Hétköznapi történet

A helyszín egy hegyi kis falu, ahol jártomban-keltemben bámészkodván a sok rendezett utca között, a szolid emberek szorgalmas tevékenységében gyönyörködve, egy picinyke kis bolton akadt meg a tekintetem.

Gondoltam, betérek, veszek valami kis rágcsálnivalót.

Beléptem a parányi kis üzletbe, ami kb. akkora volt, hogy ahogy ilyenkor mondani szokták kettőnek ki kell menni, hogy egy beférjen.

Benn a picinyke boltban nem volt más vevő, csak egy harmincas éveiben járó anyuka, három kicsi gyerekével.

Szemmel látható volt az asszonyka és kis családjának szerény életvitele. Ő maga is nagyon szerényen, de tisztán volt öltözve, úgy mint a gyermekek is.

Az asszonyka nagyon karcsú, vállig érő haja hátrasimítva, összefogva hátul lófarokba. Az arcán gondterhelt kifejezés ült, miközben vásárolt. Tisztán érezhető volt, hogy minden fillér számít náluk, kész művészetet mutatott be, miközben vásárolt.

Közben a gyerekek elevenen, vidáman nevetgéltek egymással, mutogatták egymásnak az édességeket, és kommentálták azok ízét, minőségét, aminek többnyire az lett a vége, hogy jó lenne megint megkóstolni.

A mama néha-néha végtelen türelemmel, visszafogott hangon rendreutasította őket, hogy ne hangoskodjanak, miközben a következő másodpercben ismét gondjaiba mélyedve vásárolt.

Végül, ránézett a gyerekekre, és a legolcsóbb nyalókából kért nekik egyet-egyet, és kedvesen, gyengéden rájuk mosolyogva nyújtotta feléjük végtelen szeretettel.

Komolyan mondom, meghatódtam.

Ahogyan örülni tudtak annak a pici cukorkának, és amilyen szeretettel, részvéttel tudott velük bánni ez az anyuka, irigylésre méltó volt.

Lám, igaz, holtig tanul az ember.

Sokat tanultam abban a pár percben ettől az anyukától.

A szeretet iskoláját mutatta be nekem akkor, amikor abban a picike kis boltban vásárolt a gyerekeivel.