Karrier vagy kapcsolat? (beszélgetés)

Köszi, hogy írtatok véleményt. :) Tudom más örülne ha csak "ekkora" gondja lenne, de én most erre szeretnék megoldást és olyat, ami mindenkinek jó. Igen kéne beszélgetni, de ez nem telefontéma. Az utóbbi pár hónapban ha találkozunk akkor is túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy mélyebbre ássunk (ami elég baj).

Emő, az nem semmi, hogy úgy jártál egyetemre. Én nem tudnék így ingázni. Örülök, hogy nálatok jól alakultak a dolog. :)

Amúgy van amikor azt gondolom könnyebb lenne egyedül, néha meg azt hogy nem tudnám nélküle elképzelni az életem akkor sem ha sok mindent külön élünk meg a távolság miatt. Talán ezért, jól fejlett a szociális hálóm, sok barátom van, közeli ismerősöm mert velük töltöttem sok szabadidőt hétköznap, nem a párommal közösen. De én nem fogom elhagyni. Vállalom a nehézségeket is. Amúgy nem akarom centizni ki mennyit tesz a kapcsolatért. Csak úgy vagyok vele nem akarok olyan után "futni", aki nem tesz azért, hogy utolérjem. Gondolom értitek. És ő biztos nem érzi át, mert nem igazán voltak, vannak barátai, de nekem sem lesz egyszerű róluk lemondani, meg a családomról, hogy utána menjek, mert ő ott akar dolgozni. De megtenném, ha ott kapnék munkát, akkor is ha ez számomra nagy lemondás. Csak ő ezt természetesnek veszi és nem érzi át a súlyát, hogy tulajdonképpen mit is vár el tőlem. :(

Úúúh bocsi az értetlenkedésért...a telómon valami beadta az unalmast, úgy látszik:D

Szóval 5 éve ismerem a párom, ebből 2,5 évet náluk laktam, Pesttől 60 km-re. Minden nap 4 órát utaztam Pestre az egyetemre, majd vissza. Majd a párom elküldték a munkahelyéről, ekkor kértem meg, hogy költözzünk Pestre. Ma már saját lakásban lakunk és házasokként. Nagyon sok toleranciára, megértésre és türelemre volt szükség, nem volt könnyű. De nekem/nekünk megérte! Kívánom, hogy neked is jól alakuljon minden és meg tudjátok beszélni! :)

Én kb. 20 évesen követtem a férjem, pedig lett volna lehetőségem ott, ahol jobban szerettem élni. Aztán hogy hosszú távon mi lett volna abból, azt soha nem tudjuk meg. Tőlem nem várta el a férjem (akkor még barátom), hogy kövessem, igazából ilyesmiről szó sem volt soha köztünk, "így alakult". Elvárás nélküli döntésem volt, és még így is volt, hogy utólag bánkódtam. Ezt a kérdést tekintve happy end lett a történetből.

Én úgy látom, amit te leírtál, hogy

-te kompromisszum képes lennél, követnéd, ha lenne türelme

-te már engedtél neki.

Itt és most van az a pont, ameddig érdemes volt elmenni. Ha ő fordítva képtelen ilyesmire, akkor szerintem felesleges törnöd magad.

:)

Lényeg, hogy fiatal még.

Nálunk ilyesmi volt a szitu.

Én végeztem a sulival, az exemnek volt még másfél éve.

Zsigerből utálta Bp-et, pedig ő is tudta, hogy sok választás nincs, muszáj költözni, mert a mi környékünkön egyáltalán nem volt munka.

Én is arra apelláltam, hogy ha szeret, megvár, meggondolja magát, stb.

Bár mi távolabb voltunk egymástól(gyorsvonattal 3 óra volt az út), 2óránként jött vonat pestre. Én felköltöztem bátyámékhoz, elkezdtem dolgozni. 2hetente hazamentem, ő nem jött. Aztán szép lassan rájöttem, hogy én vagyok, aki a távolból is igyekszik ezt a kapcsolatot fenn tartani, és arra is rájöttem, hogy tökéletesen döntöttem. Szakítottunk.

Abszolút nem bánom.

És a személyes véleményem az, hogy pályakezdőként igenis maradj Bp-en, hisz ott annyi lehetőség van, tudsz változtatni is, ha akarsz.

Életem legjobb döntése volt Bp. mind szakmailag, mind életvitel szempontjából.

Most már Bp mellett élek a férjemmel és kisfiammal, de a mai napig nem bánom az akkori döntésem.

Csatlakozom egy előttem szólóhoz. A kamaszkorban elkezdett kapcsolatok ritkán maradnak meg, pont az egyetemi évek és az utána következő néhány igazán sorsfordító egy fiatal felnőtt életében (legalábbis ez a saját, a férjem, és a környezetemben élő más ilyen korú és helyzetben lévő most már harmincas korosztály esetében), ilyenkor annyit változik a gondolkodásmód, életszemlélet, az értékrendszer, hogy akibe még szerelmes volt az ember kamaszként, és azt hitte megtalálta az igazit, hát rájön, szinte semmi közös nincs már bennük.

Remélem nem fognak sokan megkövezni, de én hagynám kifutni a kapcsolatot, és inkább a munkahelyre koncentrálnék, ha mégis kitartó a barátod, akkor még bármi lehet.

Reggel van még becsúszott egy extra k-betű az előző hozzászólásomhoz.

Elnézést kérek

60-km nem a világ vége lazán: 1-órán belül a másiknál lehet lenni, ha erre hivatkozik, hogy milyen messze van, akkor nem is akar sokat belefektetni a dologba.

Bevállaltam volna Osztrák munkkát heti 3-nap több mint 200-km oda-vissza.

Tesóm mindennap 10-12 órát dolgozik, és megtesz odavissza 150-et.

5-éve vagytok együtt előtted az élet, ha gúzsba akar kötni az nem jó, szerintem enyhén önzően viselkedik.

Fel a fejjel, dönts ahogy jónak érzed.

Mindenképpen maradj. Több okból is. A 19 éves korból ítélve gondolom az első komolyabb kapcsolatod. Semmiképpen nem éri meg rá építeni olyan módon, hogy a saját lehetőségeidet feladod.

Egy szerelem kölcsönös kompromisszumokból, elfogadásból áll, de mérlegelésből is. És a szituációt elnézve eddig ő nem sokat tett hozzá, az elvárásain kívül, vagyis inkább mondjuk úgy, nagyon jól elvan ő ott. Ami nem is baj, de vajon tényleg annyira fontos neki ez a kapcsolat?

A mostani helyzetben kiemelkedően jó helyzetben vagy a saját lakással, a budapesti lakhellyel, ezt semmiképpen ne add fel.

Ő meg tudta tenni veled,veletek, 2,5 évvel ezelőtt,h. messze él és dolgozik tőled(7végi távkapcsi)...

Akkor nem is kérdés,h. TE IS AZT TEDD,amit szeretnél a szíved mélyén!

Akármennyire fájdalmas is,én így tennék!

ILYEN fiatalon,nem tudhatod,h. együtt maradtok-e végül,gondolj bele mi lenne,ha miatta ott élnél és dolgoznál,aztán szakítanátok,mert ez is a pakliban van!

Minden jót,remélem tudunk segíteni neked(mi itt a fórumban válaszolók:)!