Hogyan lehet, hogyan kell az igazi mély gyásszal együtt élni fiatalon? (beszélgetés)
Az élet tényleg nagyon igazságtalan! Most éppen a férjem fekszik az intenzív osztályon. Borzasztó kétségek között vagyok, remélem, hogy fel fog épülni, de az orvosok szerint további rehabilitációra lesz szükség. Kiment a véréből az oxigén a széndioxid pedig nagyon felment.
Ha egy kicsit jobb állapotban leszek, írok bővebben is.
A menyem egyébként 37 éves volt és az utolsó pár hónapjában többet szenvedett, mint Krisztus a keresztfán. Próbáld élni, mert élni akart a gyermeke és a fiam miatt is.
Egyébként rettenetesen nehéz feldolgozni, a sebek állandóan felszakadnak. Én próbálok segíteni a fiamnak és az unokámnak, de a sérült lelkük nem igazán akar gyógyulni. Sok mindent átvállaltam (lakáskölcsön törlesztés, stb.) és nyugdíjasként azért dolgozom, hogy még tudjam őket segíteni, hiszen nem kell ecsetelnem, hogy milyen "szuper" fizetések vannak, plusz még az iskoláztatás.
Nem tudom, hogy a férjem állapota mennyire fog javulni, mert ha kell, akkor viszont kénytelen vagyok abbahagyni a munkát, mert mellette kell, hogy legyek.
Legyél erős és a fiaidban is tartsd a lelket, talán az élet még tartogat szépet és jót számotokra is.
Üdvözlettel: Keszkenő
Sziasztok!
Én 2008-ban vesztettem el az édesapámat, szívinfarktus. 7 hónapos terhes voltam. Nagy erőt vettem magamon, és a próbáltam a gyászt magamba zárni. Szülés után persze, mint a vulkán. Nagyon sokat sírtam. Anyumat is nagyon megviseli, kisunokája jelent örömet neki. Hogyan lehet együtt élni a gyásszal? Nehezen. Nagyon nehezen, de élnünk kell az élőkért!!
Minden gyászolónak sok erőt kívánok!
Sziasztok!
Nekem anyukám idén lesz 3. éve hogy meghalt és akkor 27 évesen hagyott magamra. A kisfiam fél éves volt akkor. Este még beszéltünk és elment boltba 19,30-kor. utánna már a barátjához ment és valamikor később érhetett haza és gondolom utánna lefeküdt. Reggel apukám hazaért és veri az ajtót ezerrel.
Így ébredtünk és azzal kezdte hogy anyuval mikor beszéltem utoljára mert ő holtan találta az ágyban.
Ennyi és ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Elvagyok telnek a napok de ha rá gondolok akkor összeszorul a gyomrom és a torkom.
Már szegényre nem is merek gondolni.
Nagyon hiányzik és hátén biztos nem tudom megemészteni hogy nincs velem.
Szia!
Most olvastam a hozzászólásodat!
És minden együttérzésem a tiéd!!
Tudom miről beszélsz! Anyósom pár éve a 7 éves fiát veszítette el autóbalesetben!!
Anyósom nem tudott túllépni rajt és még zárt osztályra is került többször, mert nem tudta feldolgozni a fia elvesztését!
Neked a fiad elvesztése iszonyat fájadom gondolom még ma is..
De ugye ahogy írod muszály kicsit megbékélni, mert rámehet az ember teljesen!
A szép emlékeid a fiaddal kapcsolatban meg örökre a szívedben maradnak!!
Én anyukámat veszítettem el pár hónapja rákban, ez is nagyon fáj, de egy gyerek elvesztése szinte kibirhatatlan..
Olyan ez, mintha az embernek az életben két élet jutott volna, az egyik egy szerető család, amikor minden szép és jó, minden probléma ellenére. Aztán itt van ez a másik élet,a jelen nélküle, amit már nehéz életnek nevezni, de csinálni kell.
Az idő állítólag gyógyítja a sebet, kérdés mikor.
Meg aztán ha nem is akarok gyógyulni.
Tudom hogy felesleges a régi életemet követelni vissza és értelmetlen, de ezt nem lehet elfogadni, mert mindig fáj.
Úgyhogy tudom miről beszélsz, mit érzel...
