Időszakos böjt (beszélgetés)
:-)
Váljék egészségére.
Én is köszönöm az ajánlást.💖
Bár csak egy pillantást vetettem a youtube-os videói címszavaira mert rohanásban vagyok, de nagyon érdeklődés felkeltő számomra. Szakítok rá időt mindenképp!!!
Megértem, a férjem sem. Én már megtaláltam azt a kávét, amit üresen is nagyon finom, baromi kényes is vagyok rá :)
Egyébként igen, engem is néztek már hülyének, amiért nem eszem kvázi állandóan és főleg nem válogatás nélkül akármit. Mintha ez lenne az egyetlen élvezet a világon.
Dehogynem tud ... A 2016-os orvosi Nobel-díjat éppen azért kapta az illető, mert leírta, hogy a test 16 óra nem evés után kapcsolja be az autofágiát, azaz a regenerálódást, gyógyítást, söprést, javítást, takarítást.
Ezt tartja addig, amíg kalóriát nem kap ismét (kalória minden, a gyümölcslé és a cukor is a teába, mert azt is emészteni kell.)
Az orvostudomány legfrisebb, elfogadott álláspontja szerint a test normál állapota a nyugalmi fázis, amikor nem kell emésztenie és a rendellenes, azt terhelő szakasz az, amikor emészt. Ezért fontos a szakaszos böjt tartása.
A napi ötszöri étkezés egy pokol lenne ... én például fél nyolckor vacsorázom és utána 16 óráig nem eszem, csak üres kávét és vizet iszom. Fantasztikusan jó.
Tudományos konszenzus van a böjt és autofágia kapcsán: ezért kapott 2016-ban orvosi Nobel-díjat a felfedezője.
Elképesztően jó hatással van a szervezetre, konkrét gyógyhatással bír.
Én negyedik napban vagyok de léböjttel, ami annyit tesz hogy víz, gyógytea, zöldséglé vagy valamilyen leves.
A böjt lényege hogy nem veszünk szilárd táplálékot magunkhoz.
A vízböjt nagyon kemény, de van szárazböjt is ahol még folyadékot sem vesz magához az ember. Na azt nehéz elképzelni! 😵
Maximum 2 hétig érdemes csinálni, ameddig elfejlődi magát az ember!
Kés nélküli műtétnek is hívják.
Ilyen problémák esetén javasolt:
túlsúly, kövérség, mozgásszervi panaszok (reuma, köszvény, ízületi gyulladás), legtöbb szív és érrendszeri betegség, vénás és artériás keringési zavarok.
Mindenféle gyulladásos és fertőzéses betegségek, allergiás panaszok, asztmatikus betegségek, emésztőszervi problémák, bőrbetegségek, vese, máj zavarai esetén.
Ez teljesen hihető. Én is ismerek hasonló életmódú, vagy étkezésű embert.
Egy időben anyám is ezt csinálta, de ő csak fogyni akart. 80 évesen nagynak találta a hasát. Ő reggelizett, ebédelt rendesen, de szerényen. Mindig délután 4-korevett 1 joghurtot 1 ek. búzakorpával. Apámmal mindig 8-kor reggeliztek.
Él anyám 92 éves koráig, pedig fiatalon a belét is kidolgozta és nagyon rosszul is táplálkoztak. De 80 évesen nálam nézegette magát a tükörben és azt mondta, "milyen kár hogy a 80 éveseknek nem divat a vállas".
Ez bő 20 éve volt.
Igen, régen azt hangoztatták, hogy jó az, mostanában inkább azt, hogy ne csináld.
Szerintem a rövidtávú böjt nem sokat ér, a szervezet csak hosszabb távon tud reagálni...
Mintha csak ösztönösen jött volna rá :-) Valószínűleg pedig csak követte, amit a saját szervezete kívánt, diktált. És milyen jól tette...
Ne is mondd, már a napi háromszori kaja is könnyebbséget jelent az ötszörihez képest, amikor három óránként "kell" valami rém megfelelő ételt enni, és még a 160 ch-t is matekolgatni- borzasztó rabszolgasors. :-)
Azt már én is beláttam, hogy a 3 óránkénti kajálás mellett egyszerűen nincs ideje a szervezetnek a karbantartásra. Tulajdonképpen szimpi nekem is a kétszeri étkezés is, mondjuk a 12 és 19 h., - csak talán túl drasztikus lenne az átállás a korábbiakhoz képest. Eyenlőre még jó a napi három.
Nade hogy mennyire felháborító már tényleg olyasminek a sulykolása "hivatalosan", ami eléggé idejétmúltnak bizonyult, az elképesztő.
Igen, borzasztóan dogmatikus a téma még mindig. Alig lehet dietetikust találni - a fiatalok között azért már akad - aki nem 160 gr ch-val akarja pl. a cukorbetegséget gyógyítani.
Én nagy híve vagyok a böjtnek, 19.00 és 12.00 között nem eszem. A napi 5-szöri étkezésbe belel is halnék szerintem 😄 De nézzük a logikát, mikor van ideje a szervezetnek a gyógyulásra/karbantartásra, ha 3-4 óránként kapja a az utánpótlást?
Elég komoly szakirodalma van. A legtöbb sajnos angolul. Magyarul Lakatos Pétertől olvashatsz/hallhatsz róla többet.
Nagyon sokat tesz a test regenerációjáért, bár a legtöbben a fogyás miatt alkalmazzák.
A személyes tapasztalat persze a legjobb, dehát az meg kemény évekbe kerül, és talán van, akinek végletesen rossz irányt vesz a "valamelyik hivatalos álláspont" követése miatt az állapota...
Én kb. öt évnyi prediabeteszes vércukorszint stagnálás után döntöttem úgy, hogy a napi ötszöri étkezéssel max. csak a szintentartást elérve - változtatni fogok. Már a 12-12 órás étkezési ablakok betartása is időszakos böjtnek számít. Ez simán megy. Időnként sikerül a 14-10 is. Ez is sima ügy-, nade leginkább a napi elfoglaltságtól függ a dolog.