lóvé kérdése). :)

Milyen nyelvet tanulsz?

Tudom, hogy nem egyszerű!

Szinte az egész környezetem ellenzi a lépésemet. Peddig nem adtam fel a munkám, csak mellette elvégzem az álmaim állásához szükséges iskolát :)

Én egyetemi diplomával rendelkezem. Dolgoztam már a végzettségem szerint.

Most cukrásznak tanulok. Nagyon szeretem. Sokan viszont nem támogatnak, hiszen csak az egyetem a "valami". Az egy dolog. Arról viszont nem tehetek, hogy tinédzser korom óta a barkácsolás, a rajzolás, festés, kézművesség az, ami leköt, elvarázsol, ami igazán én vagyok.

Akkor jöttem rá, hogy ez a nekem való irány, amikor egy tortát 8 óra hosszáig dekoráltam marcipánnal, és reggel négykor lettem kész. Akkor eszméltem fel, hogy hány óra. Mintha öt perc lett volna. A végeredménnyel nem tudtam betelni. A gondolataim is ekörül forognak. A nap bármely szakában tudnám csinálni. Ebből tudom, hogy ez hivatás lehetne számomra, nem mókuskerék.

Persze más kérdés, hogy a mai világban egyikkel sem lehet egykönnyen elhelyezkedni, boldogulni, meggazdagodni, vagy legalább megélni belőle. Ez a szomorú. Most mégis elmondhatom, van egy "rendes" szakmám, és egy mentőövem. Hisz lassan ott tartunk, hogy a jég hátán is megélő, öt lábon álló emberek kora jön el, ehhez pedig gyűjteni kell a diplomákat, a tudásanyagot. Ez van.

Ha lesz elég kitartásom, 4 év múlva már tanító néni leszek :)

Amit most csinálok az jog és pénzügy..., Kicsit nagy az ugrás, de mint tudjuk: "Egy szakadékot sem lehet két kis ugrással átszelni" :))))

Kolleganőm férje 50 évesen váltott: Mindig a gasztronómia volt a hobbija, a kaja körül forgott mindig az életük. De ő laboráns volt.

Aztán 50 évesen elvégezte a szakács sulit (OKJ-s), és a kisvárosukban nyitott egy éttermet. Fia is beszállt, ő is elvégezte a sulit. Házias kifőzde, elvitelre is főznek. Erről a pasiról konkrétan tudom, hogy az ÁLMÁT valósította meg ötvenegynéhány évesen.

A ne is merj álmodni, örülj, hogy luk van a seggeden az ország mai helyzetében mentalitás bizony kőkeményen megvan itt.

Nem egy embertől kaptam azt a kérdést, pedig 30 alatt vagyok, hogy mi a fenének akarok még tanulni, mert...

-jól elvagyok én így is

-úgyse jó semmire ami engem érdekel

-úgysem jó semmire semmilyen "papír" (tudást ugye el sem tud képzelni, aki ilyen okosságokkkal törögeti más szártyát)

-öltete sincs, hogy mire jó a tanulás

-az élet úgyis szar és a világegyetem tágul.

Én pont most ugrottam fejest ebbe a projektbe.

4 év múlva tudom csak megválaszolni, hogy "megcsináltam"-e! :)))