Igaz szerelem? Vagy csak egy álom? (beszélgetős fórum)

A lányom olyan dolgokat mondott, amik sokat segítettek/segítenek.

Nem fogok előre szorongani a jövő miatt, mert fölösleges. Majd lesz, ahogy lesz.

Amúgy is hajlamos vagyok előre idegeskedni, hogy mi lesz, ha...

Ma elmondtam a kislányomnak, aki 12 éves. Először sírt, hogy neki nem kell kistesó, mert már ő 12 éves. Meg hogy jobban fogom szeretni, mint őt... tipikus féltékenység. Aztán...

olyan kis aranyos lett, kis óvó, érdeklődő. fogta a hasam, h mekkora lehet picurka. Ő nagyon örül neki. Anyukámnál voltunk, és a kis aranyos olyan örömmel beszélt anyukámmal a kis picurról. Érdeklődött, hogy mikor fog nőni a hasam, stb.

A lányom rendkívül értelmes kislány, logikus gondolkodású. Talán van aki azt mondja, hogy nem kell megbeszélni egy gyerekkel, de én megbeszéltem vele a helyzetet.

Azt mondta, hogy: anya, ha engedsz, és elveteted, akkor lehet, hogy fél év múlva vége lesz a kapcsolatnak, és itt maradsz egyedül, és hiányozni fog neked, meg fogod bánni.

Ő mindig megmondja a frankót.

Látom, ő lesz az én támaszom.:) Nem is godoltam, hogy ennyire érett. Kicsi korában is már olyan bölcsességeket mondott, amin meglepődtem. Most meg...

El kellett olvasnunk a neten,hogy milyen vizsgálatok lesznek stb.

Már érzem, a lányom az én támaszom.

Ez nem jelenti azt, hogy rá akarom pakolni a terhemet, de öröm rá nézni, mert örül nekem, ennek. - és már ettől szebb a világ.

Gábort teljesen szüneteltetni akarom. Hadd érezze, hogy milyen nélkülem. Talán sosem fogok neki hiányozni. Ha nem, akkor ez mindent elárul. Most már türelem... várni, míg az idő minden elrendez. Valahogy úgyis elrendezi. Különben is hiszek abban, hogy ez is valamiért történik. Jó, a szenvedős részt igazán kihagyhatta volna az élet.

Fel a fejjel. Holnaptól mosoly legyen az arcomon. Anyukámra, a lányomra meg a barátnőmre mindig számíthatok. A tesóméknak, apukáméknak még nem mondtam el a helyzetet, de ami késik nem múlik. Biztos lesz, akinek nem lesz jó véleménye, de most erre nem is gondolok.

... és annyira érzem, hogy a lányom mennyire szeret. és én is őt. Mert a mi kapcsolatunk, az anya-lánya kapcsolat nagyon jó.

Tudom, ez a felismerés fáj a legjobban, hogy nem is szeretett igazán. Mert ha tiszta, őszinte szerelemmel szeretett volna, nem akar nekem ekkora fájdalmat okozni,illetve egyáltalán nem akar fájdalmat. okozni és örült volna a babának, vagy ha az elején meg is ijed egy kicsit, később...

Hazug volt. Csak egy ugródeszkának kellettem neki. Fáj a felismerés, h mennyire becsapott. Persze most én vagyok a rossz, mert nem szedtem a gyógyszert. De mondtam neki egyből... hogy ez összejött, neki is köze volt hozzá.

Meg most mondja, hogy nincs túl a váláson? Sosem kértem semmire. Ezt a terhet ne tegye már rám. Rég nem úgy működött, mint ahogy kellett volna, pláne,hogy több nő is volt már előttem a házassága alatt. Nem most kellene szépítgetni.

Mondtam neki, akkor miért nem megy vissza, ha annyira megbánta. Azt mondta, most is meglépné, mert nem volt már jó.

De újabb "igába" nem hajtja a fejét.