Sziasztok!
Köszönöm Mindenkinek az együttérző szavait, gondolatait.
Nagyon nagyon nehéz, egy kiadós sírás után 1-2 óráig könnyebb kicsit, aztán a gyomromban és a mellkasomban megint érzem azt a szorító nagy terhet... Talán még nehezíti a helyzetet, hogy anyósom is ahogy meglát már sír is, persze Neki is nagyon-nagyon rossz, annál is inkább hogy Férjem elvesztése után fél évire meghalt az Apósom is.... A gyásszal már korábban is találkoztam mikor öt évvel ezelőtt Édesapám halt meg, fájt az is, de annyira nem mint most, mert akkor ott volt velem a Férjem
Szia!
Részvétem!
Tudom,hogy most min mész keresztül,Az én anyukám szeptemberben halt meg előtte volt egy ínfarktusa,júliusban ami úgy ért mindenkit mint derült égből villámcsapás.(Soha nem volt beteg.)
Én akkor azt gondoltam ha ő meghal akkor én is,nem akartam nélküle tovább élni.És hát szeptemberben bekövetkezett egy újabb ínfarktus. Amit már nem élhetett túl.De én igen a GYERMEKEIM MIATT muszály.Tőlük kaptam a legtöbb segítséget,és ők tőlem,
együtt gyászolunk: beszélgetünk, emlékezünk.És arra gondolok hogy ő halja ezeket,és örül hogy szeretjük egymást.Szívböl kívánok neked is kitartást:Üdv:kriszti
Szia!
Részvétem!!!
Én a nagymamámat veszítettem el váratlanul 9 éve és azt hittem sohasem heverem ki.
Nem tudtam beszélni róla nagyon sokáig senkivel sem. Még az Anyummal sem pedig hát közöttük még szorosabb volt a kapcsolat.
Sokáig állandóan éreztem az illatát és az ölelésekor keletkező érzést.
A mai napig ha gondolkodom, vagy ha felnézek az égre, olyan mintha figyelne, velem lenne és vigyázna rám :-)
Sokkal gondosabban ápoltam a tőle maradt virágokat mint bármely másikat. És mindig gyönyörűen ragyogtak, virágoztak. 2008 decemberében született egy csodálatos kisfiunk és a nagymamám féltve őrzött virágaiból csak egyetlen egy maradt életben a többi elpusztult.
Hihetetlen és megmagyarázhatatlan dolog......
Nagyon jól tetted, hogy írsz az érzéseidről, mert nagyon sokat segíthet!
Elfelejteni nem akarod Őt és nem is fogod sohasem, de ha végigjárod a közös emlékek útvonalát, szép emlékeket akkor egy idő után le csendesedik a fájdalom!
Ehhez sok erőt kívánok neked!!!
Részvétem! Nagyon nehéz lehet neked...
Szerintem Őt sohasem fogod tudni elengedni, örökké a részed lesz. De idővel majd könnyebb lesz, és nem lesz olyan fájdalmas Rá gondolni.
Én sok erőt és kitartást kívánok Neked!
Részvétem:
( Nagyon nehéz, tudom. Én most nem mint anya,és társ hanem mint gyerek írok neked!Szeptemberben lesz 2 éve, hogy Apukám meghalt. Teljesen váratlanul. Előzőnap még a kis unokája bölcsis ballagásán együtt nevettünk, sírtunk. Aztán éjjel szépen elaludt...Anyukámmal 39 évet éltek együtt. Senkije nem maradt CSAK!! a gyerekei,a családja és az unokája. Sajnos anyukám hasonlóan viselkedett, mint Te. Saját magát hibáztatta, hogy miért nem volt mellette, mert akkor biztosan tudott volna segíteni… Pedig semmi esélye nem lett volna rá. A szívinfarktusnál az első percek a legkritikusabbak, ha akkor nem érkezik segítség….akkor , már késő….
Nagyon sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tudjon mosolyogni, hogyha átmentünk hozzá nem kezdett el rögtön sírni, és hogy tudjon róla beszélni…
És ezt sajnos Mi is megéreztük, és még ha csúnyán is hangzik, mi ezt még jobban megszenvedtük…hiszen nekünk csak Ő maradt…Neki még lehet társa…de nekünk ÉDESAPÁNK már nem…
De lassan megértette, hogy mi a gyerekei sokkal, de sokkal többet, az életünk, a testünk egy részét veszítettünk el … és hogy az élőkkel, az itt maradottakkal kell foglalkozni, többet, sokkal többet.
