Hogyan legyenek barátaim felnőttként? (beszélgetés)

Ilyen is lehet, sok félék vagyunk.

Olyan is van hogy valaki megtisztelve érzi magát ha bizalmasan megosztanak vele valamit. De olyan is akad, hogy visszaélnek a bizalommal.

Hogyan legyenek barátaid felnőttként?

Ürülj neki ha lesz 1.

Egymás megismerése nagyon hosszú folyamat. Majd valamikor, nagyon soká szerencsével a barátság is kialakulhat.

Próbáld meg tinderen....

Nem mindenki társat keres, anno én ott találtam meg egyik barinőm, vidékről költözött fel, ő is barátokat keresett... sosem tudhatod 😉

Nem tudom, hogy kell csinálni. Van abban valami, amit Timi ír.

Nekem vannak barátaim, de valóban mind olyan, akiket már gyerekkorom óta ismerek, azaz inkább úgy mondanám, hogy 20 éves korom előtt ismertem mindet.

Később is alakultak/alakulnak nagyon jó viszonyok, pl. kollégákkal, de ők sosem fognak a legjobb barátaim közé tartozni. Mondom ezt úgy, hogy van olyan férfi kollégám jelenleg is több (három), akikkel az elmúlt 20 évben dolgoztam/dolgozom egy/több helyen. Elvileg mindent tudunk egymásról, bármit elmondhatunk egymásnak, de velük, pl. az otthonunkban csak ritkán jövünk össze, pedig a társaink is ismerik őket (látták már őket, akár találkoztak is rövid időre), de addig, hogy együtt házibulizzunk nem hiszem, hogy eljutunk bármikor.

Egy barátságnál az a lényeg, hogy az első időben, tudjatok együtt szórakozni, legyenek közös pontok (érdeklődés), hogy tudjatok beszélgetni, aztán majd az idő elteltével, jöhetnek a problémák közös átbeszélése is, esetleg, közös megoldások.

Sokan azt hiszik, hogy a barát=lelki szemetes ládával. De ez nem így van! Nem szabad másokat terhelni azonnal ezekkel. Ha a barátság elmélyül, akkor tuti, hogy eljön majd ennek is az ideje.

Az én barátaimmal, még annak idején, együtt játszottunk, együtt jártunk edzésre, szakkörre, majd szórakozni (discó, buli, stb.), aztán jöttek a párkapcsolatok, de mindig ott voltunk egymásnak, akár egy jó buli erejéig, vagy bármilyen probléma, történés esetén is (házasság, gyerek születés, halál, munkanélküliség, stb.)

Tehát, minden bele, majd alakulnak a dolgok! Nyiss az emberek felé.

"Ez utóbbi nem azért érdekes..."

Kicsit félrecsúszott ez mondat, javítom:

Ez utóbbi nem azért érdekes, mert valaki mondta, hanem azért, mert a "barátkozásunk" során még annyi fáradságot se vett magának, hogy megismerjen, és rávegye magát arra, hogy amit "szeretetéhség"-nek lát bennem, azt valami pozitívabbra változtassa magában, ha rám gondol.

Ehhez szerencse is kell.

Én - felnőttként - több rossz tapasztalatot szereztem a barátkozásaim során, mint jót.

(Hallottam is párszor olyanokat, hogy "túl jószívű vagyok", azért. Mármint a hátam mögött mondott ilyet egy potenciális majdnem-barát. Egy másik pedig még ennél is cifrábbat, miszerint "szeretetéhes" volnék... Ez utóbbi nem azért érdekes, ment valaki mondta, hanem azért, mert a "barátkozásunk során még annyi fáradságot se vett magának, hogy megismerjen, és rávegye magát arra, hogy amit "szeretetéhség"-nek lát bennem, az az ő irigységének, no meg az én naivitásomnak a "tükre".)

Sok szerencsét kívánok ahhoz, hogy találj magadnak barátokat!

Engem is így neveltek. Hatalmas teher. Önismeret és önbizalom az első, aztán tudsz továbblépni, nyitni kifelé. Én mindig csodáltam a közvetlen embereket, akik pillanatok alatt bárkivel le tudnak állni tök természetesen beszélgetni. Férjem ilyen, én tőle lestem el egy csomó fogást. De az enyém betanult, az övé természetes és ez kiütközik, pl van akit évek óta, családjára is kiterjedően ismerek és negyedannyira sem nyílt meg nekem, mint férjemnek 2 rövid találkozó után. Számomra hihetetlen.

Szóval nem egyszerű feladat az biztos. Ahogy felnőttként barátkozni sem. Tapasztalatom szerint felnőttként már nem is lesznek olyan mély barátságok, mint a gyerekkoriak. Egyszerűen hiányzik a közös "eredet". Ezért kár ideákat kergetni. Értsd jól, de felnőttként "érdekbarátságok" születnek, pl mert egy helyen dolgozunk, egy helyre járnak a gyerekek, egy helyen lakunk stb., de ha ez a közös pont megszűnik, elkopik a barátság is.

Ebben még férjem sem kivétel, a gyerekkori, katonakori- vagy egyetemi barátságai sokkal erősebbek mint a felnőttkoriak.

Felismertem saját magamat az írásodban, ezért együtt érzek veled.

Az elsődleges probléma az, hogy a gyerekkorunkban megéltek miatt szerintem nem tudtunk megfelelően szocializálódni. Vannak ismerőseink akikkel néha lehet beszélgetni többnyire a semmiről, és kb. ennyi.

Na, inkább csak magamról írok, nehogy megbántsalak valamivel.

Én is jó embernek gondolom magam. Tele vagyok jó indulattal, segítőszándékkal, soha nem ártanék, stb.

Kívülállóként könnyű azt a tanácsot adni hogy menjünk hasonló érdeklődésikörű emberek közé (mert más problémájára csikkzsebből egyszerű előkapni egy megoldást), de nem biztos még az se hogy a tágabb környezetünkben is találnánk ilyet. Meglehet, nehezen is kapcsolódunk másokhoz a korai szocializációs problémánk miatt.

Én is csak azt tudom egyébként mondani, ha érzel késztetést arra hogy hozzád hasonló érdeklődésikörű emberek társaságába menj, akkor próba-szerencse. Máshogy nem lehet kapcsolódni.

Az én esetemben ez nem valósítható meg sajnos.

Ismerkedni, beszélgetni másokkal. Érdeklődni irántuk.

Ben feltétlen kell rögtön bizalmat adni mindenkinek. Ez egy folyamat.

Magadban kell ezt a bizalmatlanságot legyőzni, nyitni az emberek felé.

Milyen rendezvényekre, közösségi helyekre jársz?