Karácsonyi emlékeim, egy félbe hagyott ének története

Már jó néhány éve annak, hogy gyerekként szüleimmel a mennyezetig érő fenyő előtt álltunk...

Már felnőttként hallottam a mondást: minél kisebb a gyerek, annál nagyobb a fenyő. Így igaz!

Kertes, családi házban laktunk. Nem volt túl nagy, de kényelmes és szépen berendezett.

Karácsonykor mindig szép, nagy fenyőt hozott a "Jézuska" Mi, ketten a bátyámmal, azon a délutánon elmentünk a Tiszti klubba filmvetítésre. Szokás volt, hogy a katonatisztek gyerekei ilyenkor műsoros délutánon vagy filmvetítésen vettek részt. Még a filmre is emlékszem. Öt kínai testvérről szólt a mese, akik kiállnak minden próbát. Szóval a film után szépen hazamentünk. Addigra várt bennünket a csodálatosan feldíszített karácsonyfa.

Anyukám süteményt sütött, a linzer illata betöltötte a házat. Sokszor emlegette, hogy ő nem tud kelt tésztát sütni, így nem volt kalács, de nem is bántuk. Ott álltunk a fenyő előtt és anyukám szépen, halkan elkezdte énekelni:

- "Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok" Eddig tartott az éneklésben, amikor apukám elkezdett pisszegni.

- Pszt! Pszt! Meghallják!

- Ugyan már! Ki hallaná meg? -kontrázott vissza anyukám.

- Csak nem gondolod, hogy valaki bemászik az udvarba azért, hogy az ablak alatt hallgatózzon?!-háborgott tovább anyukám.

Végül is az éneket nem folytatta tovább. Ott álltam és nem értettem, miért nem szabad énekelni az én, amúgy munka közben is dalolgató, anyukámnak. Tovább nem firtattuk a dolgot és mindenki naprendre tért a dolog felett.

Sokáig, valóban nem is tudtam ezt az éneket énekelni, csak eddig, ezt a néhány sort.

Később, felnőtt fejjel ismertem meg a teljes szövegét, és akkor értettem meg azt is, hogy apukám miért pisszegett. (És, hogy valóban lehetséges lehetett, hogy valaki bemásszon és szentestén más ablaka alatt hallgatózzon) Amikor évekkel később egy munkahelyi ünnepségünkre az egyik kolléganőm behozta otthonról az adventi koszorúját és meghatódottan egy másik kolléganőm meglátta, én rákérdeztem, hogy mi az? Csak halkan ennyit mondott: - Majd később elmondom!

De nem került rá sor.

Évekkel később ismertem meg az Advent jelentőségét és én is készítettem koszorút, már a lányommal együtt. Azóta már sokszor énekeltük együtt karácsony estéjén, már nem suttogva és nem félig: -"Mennyből az angyal..."

Így, karácsonyra készülődve, gyakran eszembe jut, az a félbe hagyatott ének. Bár én sokszor sütöttem már kelt kalácsot, karácsonykor nálunk mindig linzer illata száll, az adventi koszorú pedig az asztal közepén díszlik.