Csak rossz belegondolni, hogy tényleg egyedül leszek. én naív azt gondoltam, a mi szerelmünk erős. Mekkora egy balek vagyok. Jól meg lettem vezetve.

Különben meg már túl nagy sebet ejtett rajtam...

Szenvedek, mint egy kutya. :(

Most tudatosult úgy igazán, hogy én milyen nagyon szeretem Gábort. Olyan fájdalmat okozott, hogy sosem fogok tudni megbocsátani neki.

Egyedül maradtam.

Miután ma este végleg tisztáztuk, hogy megtartom a kis picurkát, közölte velem Gábor, hogy vége. Végleg vége.

Én annyira szeretem. Olyan nagyon.

Majd' beleőrülök, főleg, hogy miután vasárnap visszajött, abba ringattam magam, hogy minden rendbe lesz. Beleringattam magam egy álomvilágba, amiből most hihetetlenül rossz volt felkelni.:(

Újra nagyot koppantam. Csak azért jött vissza, hátha meggondolom magam. Azt hitte, hogy elvetetem, és utána boldogan élünk tovább. Nem vagyok rá képes. Pedig tudom, hogy sok nehézségem lesz. Túl sok.

nem értem én ezeket a pasikat...ő meg tudna bocsájtani magának ha nem ezt az utat választottad volna?nyugodt szívvel és elégedetten visszaköltözne hozzád?persze nem lehet senkit kényszeríteni semmire!se téged se őt...és az is elgondolkodtató,hogy tényleg annyira jó volt e minden ha most itt tartotok...vagy csak a rózsaszín felhő tette annyira tökéletessé...furi dolgok vannak az életben amikre talán sosem kapunk választ!és ennek talán így is kell lennie!azért az jó,hogy keres!biztos,hogy ő se érzi túl jól magát...lehet azt gondolta ha látod,hogy elmegy majd megváltoztatod a döntésed...vagy a franc tudja mit gondolnak ilyenkor...:)a legfontosabb,hogy ne idegeskedj!!!nem szabad,nem ér annyit egy férfi se!:)fel a fejjel és csak előre nézz!!!!tudom nehéz de a babád érzi:)nekem se esett jól ami velem történt de legyőztem és a világ legkiegyensúlyozottabb,legvidámabb,legbarátságosabb kiscsaját tudhatom a magaménak:Dő pedig a világ legboldogabb anyukájat:)és kivárom azt a pasit aki megérdemel minket:D

Úgyhogy mosoly legyen,drága,mert van rá okod,Ő meg pukkadjon meg attól,hogy azt látja mennyire nem viselt meg a távozása:D

Rá gondolok, a picurkára. :)

Ma van az első nap, hogy a "párom" nem alszik itthon, hanem elment a szüleihez. Borzasztóan hiányzik. Hívott telefonon többször is, de nem volt lelki erőm beszélni vele. Nagyon szeretem az a baj. ..és félek, hogy már ez így marad... én egyedül, ő meg megy a saját útjára... és ...

Nehéz nagyon.

Remélem az idő megoldja. Valahogy lesz, az tuti.

Hiszek abban, hogy minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó. Szenvedtem én már pasi miatt, amit utólag átértékelve úgy gondolok, hogy a legjobb dolog volt, ami csak történhetett akkor.

Eszembe jutott azért most este, hogy lehet, hogy könnyebb lenne, ha nem ezt az utat választanám? Hogy akkor milyen jó lenne újra minden?!

De a válaszom nem. Akkor nem tudnék se magamnak megbocsátani, sem pedig neki. A "páromnak" soha.

Már csak idézőjelbe írom, hogy "párom", mert nem érzem annak. Most úgy érzem, hogy csak egy puncit látott bennem, akivel csak d.gni jó. (Talán kicsit pejoratív vagyok,de az elkeseredettség beszél belőlem.) Ezt mondtam is neki ma reggel. Azt mondta, hogy csak a düh beszél belőlem, de mondtam, hogy egyáltalán nincs igaza. Mert ne csak addig legyek jó, amíg nincs következmény. Mondtam is, hogy meghátrál a felelősség elől.

