Gyermekkori szexuális zaklatás (beszélgetés)
Sziasztok!
Realbrigitte egy fontos kérdést tett fel. Igaz nem fizikailag hanem érzelmileg elszenvedett zaklatások miatt. Még a szüleim válásakor lépett be az "ős ellenség" a családomba. Miután már nagyon nyugtalanítóvá váltak a célozgatásai szóltam anyumnak aki beszélt is vele, de, valahogy mindig kimagyarázta magát. Majd később anyukám felajánlotta, ha ismét bármi lesz szóljak és elköltözünk. Igen ám, de azóta közös gyerekük is lett, új házba költöztünk és össze is házasodtak, persze a dolgok maradtak a régiben kicsit lanyhulva, a figyelmen kívül hagyás sem jó módszer, de kicsit enyhíti a dolgot, nem akarom, hogy a húgom is úgy járjon, mint én, hogy elválnak a szülei ráadásul két szülő együtt biztosabb családi háttér. Így tűrök és csak az alkalomra várok amikor elköltözhetnék. Ez megy már majdnem 11 éve, de egy pszichiáter tudna segíteni ezen? Vajon az én bosszantásom miatt csinája vagy tényleg nincs valami rendben vele?
Sorolom röviden.
Albérlő által 10 éves kor alatt bugyiba nyúlkálás, ujjazás.
Keresztapa által 14 év alatt minden látogatás alkalmával nyelves puszi követelés (egyszer sem sikerült neki, de évekig bujkáltam előle.)
Egy alkalommal Balatoni csónakázás közben ketten maradtunk a vízen. Majdnem megerőszakolt. Nem voltam 14.
Elmúltam 30 éves, mikor elszóltam magam a keresztapámról a nagymamámnak. Ezután úgy néztek RÁM a családtagok (keresztapám családja), mint a véres rongyra. Két évig nem szóltak hozzám. Nem értették, miért utálom őt, hogy ilyen hazugságot találok ki ellene.
13 évesen este (télen, 5 óra) megtámadtak az utcán. A mai napig látom magam előtt a zsebkendőt, amit a számra tapasztott hátulról az illető. Szerencsém volt, mert valaki kijött egy házból, így el tudtam szaladni.
Egy albérlő ahányszor meglátott mindig a száját nyalogatta, félreérthetetlen mozdulatokat tett. Nem voltam 18. Féltem tőle, de nem mertem szólni.
Egyelőre ennyi, ami az évek alatt az eltemetett emlékeimből lassan felszínre került.
epizódokat flashbacks, rémálmok, túlműködik nemi vágy, a depresszió, szorongás és a tehetetlenség többek között.
4-5 eves koromban tortent, hogy az apam hozzam ert."Csak" simogatas volt es perverz szavak, de melyen az elmemben veste...
Amikor veletlenul elszoltam magam anya elott errol (ekkor mar elvaltak a szuleim), anyukam teljesen kiborult, feljelentest akart tenni, eltiltani apatol orokre...en annyira megijedtem a mami reakciojatol, hogy ez valami borzalmas dolog es biztosan en vagyok a hibas, hogy azt mondtam neki, hogy az egesz nem igaz es csak hallottam az oviban...megeskudtem neki, hogy nem igaz. Hazudtam Anyukamnak, eletemben eloszor. Melyen elnyomtam magamban es a tudatomba vestem, hogy ez nem igaz es nem tortent meg. Elhitettem magammal, hogy nem is volt semmi, csak a kepzeletem. Lassan feledesbe merult es nem is jutott eszembe hosszu ideig. Neha, amikor lattam egy filmet hasonlo szituaciorol, osszerandult a gyomrom, de nem tudatositottam magamban, hogy miert is. Ha apa megolelt, valami "rossz erzesem volt", feszult voltam. Az elso sexualis elmenyemnel azt ereztem, "mintha nem is ez lenne az elso...".
12 eves koromban eltiltott a birosag apatol egy evre. Teljesen mas dolgon alapult a vegzes, anyaek pereskedtek es a biro elrendelte a pszichologus-szakerto altali meghallgatasomat, ami utan kervenyezte apa meghallgatasat is es javaslatot tett egy ilyen vegzes meghozatalara. Ez minden amit 12 evesen ertettem ebbol. (Ma, jogaszkent mar tudom, hogy komoly dolog huzodhatott meg mogotte. mivel titkos volt a szakertoi velemeny, nem tudom, hogy pontosan mi.)
A szunet utani talalkozasunk megrazo elmeny volt, valami belso hang azt sugta, hogy ne erjek hozza, amikor nala aludtam, bezarkoztam, de nem tudtam, hogy miert ereztem ezt...