Tudom, hogy nehéz, de élj úgy és szeresd úgy a gyerekeidet, ahogy együtt tennétek!
Ezt borzasztó nehezen lehet feldolgozni.
Ha idősebb hozzátartozóink mennek el,azt is nagyon nehéz "elfogadni".
Nekem a szüleim haltak meg egymás után-pár éve.A mai napig minden nap eszembe jutnak-nem tudok túllépni.Pedig muszáj,már csak a gyerekek miatt is.
Egyik volt osztálytársam,a napokban veszítette el a férjét autóbalesetben.4 gyermekkel maradt.
Köszi, de nem érzem magam erősnek egyáltalán, sőt..
A gyerekeim csodálatosak, imádom Őket, de mindig itt ez de szócska, hogy ami eddig szép volt, olyan már soha többet nem lesz semmi. Mi négyen voltunk egy teljes egész. Most úgy érzem, hogy félember lettem, egyedül vagyok Nélküle.. a szívemben, a lelkemben érzem így. Nem az okoz gondot, hogy egyedül kell bevásárolni, vagy szülőértekezletre menni, amit szintén együtt szoktunk, hanem az Ő lénye a humora az egész eddigi életünk hiányzik, amit csakis Vele tudom elképzelni.
Ne büntetésként éld meg,hogy a férjed elment,hanem próbatételként!Valószínűleg Te egy nagyon erős asszony vagy,mert azokat sújtja a sors a legnagyobb csapásokkal,akik ezt fel tudják dolgozni,le tudják küzdeni!Emeld fel a fejed és mondd ki hangosan!Legyőzöm a fájdalmat!Hidd el,ha sokat ismételed,előbb vagy utóbb el is hiszed majd és segíteni is fog!
A gyerekeid elveszítették az apjukat!Úgy gondolom kisebb bajuk is nagyobb annál,mint hogy kicsinyes követelésekkel álljanak elő!Szeresd Őket!Ez a lényeg!
Én a fiamat veszítettem el 3 éve. 22 éves volt. Nagyon nehéz, de beszélni kell róla és hozzá. Mintha ott lenne. És ha sírnod kell, sírjál. Megkönnyebbülsz. Aztán egyszer majd lecsillapodik annyira, hogymár úgy tudsz rá emlékezni, mintha csak elutazott volna. Énn azóta is várom, hogy hátha visszajön, holott tudom, hogy nem. De jólesik hinni. És jó, hogy a velem élőkkel lehet róla beszélni bármikor. És nem arra emlékezünk, hogy meghalt, hanem , hogy milyen volt.
Részvétem ! Ezt őszintén mondom, mert átérzem a fájdalmadat.
Én 19 évesen vesztettem el először az édesapámat, majd félévre rá az édesanyámat is.Apukám rákban és annak szövődményeiben halt meg, anyukámnek meg autoimmun betegsége volt.Szerencsémre volt akkor mellettem egy báty, aki a legjobb dolog az ember életében és egy barát, aki mindig tartotta bennem a lelket.Ha ők nincsenek, asszem már én se lennék.De túlléptünk.Túl kell lépni.Választhat az ember, hogy tovább megy vagy örlődik...Szerintem fontos, hogy tovább lépjünk a szeretteinkért.
A barátok és a maradék család sokat segíthet.
További ajánlott fórumok:
- Lehet e együtt élni egy férj kalandjaival amik nem jelentenek szerinte semmit?
- A fiatalon(17-18év) összejött párok kb hány százaléka marad együtt végleg szerintetek? És mitől függhet főként?
- Lehet szoptatás alatt együtt szedni az Elevitet és a Dr. Lenkei féle kálcium-magnézium-c-vitamin italport?
- Fiatalon kivehető fogsor-hogy lehet így teljes élet
- Ha fiatalon jön össze két ember, mennyire válószínű, hogy együtt maradnak?
- Munkám során tapasztalom, milyen sok férfi kopaszodik. Fiatalon is akár. Miért lehet ez?