Hogyan legyen mindenre időm? (beszélgetés)

A nagymama itt van a szünetekben, ez könnyebbség.

Egyedül nevelem őket, így apa, ha el is viszi,az kevés.A játszótérre leengedhetném őket egyedül, de nagyon parás vagyok, nehogy bajuk legyen. Én is Budapesten nőttem fel, engem is leengedtek, de most már más a világ, pedig mi még jó környéken lakunk.

Egyébként nem foglalkoztat ez annyira, de tegnap minden összejött, úgyhogy kicsit kiborultam.

Ez kapufa. Ha nincs nagymama és pénz mondjuk ugriparkra, uszodára, bábszínházra, ahova egy apuka is elviheti őket, tényleg nem tudom. :( Ő amúgy megtenné, hogy elmegy velük?

De miért nem engeded őket egyedül játszótérre? A férjemet kérdeztem, ő is Bp-n nőtt fel, őt sem kísérgette senki.

De Budapesten kell lennie valamilyen foglalkozásnak, ahova "le lehet őket adni" pár órára!

Rákerestem, ezer a találat! ;)

Nem, nem vagy rossz anya! Viszont ez van, csak az alvásból lehet elvenni. Nekem is, pedig másfél éve nem aludtam át éjszakát!!! Így nekem a délutáni szundi ajándék lenne, de inkább kozmetikust játszottam magamon, epiláltam, mert holnap úszni viszem a kissebbiket.

Azt mondod, vannak hasonló cipőben járó ismerőseid. Szervezzétek meg, hogy egyik héten egyik anyuka visz el a mókusőrsöt moziba, hüllőkiállításra vagy mindegy mivel, csak kösse le őket egész szombat délután, másik héten a másik, esetleg harmadikon a harmadik... Ez sem megoldható?

A beszélgetésből azt érzem,hogy rossz anya vagyok,mert magamra is gondolok. Imádom a gyerekeimet, ők az elsők nekem,de ettől még szükségem lenne szabadidőre is.

Úgy látom,egyedül vagyok ezzel a személettel.

Boldog vagyok én is, de ne mondjátok,hogy nektek nem hiányzik a felnőtt társaság.

Dolgozom, majd az itthoni munka,foglalkozom a lányokkal, mire a párom megjön este, már két szót nem tudunk beszélni. Mire a gyerekek lefekszenek, már én is majdnem alszom.

A barátnőim szintén így vannak,így velük is ritkán találkozom.

Marad a hétvége, de akkor is van mit csinálni itthon,egyedül a nyaralás,amikor van időm a párommal is beszélni.

niko33: ebben tökéletesen egyetértünk! :)

mágnes74: a fentiben az is benne van, hogy én így vagyok boldog!

A feláldozást én sem úgy értettem, de egyre több fiatal megy külföldre, anyám ismerősei közül is sok nagymama évente 2x látja az unokáját, úgyhogy idejük már maradt, de nem használják ki.

Az én anyám mártír, legalábbis éreztette velünk,hogy mindent értünk tesz (mellesleg imádom), de ez nagyon fárasztó tud ám lenni.

Én úgy érzem,ha én boldog vagyok,akkor a gyerekeim is azok, de a boldogságomhoz kellene némi szabadidő.

Ez az, minden generáció eggyel gyengébb...

Én mondjuk elég maradi vagyok, szívesen feláldozom magam a gyerekek és majd ha tehetem, az unokák oltárán!

Anyum is "menő" könyvelő, rengeteget dolgozik és nem nagyon tudott segíteni, csak a "hülye" észrevételeivel és a bezzeg az xy minden nap 2x sétál a lányával, főleg az első babánknál. Igen, mert hozzá reggel-este ment a mama, főzött rájuk, takarított. Mi meg parízeren éltünk vagy kínain, mert tipikus para-mama voltam és a lányom ki is használta ezt...

Szumma-szummárum, én még a nővéremnek is szívesen főzök majd, ha babája születik és Anyukánk (amúgy a világ legjobb ANYUCIJA!) nem ér rá, nem hogy a gyerekeimért ne áldozzam fel magam!!!

Ugye nem gondolod komolyan, hogy nem volt neki?! Te sem terheled ezzel a gyerekeidet, ugye?

Te maradsz mindenképp, de ha annyival több időre lenne szükséged, szoktasd őket önállóságra! Velem sem tanult senki, mégis kijártam a sulit. Elég nagyok, a környezetemben is vannak pont ekkora lányok, okosak, felelősségteljesek, tudnak vigyázni magukra. Vannak szakkörök, sportolhatnak, minket spec. szombat du. hittanra, vasárnap de. misére "zavatak el" a szüleink. Utáltuk, de mit tehettünk? Ma már megértem, miért nem engedtek a 21-ből! :D

Csak ötletelek, hátha bejön valamelyik. Nemsokára úgysem lesz ilyen problámád, randira járnak majd! :)

Ha meg felnőnek, tudod mi marad neked? Időd!

Úgy gondolom (visszaemlékezve kiskoromra), hogy anyámnak nem is volt igénye magával foglalkozni, vagy csak nem tette szóvá.Én is elsősorban anya vagyok, de mellette szeretnék én magam is lenni,mert ha a gyerekeim felnőnek,mi marad nekem?

Nem áldoznám fel magam a gyerekek, unokák oltárán, mint a szüleim és nagyszüleim.

Talán ezért van kevesebb időnk.

az elektromos kütyüket én is szeretem :) Mindig mondjuk párommal, hogy aki a mosó- és mosogató gépet kitalálta, Nobel díjat kéne kapnia :)

A kalácsot mi inkább megvesszük :)

Szia, azt írtad, hogy csúszásban (gondolom nem áll a feje teteján a ház) vagy, ez szerintem egy dolgozó nő esetében, akinek gyerekei vannak, normális dolog! Mint az is, hogy mi vgyunk az utolsók, de jogos az igényünk, hogy juson időnk magunkra is...

Nekünk a dédimama megmondta a tutit: a gyerekek előtt kell felkelni! Köszi!!! Naná, hogy nem fogadtam meg.

Én még egész nap itthon vagyok, 3 éves a lányom, 9 hónapos a fiam és én is így vagyok. Tisztaság van, rend általában nincs. Mindig bosszant, ha vendégek jönnek, mert ragyognia kell a háznak, de aztán örülök, hogy kész és egy darabig könnyű is fenntartani az állapotot. :)

Aztán persze jön valami, betegség, férjemnek egy hét külföld vagy egyszerű letargia és kész...

Lehet, hogy minden hétre hívni kéne valakit látogatóba?!

Amúgy én még emlékszem, anyukámnak ovis koromtól nem volt rám gondja, egész nap az udvaron-utcán kutyáztam, játszottam a többi gyerekkel. Iskolás koromban meg - nem mondom, hogy 6 évesen, de 9 évesen már tuti! - befogott minket: mosogattunk, porszívóztunk a nővéremmel. Ő reggel, munkába menés előtt főzött és apukám is elég házias. Hétvégén mosott, minden megvolt.

Persze neki nem kellett felügyelnie, míg kint játszottam.