Gyermekvállalás - MIKOR? (beszélgetés)

Sziasztok!

Olyan problémám van, h párom nagyon szeretne már gyereket(28 éves). Én is szeretnék(24), de félek, h nem tudnék neki mindent megadni, és, h nem lennék jó anya. Sokat veszekszünk párommal(most is nagyon összevesztünk), mert ő azért szeret élni, költeni a pénzt, amiből persze mindig kevés van. Én inkább a spórolósabb típus vagyok, és ezen nagyon sokszor összeveszünk. Mondtam neki, h ha lesz gyerekem, én az utolsót odaadnám neki, mégha én nem is ennék, és éppen ezért szeretnék már most előre spórolni, gyűjtögetni. Erre ő azt mondja, h ő a gyerek miatt nem mondana le semmiről, persze neki is ő lenne az első, de amig nincs meg, nem mond le semmiről.

Én ettől félek. Meg ráadásul, nekem csak egy érettségim van, munkám sincs. Ő dolgozik.

Most ettől függ a dolog, a kapcsolat, h lesz-e gyerek vagy nem. Ti hogy döntenétek? De azért az is fontos szempont, h nagyon szeretjük egymást. Lehet, h a gyerek közelebb hozna minket egymáshoz, akkor ő is megváltozna, és spórolna? De nem szeretném ha végül a kisbabánk szenvedne azért, mert mi nem tudtunk helyes döntést hozni.

Ja és még egyvalami, nagyon jó apuka lenne, mert keresztfiamat nagyon szereti és szinte elválaszthatatlanok, ha együtt vannak, szinte nem is játszik mással keresztfiam csak vele. Nagyon szeretik egymást.

tvix?

Azóta mi a helyzet?

De ha nem hisz ebben, akkor mit vár a gyerektől? Ha nem tudtok változtatni, akkor egy kisbabával még nehezebb lesz. Apró problémákat meg tud oldani a gyermekvállalás szerintem, mert összehozza a párokat, "igazi" családdá kovácsolja őket, de ha nagyok a gondok, akkor szerintem inkább felerősíti őket, mint helyrehozza.

Sokminden lehet a háttere annak, hogy ő most hirtelen gyereket akar. Szerintem a legjobb megoldás, ha elsőként magatokban tisztázzátok (őszintén), hogy mit miért szeretnétek, mennyire rossz a rossz és mit nyertek vagy veszítetek azzal, ha elválnak útjaitok. Ha ezután ezt tisztán és őszintén meg tudjátok beszélni, akkor sokkal könnyebb lesz döntést hoznotok, de ennek alapfeltétele, hogy minden kertelés nélkül beszéljetek egymással. Ne az lebegjen a szemetek előtt, hogy nem akarok rosszat a másiknak, hanem az, hogy magamnak jót akarok és ha őszinte vagyok, akkor az a jó megoldás hosszú távon mindkettőnknek.

Szia! Én maximálisan egyetértek veled. Előbb a kapcsolatot kell rendbe hozni. A pszichomókusok is azt mondják, hogy egy baba nem oldja meg a gondokat. A baba felerősíti azt, ami van, amilyen egy kapcsolat. Ha harmonikus, szeretetteljes, akkor azt, ha zaklatott, problémás, akkor azt.

Ennél bölcsebbet nem tudok mondani neked, hiszem, hogy így van, és te jól látod a helyzetet.

Szia!

Mivel nem írtál konkrétumot, csak annyit tudok elmondani, h szerintem mi a jól müködő kapcsolat"titka":

Közös vágyak, célok, hasonló gondolkodásmód, értékrend, érdeklődés, akár hasonló vallási vagy politikai nézet, napirend, szexuális aktivitás-de persze ez is egyéni, kinek mi a legfontosabb..

Én bár nő vagyok, szintén úgy gondolom: előbb magatokat tegyétek rendbe, mert egy feszült helyzetbe érkező gyerekkel csak rosszat tesztek és korántsem biztos h megoldja a problémát.

Meg kéne tudni az alap problémát. Magával elégedetlen? Vagy veled? Vagy az életben még nem találta meg a helyét?

Egy párterapeuta talán segíthet, de csak akkor ha a párod is hajlik rá h elfogadjon segítséget, mert ha ő a megoldást a gyerekben látja, senki nem tud neki segíteni.

Szép dolog a szerelem, de azért jó ha más is van még a tarsolyban..:)

De csak akkor váljatok szét,ha mindketten úgy érzitek: már valóban nincs mit tenni.. De szerintem van, csak jó mélyre kell ásni,talán régi berögződések, rossz tapasztalatok, nevelési különbözőségek, gátlások, rossz minták"lenyomatok" okozzák a problémát.

Ha gondolod írd meg h miken szoktatok vitázni, szívesen segítenék.. Ha gondolod privát is írhatsz.

Sziasztok!

Szerintem mint egyetlen férfi vagyok jelen.A tanácsotokat szeretném kérni.Röviden: 5 éves kapcsolatban élek ebből 1 éve házasságban.Az elmúlt 3 évben rengeteg vitánk volt a párommal.Bármin össze tudunk veszni, de mégsem bírjuk ki egymás nélkül.A páromban 1 hónapja felmerült hogy gyermeket szeretne (most 27 éves, én 34),én viszont előbb szeretném rendbetenni a házasságunkat.Nem akarok így gyermeket vállalni.Az elmúlt 3 év negatívumai alapján csak borúsan látom a leendő családunkat, a hétköznapjainkat.Félek hogy ugyanúgy vitázunk majd,a párom ahogy eddig is mindig siránkozik dolgokon (holott szerintem nincs rá oka), nem működik majd a testi kapcsolatunk, ami eddig is elég böjtös volt,stb.

