Kamaszokkal kirándulni, önállóság (beszélgetés)

Jól mondod, szerencsére azért nem olyan rossz a helyzet, ahogy itt néha sikerület lefestenem, csak a két tábor arányát szerettem volna feltérképezni a felnőttkorhoz közeledő gyerekekkel való közös programok terén és magamat elhelyezni ebben, kis visszaigazolást kapni, hogy ezzel valóban én tartom őket a gyermeki állapotban, és segítenem kellene a leválást azzal, hogy nem rugózok közös dolgokon.

Hasznos dolgokat írtatok, mindenkinek köszönöm a nézőpontokat!

De jó!

Úgy vettem észre, hogy egy agglomerációs kertes ház nagyon jó edzőtábor, ahonnan egy idő után ők ingáznak egyedül, és ahol - ahogy írod - mindig van ház körüli tennivaló és ahol a barátkozást is szervezni kell.

Persze ezt nem muszáj a körülményekhez kötni, egy lakásban is vannak feladatok, és tényleg jó ehhez szoktatni őket.

Ezt a külföldön rugózást én nem igazán értem. Vagy viszed őket, vagy nem, de ennek a külföldhöz szerintem semmi köze. Bármilyen korú gyereket lehet vinni bárhova is, ha ez nem egy erőltetett valami, csak mert te még ezt is megteheted, és ők is akarják.

Pont a nagyvárosi lányok gondolják már ilyen korban, hogy felnőttek és a legtöbb esetben nem igénylik apuci fuvarját. Ha a tieid igen, akkor az is rendben van, viszont ha csak sofőrnek vagy jó, az egyéb közös programra már nem kellesz, akkor azért én elgondolkodnék ezen a szerepen...

Az enyémek (15 és 18)meglehetősen önállóak, azt gondolom.

25km-re lévő nagyvárosba járnak át suliba, hétvégén mennek a barátokkal ide-oda, házibulik, kocsikázás a haverokkal, ottalvós bulik.

Nehezebb már közös családi programot szervezni, de nyaralni jönnek velünk (inkább jövős-menős, kirándulós, nézelődős hét).

Egy-egy közös mozi, olyan látnivaló, ami mindkettőnek bejön. De van, hogy hol egyik, hol másik jön (lány-fiú kombó, nem egyszerű).

Kertes házban lakunk, van kinn is mit csinálni, fiam füvet vág, udvart rendez, apjának segít szerelni ezt-azt. Lányom nekem a segítségem, takarítás, kuktáskodás.

Előnyükre válik, ha van feladatuk, meg kell oldani a saját dolgaikat.

Természetesen mindenben segítünk, ha kell, de szeretem, ha saját erőből is megcsinálnak dolgokat.

Hogy külföldre is viszem őket, az csak egy fokmérő, hogy "még mindig", "még oda is"! :-) holott már rég saját programokon kellene törni a fejüket.

Ha két fiam lenne, vagy kisebb, nyugisabb településülésen élnénk, hidd el nyugodtabb lennék az este való közlekedésük felől, illetve van pár helyzet, amikor időben nagyon nagy különbség van a BKV-s és autós verzió között, és feleslegesnek érzem, hogy BKV-zással töltsön egy csomó időt.

Nem tudom mire gondolsz, hogy milyen lettem.

A szüleim elváltak pici koromban, különösebben nem foglalkoztak velem, megvolt mindenem, de nem tutujgattak. Lehet azért kellett volna, nem tudom. De mindig jól elvoltam magamban, illetve mindig könnyen találtam magamnak kedvemrevaló társaságot.

És te tudod-e, hogy mi vezetett addig, hogy te ilyen ilyen lettél? A szülői hozzáállás, vagy a testvérek példája és a külföldi tanulmány volt a lökés?

Mert azért, nem az az általános, amit írsz.

Egyetértek, hogy ebben a korban, már akár lehetnének gyakorlatilag is felnőttek, nem csak papíron.

Bizonyos dolgokban már így kezdenek viselkedni, de sokban még nem. Nevezhetjük érettségnek, ami nem esik egybe nagykorúsággal és nagy szórást mutat.

Úgy gondolom, nevelés kérdése.

Amennyiben kiskorától hozzászokik, hogy a hétvége közös program, szerintem a későbbiekben sem változik, nálunk nem változott.

Én sokszor más gyerekét is elvittem, mert sokkal élvezetesebb nekik a kirándulás, hogy elbohóckodhatnak.

De színház, mozi stb. ue. volt.

Hétvégi szülő nem voltam, tehát nem biztos, hogy akkor is így működött volna.

Az biztos nem az élet nagy dolgait beszéltük meg ilyenkor, hanem kikapcsolódás volt, pecázás, bográcsozás sátorban, kerékpározás, nagy-nagy séták, vezetni tanulás .

