Hogyan érezted magad szülés előtt, alatt és után? (beszélgetős fórum)
Nekem a férjem akkora segítség volt, hogy el sem tudom képzelni hogy csináltam volna végig nélküle.
Igaz, szegény nem tudta mit csináljon, mi lenne a jó, de ott volt, fogta a kezem, simogatott, és ez nagon sok erőt adott nekem. Pedig azt hittem nem fogok lekerülni arról az ágyról, de szerencsére tévedtem:p
"nem törölgették végig sírva-nevetve az arcomat, mint a filmeken - magamra hagytak, hogy táguljak, s csak időnként "néztek rám" , nem etettek, nem itattak, az ajkamat se nedvesítették"
Na, ezért találták ki az apás szülést! Apa sír, nevet, törölget, kézen áll... meg amit akarsz. :D A szülésznő úgyse ér rá ilyesmire.
Én végig imádtam terhes lenni, kivéve a "plusz időszakot" - mindkét gyermekemet túlhordtam.Bogimat ápr. 29-re "ígérték" és május 6-án született meg, akkor indították meg a szülést. Előtte benn feküdtem pár napot, mert lementem reggel a boltba, s a szomszédasszonyommal találkoztam, aki megkérdezte, hogy vagyok? Jól, feleltem, bár már alig mozog az utóbbi napokban a baba, nyilván nincs már annyi helye, meg illeszkedik a "megfelelő pózba" a szüléshez. Erre elmesélte, hogy őbenne a halott baba már oszlásnak indult(!), darabokban vették ki belőle,őrajta meg már kijöttek a hullafoltok (!)Addig ő is azt hitte, rendben minden. Persze halálra rémültem és rohantam erre be a kórházba, ahol kiderült, minden rendben a babával, csak még nem óhajt megszületni. Mindegy, benn maradtam, gondoltam, ott jobban szem előtt leszek. Május 6-ra virradó éjszakán nagy zuhé volt, gyönyörű tavaszi zápor. Reggel még lezuhanyoztam, majd vizsgálatra mentem, ahol közölték: kismama, megyünk szülni! Boldogan "rohantam" vissza szobámba a jó hírrel, s ahogy az ágyam szélére ültem, hát.... egy nagy tócsában ülök:) egy szobatársam ment a dokinak szólni:- Doktor úr, a kismamának elfolyt a magzatvize! -Tudom, én repesztettem meg a burkot- jött a válasz nyugodtan. Hát, ezt azért megmondhatta volna előre! Amikor átmentünk a másik épületbe, körülnéztem; gyönyörű reggel volt, a nap fényesen sütött, a bokrokon csillogott a harmat és az éjszakai zápor maradványai. Emlékszem, arra gondoltam: ideális nap a kisbabám születésére, szebb nem is lehetne! Bogi délután 3-ra lett meg; tündéri, csatakos baba, s emlékszem, arra gondoltam, tisztára az apja kicsiben és lányban! Mintha ő bömbölt volna ott felháborodottan, mikor a levegő kis tüdejébe hatolt...
Annám június 11-e helyett 22-én lett meg. Nála is a "plusz idő", a túlhordás volt a nehéz. Már lemondtam róla, hogy hajlandó lesz végre a világra jönni, a fogadott orvos másnap akart nyaralni utazni, el is köszöntünk, nagy szomorúságomra, mikor Anna - talán a hirtelen meleghullám hatására - úgy döntött, "elindul" mégis. Amikor átmentünk a szülészetre, az orvosom (utolsó éjjeli ügyeletét töltötte szabadsága előtt), csodálkozva fogadott: Milyen kitartó volt, anyuka - vagy valami hasonlót mondott:) Annánál már sokkal gyorsabban ment minden bár recsegtem-ropogtam "minden eresztékemben" - de éjjel fél 11 után világra jött! (A fájások, ha jól emlékszem, fél 8 körül kezdődtek). Rásegíteni se kellett, nem is volt idő, hogy bekössék az infúziót (az én orvosom általában az infúziós szüléseket szerette, Boginál is kaptam 2 évvel előtte). Utána sokkal gyorsabban rendbe jöttem és megerősödtem - már az első éjjel ki tudtam menni hajnal felé WC-re - Boginál, mikor ezzel próbálkoztam, úgy kanalaztak össze.
Összességében számomra nem volt negatív élmény a szülés. Bár nem volt ott a férjem, nem is kértem ilyet tőle, s nem törölgették végig sírva-nevetve az arcomat, mint a filmeken - magamra hagytak, hogy táguljak, s csak időnként "néztek rám" , nem etettek, nem itattak, az ajkamat se nedvesítették, ahogy a filmek alapján képzeltem:)
tudtam, ezt nekem kell "megcsinálnom", s hiába is óbégatnék, nem segítene rajtam, csak az erőmet venné feleslegesen igénybe.