...Hosszu evekkel kesobb, amikor megtalaltam a szerelmem, -ha letezik "AZ IGAZI", akkor nekem O az- az eletem nagy fordulatot vett...
...egyszeruen elkezdett "letisztulni"...minden.
A negativ emberi kapcsolataim eltuntek az eletembol, a pozitivak megerosodtek, az apaval valo orokos vivodasom szakadek szelere kerult. Dontenem kellett, hogy vagy ugrok es lesz ami lesz, vagy orokre megrekedek a szakadek szelen, es soha nem leszek boldog, tele leszek tovabbra is ketsegekkel. Az oriasi vivodas kozben jott egy kulfoldi ut, messze kerultem tole...ami hiszem, hogy nem veletlen, mert segit, hogy konnyebben lassak...7 nappal ezelott jott egy alom. Ujra almodtam AZT a gyerekkori elmenyt...reggelre romokban voltam.
...es az azt koveto tovabbi 6 napon keresztul folyton gyotortek a rossz almok, mindegyikben apa kinzott...Csak egyetlen alom volt, amikor mindenki ellenem fordult, akik fontosak ( igy Anyu, a Kedvesem...) es apa simogatta a kezem, hogy higgyem el, nekem csak o van es senki mas nem szeretett engem soha, csak is o. Es en sirtam, hogy ez nem lehet igaz, valami nem stimmel....
Borzalmas lelki vivodasban vagyok. Ugy erzem evek alatt felhalmozott keseruseg egyszerre zuhant ram. Elesen hallom azt amondatot, ahogy simogatja a nemi szervem es edesdeden becezgeti es magyarazza, hogy ez nekem milyen testreszem...
...kiraz a hideg es hanyingerem van. De nem az akkori erzesek ujraebredese ez, hanem a jelen tapasztalatokkal kibovitett ertekitelet. Akkoriban ez "termeszetesnek tunt", hiszen elso tapasztalat volt. Egy gyermek az elso tapasztalatbol indul ki es ez lesz a norma, ami persze kesobb eltolodhat. Nincs bennem undor, mint emlek. Egyszeruen nem tudom, hogy husz ev utan mit kezdjek ezzel az egesszel.....
ossze vagyok zavarodva.
Szegénykék! Az ilyesminek sajna nagy a valóságalapja. A kisgyerekek rajzaiból pedig sokminden sejthető.
Nekem egy kislányom van, most három éves és eléggé barátkozó típus. Csak a múltam miatt is úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. A mai világban sosem lehet tudni! Persze nehéz még ilyen kis korban elmagyarázni neki bármit is, de muszály valamilyen szinten. S nem azért, mert esetleg rettegek, hogy vele is hasonló történhet. Egyszerűen csak mert ilyen világot élünk. Azért nem szeretném, hogy idegbeteg félős nyuszi legyen végül belőle. De jobb félni, mint megijedni.
Én az ilyen hírekbe bele borzongok és egyre inkább vigyázok a lányaimra.
Nem régen itt olaszban is történt egy hatalmas botrány, úgy és ott, ahonnan soha nem várná az ember. A híradó is tele volt vele, nemtudom otthon mondtak-e róla valamit.
A lényeg, hogy az óvodából szedtek össze gyerekeket, kivitték őket az egyik ovónő házába és ott molesztálták őket többen is, volt az óvónő, a bidella, meg még mit tudom én. Állítólag drogozták is őket, mert a hajukban találtak nyomokat (a hajszálak szerkezetét vizsgálták). A szülőknek tűnt fel, hogy furák a gyerekek, fura dolgokat rajzolnak és a rendőrséghez, majd a bírósághoz fordultak. Sokan ott is elintézték annyival, hogy élénk a gyerekek fantáziája, manapság már túl modernen nevelik őket, túl sok mindent látnak és hallanak, így könnyű mesélni. Hát, nem tudom, én elhittem és szörnyen hangzik. Egyébként bírósági ügy lett belőle, sokáig húzódott. Még mindig nincs teljesen vége, az iskola azóta is zárva van.
nagy az isten állatkertje ...
anyukád nem lehet,hogy valami hasonló tapasztalattal rendelkezik és mivel rólad az is eszébe jut, így próbálja meg elkerülni??