Azt hittem kisebbek, így nem csodálom. Ők tetszik, nem tetszik felnőttek. 100% beleszólási joguk van a programjukba, ha el akarod őket vinni bárhova is. Ha nem akarnak nem mennek. Ennyi idősen nagy reformot már nem tudsz véghez vinni.

Én "gyerek státuszban" talán 13, max. 14 évesen voltam utoljára a szülővel bárhol.

Ellenben 16 évesen már külföldön tanultam, 18 évesen 3 barátnőmmel végigjártuk Olaszországot.

A gyerekeid elérték azt a kort, hogy lassan leváljanak rólatok, azzal és azokkal töltsék a szabadidejüket amivel és akivel akarják.

Olyan hibát már nem követek el, hogy ne legyen jó wifi. :-)

Én és az apjuk nagy túrázók-városnézők vagyunk, de olyan kompromisszumot lehet velünk kötni, hogy ők egyik-másik nap a szálláson maradnak. Viszont ők szokták nagyon gyorsan megunni, mert hát... jövős-menős nyaralásokon nőttek fel.

A fiam szokott is panaszkodni, hogy az osztálytársai nem bírják a tempót, "veled meghalnának, Muter!", szokta mondani. :-)

:-)

Igen, a kollégium sokat tud lendíteni az önállóságon, a túlzott kipárnázás pedig felszínesen szemlélve a gyerek segítése, közben pedig hosszú távon sem a szülőnek sem a gyereknek nem hasznos, és nem érdeke.

Sokan mondják, hogy nagyon gyorsan feltalálják magukat, ha már rákényszerülnek, de valahol meg abban is igazat kell adnom, hogy ez nem csak arról szól, hogy maga tartja rendbe a környezet, ahol él, hanem a viselkedés visszacsatolódik a személyiségbe, tehát, aki tudja, hogy nem számíthat másra, vagy, aki ugyan még igen, de ki meri próbálni magát, az az élet egyéb területein is bátrabb, kezdeményezőbb, kevésbé szorongó lesz.

Szóval ezeket úgy sejti az ember, de elváltan két különböző nevelési elvű szülő esetén ez nehéz feladat.

Amit estig elhord az ember, azt reggelre a víz visszamossa.

Szerintem rengeteg hülyeséget írsz, már bocsánat. Nem tudom, ezeket honnan vetted...

Az, hogy ha külföldre viszed nyaralni a gyreket nem lesz önálló? Hát ez hogy jön össze?

Mondjuk az én fiam már 25, de sosem vittem az iskolába/edzésre, hiszen Budapesten bárhova el lehet jutni, igaz egyik sem volt a másik végén. Azt mondjuk sosem értem, mikor egy szülő azért viszi, mert éppen esik, vagy mert nem volt kedve idejében felkelni. Na ezért sosem vinném...

A fentiek ellenére mi ritkán vittük külföldre, mert minden csak addig volt érdekes, ameddig a wifi elér, de ugyanakkor simán elkirándult velünk 25 km-t, és mikor az apja feladta, mert nagyon fájt a térde, és mondtam, hogy menjen ő is nyugodtan vissza, ő továbbjött, egyfajta kihívás volt neki, szóval hogy mi a jó és mi a nem sokszor az éppen akkori hangulatától függ...

Viszont olyat is ismerek, ahol a kamasz kimondottan élvezi, ha mehet, és újat lát.

Neked kell ismerned a saját gyerekeidet, hogy neki ez öröm, vagy nyűg. Én megkérdezném, és nem erőltetnék semmit, de még sosem voltam elvált szülő, aki tartalmat akar a kevés együtt töltött időnek...

Mi is elváltunk tavaly, most 14 éves a lányom. Nehezen,de "elrángatom" magammal utazni, kirándulni, megy a szájhuzogatàs (hogy ő inkább barátnőkkel lenne), de végül csak jól érzi magát.

Már nem sokáig tehetem meg hogy viszem magammal, ezért most igyekszem kimaxolni. (Mi , amikor gyerek voltam,nem nagyon mentünk sehova. Ez legalább megmarad neki)

És szoktam érte kocsival menni a suliba is 🤷🏻‍♀️

Nem tudom, én kollégista voltam, 14 éves korom után csak alkalmanként tudzak tutujgatni 🙂 Ami kimerült abban, hogy "egyél, milyen sovány vagy, biztosan nem főznek így".

Gyerekem nyert ösztöndíjat, egy szemesztert kúlföldön végzett, esküszöm, javára vált. Fel voltam készülve, hogy majd mindene lepukkan úgyis, hát olyan puccban hajtogatott ruhakat hozott haza, csak lestem. Jót tesz nekik az önállósulás.