Fájt, persze, nem is kicsit - de amikor meglátja az ember a kisbabáját, elfelejt mindent:)
Az én érzelmeim röviden és tömören:
Előtte félelem, közben fájdalom, utána fáradtság.
De amikor mindezen túlvoltam akkor jött az öröm, a meghatódás és a büszkeség. :)
Szülés előtt- szülés alatt-szülés után
Ez volt a kérdés, ő erre válaszolt:)
Nekem mind 3 terhességem szörnyű volt, mind 3 császár volt,a felépülésem, regenerálodásom villámgyors - de minden negatívum ellenére MEGÉRTE !!!
Újra vállalnám!
Sziasztok!
Nos,én a várandósságom minden eggyes pillanatát élveztem,annak ellenére hogy 18 hetesen éltmentő vakbélműtétem volt.
És hát a szülés,KEMÉNY volt,ugyanis burokrepesztés és egy vödör oxitocin sem hozzta meg olyan gyorsan a kívánt hatást,ráadásúl az én pici lányom nem tudott rendesen beilleszkedni a szülő csatornába de ez annak is köszönhető volt hogy a méhszájam nem az a "hagyományos" elhelyezkedésű! Sőt a burokrepesztésnél kiderűlt hogy zöld a mazatvíz......no lassacskán már eljutottam a tolási szakaszig de nem jött az én picurkám(pedig 2x3-3-3 fájást kellett végig csinálni bal-jobb oldalt ill. háton fekve)Mindeközbe már rettenetesen elviselhetetlen fájdalmaim voltak,ugyanis már a 3 perceseknél is kértem fájdalom csillapítót de nem adtak mivel hogy az aneszteziológus szombat révén már lehet hogy elment...ez a hiába való nyomásom sokáig húzódott,már a fokadott dokink hívta az ügyeletben lévő kollégát hogy szerinte mit kéne csinálni,hát megpróbálták a vákumot! Míg a dokink szívta vákummla addig a kolléga a hasamba könyökőlt én meg mint az őrűlt nyomtam de hiába pedig végig csak arra gondoltam hogy mindjárt ott lesz a kezembe és milyen csodás lesz.......sajnos ez nem így lett,a dokink csak azt hajtogatta a többieknek hogy kék kesztyű,kék kesztyű... mire a következő nyomás jött addig vagy 6 ember ráncigált át a műtős ágyra és hoába kérdeztem mi van senki nem mondott semmit,én erre egyből a ctg felé próbáltam nézni hogy lássam Dorka baba szívhangját,de akkor már nem láttam a gépet,a toló fájások folyamatosan csak jöttek és jöttek....(mindeközbe a kanűlt kitépték véletlen a kézfejemből és cak úgy spriccelt a vér,de az már esküszöm nem is fájt...)még a műtő asztalon leszíjjazott lábakkal,karokkal 3 tolófájásom volt,a dokim láttam hogy már bevan öltözve és egy hosszú csipesz szerűséggel betadinnal mint az őrűlt tőrli a hasam (magamba csak azt gondoltam hogy még elsem altattak .....és én ezt mind most érezni fogom) majd végre az arcomra tették a maszkot és......állítólag párom kérdeztem hogy milyen és hog y nincs e baja ő megnyugtatott hogy gyönyörű és minden rendben(de erre nem emlékszem mind a mai napig,arra viszont igen hogy megkérdeztem a nővért hogy mekkora lett a kislányom(mert több mint 4 kg-os babát jósólt a 4d a doki) erre a nővér válasza szíven ütött: -Nincs 3 kiló! No én ezen annyira kétségbe estem már minden megfordúlt a fejembe hogy lehet hogy a vakbél műtét miatt(ugyanis akkor altattak mert 3 sikertelen epidurális után az tűnt célravezetőnek)valami baja lett és azért ilyen pici.
Már alig vártam hogy a karomba tarthassam,a szívem majd megszakadt hogy a szomsszéd ágyon lévő anyuka meg eggyütt aludt a babájával én meg még nem is láthattam.Egész éjszaka nem aludtam csak arra vártam hogy behozzák.És végre majd 11 óra múlva(sokat volt inkubátorba a kis súlya miatt) a csecsemős nővér behozta és én nem tudtam betelni vele ,csak néztem ahogy szopizik és potyogtak a könnyeim.........
Azt viszont máig sőt életem végéig rettenetesen bánom hogy nem tarthattam a kromba miután megszületett,de valahol azzal vígasztalom magam hogy egészséges és nem lett semmi baja!!!!!!