Viszont a jelenlegi helyzet elviselhetetlen, a párom napi szinten el van keseredve hogy neki nem lehet gyermeke,azért mert én nem akarom.És ez tönkreteszi az együtt töltött időnket.Holott én csak azt kérem várjunk még amíg rendbehozzuk a dolgainkat.

Szóval tanácsot szeretnék kérni hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Egy nő másképp gondolkodik erről.

Jelenleg már azon is gondolkodunk mégiscsak szét kellene válnunk, a szerelem nem elég a közös élethez ha ennyire különbözünk.

szia!

ha megvan a vágy, az apuka is hozzá, ne az eszeddel gondolkodj :) nézz mélyen a szívedbe ott a válasz!! kit érdekel ki mit gondol? és igenis jó anya leszel, ha szereted a picidet gond már nem lehet. én 30 évesen szültem de már 23 évesen vágytam rá csak nem jött hamarabb az igazi :) és semmink nem volt, csak egy albérlet meg egy 10 éves kiskocsi, nem kerestünk sokat és nem is számított :) a gyermek a legnagyobb csoda a világon, és életet adni a legnagyobb dolog, amit az ember az életében véghezvihet :))

Nincs gyönyörűbb egy ember életében, mnt ha gyermeke születik!Tökmindegy, milyen ez a világ, sőt, pont akkor lehet rendbehozni, ha az értelmes emberek gyermeket vállalnak, ha felnő egy új generáció, amelyik már esetleg jobb... De teljesen mindegy, a lényeg a gyerek...

Akik azt mondják, hogy "ugye még a gyerekkel vártok" azok nem normálisak. Én csak azért nem szültem előbb, mert nem volt még meg az az ember mellettem, akivel gyereket szerettem volna. Amint megtaláltam, jött a baba is. Semmi, amit tettem életemben, nem ér fel azzal, hogy gyerekem van.

logikusan ha nézzem azt kell mondanom soha! :)

sajnos több érvet tudok felhozni erre !!! :(

a mai világban ez bűn -persze mindenki vágyik valamikor a családra hogy apuka, anyuka legyen! :)

így tehát ezeket az érveket tuti félre teszem ha meg találom azt akivel eljuttok idáig :)

És tuti úgy fogom nevelni, hogy lehetőleg tudja, melyik út helyes és adott helyzetben mit tegyen!

(drog, erőszakos viselkedés vele szemben...stb)

és az is tuti :D hogy egy pszichopata apuci leszek, és ha elmegy valahová idősebb korában -akkor tuti nyugtatott kell be vennem :D

hogy ne idegeskedjek miatta annyira!

bár jó magam esetében már most félek :)

én még most is a frászt hozom egy két alkalommal pedig már "benne vagyok a korban" :) (autóbaleset, jogos védelmi helyzet stb...néha el se merem mesélni az éjszakát)

Sziasztok! 21 éves vagyok, és egyre erősebb a vágy bennem egy kisbabára. Érzem, hogy eljött az ideje a gyermekvállalásnak, de bennem van valahol, hogy mit szól a világ, mi van ha nem vagyok rá alkalmas, olyan mintha az eszem gátat emelne elém. Amikor annyian jönnek nekem azzal, hogy "ugye gyereket még nem akartok?"

Elvem, hogy az első a családalapítás, és ezt érzi az ember amikor eljön, függetlenül a körülményektől (bár nekünk ez is megvan). Nektek is voltak ilyen kételyeitek? Vagy csak én agyalok feleslegesen ilyen dolgokon? Kinek mi a tapasztalata ezzel kapcsolatban? Kell-e vajon ezzel foglalkozni, vagy csak belevágni és kész...

Szia!

ha ez segít: mérlegelj, nézd meg magadban mit is akarsz igazán és mi az ami nem fontos, mi kell neked mindenképp és mi az ami semmiképp,nézd meg h ami fontos neked abban ő milyen, és az neked milyen? Mindent vegyél számba aztán meglátod.

Az ember sztem érzi h az aki mellette van valóban az igazi vagy csak szeretné h az legyen és ezért ráhúz olyan tulajdonságokat amik nincsenek is..

Én jártam így 1x, a férjemmel viszont első pillanatban TUDTAM/ezt nem tudom másképp megfogalmazni/h ő az igazi és azóta sem merült fel kétely.. Ha megvan az igazi akkor mérhetetlen nyugalmat és biztonságot (is)érez az ember.

remélem segítettem picit..

Köszönöm lányok!

Hát kételyek vannak még, de egyre kevésbé...

A párom már évek óta szeretné a babát...

Lassan be kell adnom a derekam... :-)

Igazatok van, az ember sosem lehet biztos semmiben, csak magában és a babában. Közhelyesen szólva, a nő magának szüli gyereket, a hab a tortán, ha papa is részt vesz a nevelésben. Azt tudom, h. mindig olyan apa jelöltet szerettem volna, aki jobban akarja a babát mint én. Hát a párom ilyen..

Köszi a hozzászólásokat.