Nagyon sajnálom,hogy így reagált!!!lesz ez még máshogy hidd el:(nem érdemel meg titeket,ő veszít többet és erre rá fog jönni egyszer de lehet akkor már késő lesz...Most az a legfontosabb,hogy ne idegeskedj semmin,zárd ki a rossz dolgokat az életedből és csak a picivel foglalkozz és boldogan várd őt:)ő mindent felejtet majd:)

Biztosan lesznek mélypontok meg furcsán néző emberkék de kit érdekel??:Dte úgyis tudod,hogy jól döntöttél...és ha bármikor szükséged lenne egy kis támogatásra meg lekizésre írj nyugodtan...:)

Remélem, hogy egyszer rá fog döbbenni... csak akkor már késő.

A jelek mai állása szerint azonban vége a kapcsolatunknak. Szomorú vagyok.

Most csak kavarognak a gondolataim.

Ma reggel is azt mondta, hogy ez így nem fog menni neki, és hogy akkor úgy látszik vége. Mondtam akkor is vége lenne, ha elvetetném.

Ma elmondtam, hogy voltam UH-n, és hogy 1 cm. Hát a reakció az volt, amitől rettegtem, hogy: "akkor egyedül fogod végigcsinálni" Mondtam, hogy nem fogom megölni a babát. Azt mondta, hogy akkor a kapcsolatunkat ölöd meg. Mondtam, hogyha elvetetném, akkor is vége lenne a kapcsolatunknak.

Úgyhogy az a helyzet, hogy egyedül kell vállalnom ezt a kisbabát.

Anyukám viszont nagyon örült neki. Tudta, hogy mennyire vágytam rá.

Remélem minden rendben lesz ezektől függetlenül.

Egyedül is végigcsinálom, mert képtelen vagyok elvetetni. Főleg,hogy láttam az ultrahangon, kivehető volt a kis teste, mondjuk főleg a feje.

Most egyrészről elég depi vagyok, másrészről meg örülök a babának.

Az UH-ról még nem tudtam beszélni vele, mert nagy rohanás volt tegnap. Ma meg egész nap dolgozik. Monjuk félek is ettől a beszélgetéstől, pedig tudom, hogy kell, nagyon-nagyon fontos lenne mindent megbeszélni. Eddig akárhányszor beszéltünk róla mindig csak vádaskodások hangzottak el.

Különben szerintem is benne van, hogy egy működőképtelen, rossz házasságból lépett ki, a gyerekei a mindenei, ő hozta, vitte a fiúkat, ő sokkal többet volt a gyerekeivel, mint az anyjuk, mivel az anyjuk vendéglátós, így minden délután ő volt a fiaival. Ezek után érthető, hogy mennyire hiányoznak neki a fiai, meg egyszerűen imádja őket. Megviseli, hogy nem lehet eleget a fiaival.

Igazad van, hogy félhet attól, hogy ugyanarra a sorsra jut ez a kapcsolat idővel, és csak fájdalmai lesznek.

Teljesen igazad van, hogy egy gyereknek az apjára is szüksége is van. Maximálisan igazat adok neked. Kell az apaminta, meg minden. Mindkét szülőre szüksége van, ez így igaz.

Azonban itt már egy megfogant lélekről van szó, akit nem lehet csak úgy abortálni... úgy gondolom.

Főleg, hogy ma láttam az ultrahangon, egyszerűen nem menne. Már egész 1 cm "nagy".

El tudna képzelni Tőled egy gyereket?Gondolom,nem gondolhatta komolyan,ha most meg már megrettent a felelősség súlyától...vagy csak idő kell neki,amíg elfogadja.

Azt Neked kell eldöntened,megtartod-e a babát,rendezett anyagi helyzeted ellenére,hisz a gyermek igényeit is nézni kell,és annak kell az apa is....szerintem legalábbis.