Mindez 2008.08.23-án történt 23:28 peckor 2800gramm és 56 cm-vel,végre megérkezett életem LEGCSODÁLATOSABB teremtése, minden kín és fájdalom egy pillanat alatt szertefoszlott ahogy megláttam !!Bármikor végig csinálnám,ugyan így,csak az a lényeg hogy egészséges legyen,minden fájdalom elszáll,ha ott tarthatod a karodban!!!!Azóta is minden eggyes pilanat,öröm az én Tündéremmel és örülök hogy itt van velünk.
A vajúdásom kb.25-26 óra volt de csak az utolsó 8 és fél óra volt kemény!A dokinkra azóta rettenetesen haragszom mert szülés közben is és utólag is minősíthetetlen volt a modora.De erre már nem is szívesen gondolok mert csak ......
Szülés előtt: rosszul (akkora voltam mint egy ház, nem tudtam aludni, stb, stb)
Szülés alatt: borzasztóan (ezt inkább nem részletezem)
Szülés után: a rossz, és a borzasztó között...
imádtam terhes lenni! szerencsémre probléma mentes volt mindkét terhességem, és az első egy hónapi hányinger, stb. után semmi negativumot nem tapasztaltam, teljes boldogsággal éltem meg a terhességet.
a szülésnek is pozitivan vágtam neki, egyáltalán nem féltem, és az első tényleg nem volt nehéz. a második viszont a "szabályok szerint" rövidebb ugyan, de kicsit megviselt testileg lelkileg (nem tudtam egyedül kinyomni, és ezért magamat hibáztattam), mégis gyöyörű emlékként él bennem úgy a terhesség, mint a szülések.
bármikor bevállalnám újra, a gyereket is csak az első egy babaévet hagynám ki szivesen...
En elotte mar iszonyat turelmetlen voltam, es voltak fajasaim is meg vizesedes is az utolso 2 hetben.
Kozben vegig arra gondoltam, hogy ennek sosem lesz vege, es nem fogom kibirni fajdalomcsillapito nelkul. Onnantol kezdve, hogy beindult a dolog, mar csak izgatott voltam el orultem.
Utana a fold felett jartam, nem volt realitas erzesem, megszunt minden mas, csak mi voltunk 3-an a babaval.
Szülések előtt: első terhesség-remekül; második terhesség-nem olyan jól mert már egy kétévessel is tetéződtek a hordónyi """kínok""" :)
Szülések alatt: mindkettő császár volt gerincszurival...az elsőnél-szinte euforikus állapotban voltam, nem tudtam mi fog történni, és nem féltem semmitől, míg másodszorra már rezgett bennem ezer para a gerincszuritól, a műtéttől....
Utána: először rettenetes volt mert nem tudtam szoptatni és azt hittem hogy sohasem forr össze a kettévágott testem :) másodszorra a gyógyulás volt csak a nehéz, a szopi para elmaradt, hiszen láttam hogy az első is csodásan felnőtt tápszerrel (ennek köszönhetően lánykámat mai napig szoptatom is pedig lassan másfél éves)
Szülés előtt, terhesség alatt: a föld felett jártam min. 10 cm-rel... soha nem hánytam, nem voltam rosszul
Szülés alatt: szuper szülésem volt, sokat nevettünk és viccelődtünk. Közben azért nagyon aggódtam, hogy nehogy valami baja legyen a kislányomnak. Végig arra gondoltam, hogy minden erőmmel neki kell segítenem, mert neki akkor sokkal nehezebb volt, mint nekem.
Utána: minden napot csodaként élek meg. Az érzéseimet nem lehet szavakba önteni... Mindig tudtam, hogy a gyermekemet szeretni fogom, de hogy ilyen érzés van a világon... hmmm... ezt sosem gondoltam volna...
Anyának lenni csodálatos!!!
Előtte: sok-sok rókakoma, de amúgy full boldogság, a 2. trimesztertől különösen. A legvége kicsit fárasztó volt, meg türelmetlen.
Szülés alatt: valahol messze, egy más tudatállapotban, ahol csak én voltam meg a fájdalom, iszonyú fájdalom, mégsem az, mert közben boldog is voltam, hogy érzem egyre kijjebb jönni a lányomat, hogy minden fájással közelebb van hozzám, hogy a fájdalom jóbarát ebben az esetben.
Utána: a világ legnagyobb, legleírhatatlanabb boldogsága, ami azóta sem szűnik, pedig már két hónapja.:-)
Előtte: remekül!
Közben: altattak.
Utána: életem legszarabb napja volt, amellett, hogy a legszebb is. Császár után az 1 nap fekvés, homokzsákkal egy rémálom volt.