Te már eldöntötted,hogy mit szeretnél,és gyakorlatilag le is írtad a saját kérdésedre a választ..csak arról szeretnél megerősítést kérni!

Nos!!Szerintem mindenképp tartsd meg a Babát,/mert talán már az sem véletlen,hogy védekezés ellenére megfogant..mindennek oka van!/és szüneteltesd a kapcsolatot!

Látszik,hogy mennyire vágysz arra a Babára..ha nem tartanád meg,akkor hogy tudnád szeretni a "párodat"?Egyáltalán a "párod",hogyan szerethet így téged,ha ilyet mondott neked?Bocsi,hogy idézőjelet használtam..de a -pár-szót nem tudom használni Gáborra!Sajnálom!

Neked viszont minden jót kívánok és biztosan szeretetben fogod felnevelni a kislányodat!Úgy érzem,az lesz!:)

Gondolom, neki se esik jól, hogy a vagy ő - vagy a baba versenyben gondolkodás nélkül a babát választod.

Az más kérdés, hogy ő tette fel a kérdést ilyen módon, pedig másképp is lehetett volna.

Örülök, hogy megosztottad a történetedet. Azt elhiszem, hogy nagyon megbántott. Ezt a megbántottságot utána már nem lehet nem megtörténté tenni. Különben is megbocsátani meglehet, de elfelejteni soha. Örökké egy tüske lesz.

Most velünk sem tudom,hogy mi lesz. Hol hercegnőm vagyok, hogy pedig hozzám sem szól a párom.

Tegnap is megkérdezte, hogy megjött-e már. Mondtam is magamban, hogy mi van? elfelejtette, hogy a teszt is pozitív lett? Holnap megyek ultrahangra. Majd azután fogunk beszélni róla. Még az is lehet, hogy jól összeveszünk. (remélem nem) Szerintem abban reménykedik, hogy csak valamiért kimaradt...

Már most túl sok fájdalom van ebben az egész történetben. Pedig mennyire meg voltam győződve arról, hogy mennyire szeret. Mert úgy tűnt.

De megtartom a babát.

Persze, nem lehet 10-20 évet előre látni. De ha apasági nyilatkozatra sem került sor, az azért nem az a kategória.

Én sem ésszel választottam. Ha így tettem volna, akkor egy szimpla számító nő lennék. Hiszem az lenne a legésszerűbb, hogy keresek egy nem rosszul kinéző, ragaszkodó típusú, család centrikus, pénzes pasast, akivel egész jól kijövök. Biztonságban, kellemesen eléldegélhetnék. Bizonyos szempontból sokkal ésszerűbb lett volna, mint hozzá menni egy nekem nagyon tetsző, "nincstelenhez", akit arra találok alkalmasnak, hogy a semmiből együtt verekedjük magunkat végig az életen, és ha válnánk, akár rá merném bízni a gyerekünket. Sokkal veszélyesebb a szenvedélyes viszony, mert a nagy magasságokból nagy mélységbe lehet zuhanni. Sokkal ésszerűbb a paccsogás... ha a biztonságot beszük alapul.

Ha azt vesszük, hogy ésszerű boldogan élni, különben minek, akkor jó volt a választásom.

Minden esetre, azt azért pár év alatt sztem le lehet mérni, hogy egy ffi mennyire érezne felelőséget a saját gyerekéért. Az én szememben szerelemből gyereket szülni őrültség. (Bár szerintem a szerelem érzéséhez nem tartozik szülhetnék.) Ha a sűrű lila köd elmúlik, akkor lehet mérlegelni, hogy alkalmas-e a szerepre vagy sem.

Ha nem találok ideális apa jelöltet, nem lesz gyerekem. Annyira emancipált nem vagyok, hogy én csakazért is gyereket szülök, ha törik, ha szakad, akár egyedül is belevágok.

Nekem az is a fejemben van, hogy ha velem baj történik, akkor legyen legalább még egy vki, akire támaszkodhasson.