Nem is tudom. Valahol szeretem az anyám, mert mégiscsak az anyám és nagy szükségem lenne a támogatására. De annyira megszakadt bennem 9 évesen valami és ráadásul most, mikor elmondtam, hogy mi bánt, hogy haragszom rá azóta is, hogy megvert azért, amiről nem én tehettem - és még ő volt most is erőszakos, mert pofon akart vágni, hogy hogy merek így beszélni vele (tényleg, azt mondtam, hogy szégyellje magát), na ha pofon vert volna, szerintem én visszaadtam most volna neki! Lehet, hogy elítélendő, de én nem érzem annak, sőt! Komolyan, undorodom tőle! Ezt nem lehet másképp megfogalmazni.
Azóta egyébként úgy beszélünk, mintha mi sem történt volna, de én nem hívogatom folyton, mert egyszerűen megszakadt... s szóvá is teszi. De hát ha egyszer nem érzek késztetést rá, hogy bármibe is beavassam? Ti tudjátok, milyen teher ilyesmivel élni! Tudom, nem kell viszzafele nézni, de ez akkor is, örökké kísérni fogja a mindennapjainkat.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a végsőkig nem tudott elmenni a melák - ez is milyen megalázó volt! A kukoricaföldön addig-addig ügyeskedett, míg látótávolságon belül kerültünk a szüleinktől, s akkor megint elővette, mondván, hogy húzzam le én is a bugyimat. Persze nem akartam, erre erőszakkal "segített" - és akkor hozzámérintette ott lenn a f...át és döfködni kezdett, de mivel én meg húzózkodtam hátrafele, nem sikerült behatolnia. Végül sikerült kiszabadulnom a kezei közül és elfutottam. S azután valahogy mindig elértem, hogy ne hagyjanak minket kettesben!
Szia(sztok)!
30 éves vagyok. "A szégyen lánya". 9 éves voltam, amikor a mostohabátyám molesztálni, zaklatni kezdett. Ugyanazokat a dolgokat csinálta, mint veled a nagybátyád. Nem értettem, hogy mi ez, de éreztem, hogy nagyon rossz, amit csinál. Azonban hiába húzódoztam, egy nagy melák volt, az erősebbik fajtából. Én meg akkor még kis cingár kislány.
Most nem részletezem, miket csinált, de mindjárt leírom, hogy miért éppen nálad szólalok meg. Egyik este, mikor ketten voltunk csak otthon, kényszerített, hogy levetkőzzek meztelenre, majd ő is puceran mászkált előttem és mutogatta a bazi nagy, undorító micsodáját! Úgy éreztem akkor, gyerekfejjel.
Az anyám azonban hamarabb ért aznap haza. Tisztára kiakadt, de sajna rám is, hiába próbáltam magyarázni a megmagyarázhatatlant; na, szóval, jól elnáspágolt (a mostohabátyámat az apja). De nem értettem, én miért kaptam ki?!?
12 évig nem is esett szó a dologról, én magamban mélyen eltemettem, bár időközönként előjött. De akkor ott, valami megszakadt bennem az anyámmal szemben. Hiszen meg sem hallgatott és ráadásul a homokba dugta a fejét... PONT ÍGY ÉRZEK, AHOGY TE Kiscsibe0903! Újabban nagyon előjött, nagyon feltört bennem a múlt és én sem bírom elviselni az anyám közelségét. Elég sokat veszekedünk is, nem igazán ért meg engem és nem is ismer el, mindig csak kritizál... én pedig nagyon haragszom rá a múltért és a mostani hozzáálásáért is. Biztos vagyok benne, hogy a múltam miatt híztam el, mert világéletemben sovány, vagy normális testalkatú voltam. De a múltam most szó szerint kísért, nagyon erősen előjött!
Kb. egy hónapja nagyon összevesztem anyámmal és akkor nem bírtam, a fejéhez vágtam, hogy mi történt a múltban! De képzeljétek el, meghazudtolt a saját anyám, hogy nem igaz, nem történt meg! Hát szabályszerűen leesett az álam és magamból kikelve üvöltözni kezdtem vele és én is úgy érzem, hogy utálom.
Igen, engem egeszen kicsi koromtol arra tanitott a nagyi, hogy bizzak az emberekben, foleg a csaladban!
Hat en biztam. Meg is lett az eredmenye!
Azota mar millioszor elvesztettem a hitem az emberekben, de meg mindeg probalkozom a lehetetlennel; bizni bennuk!
Talan, mire meghalok, sikerulni fog!..(((
Lehet talan, hogy en nem vagyok normalis?
Egyszeruen nem tudom elhinni, hogy minden ember olyan rossz es megbizhatatlan!
Kell, hogy legyenek jo emberek is a Foldon...
Őszintén sajnálom.
A mai világot ítéljük el. Régen is volt nemierőszak, csak akkor nem beszéltek róla.
Mégsem lehet egy gyereket arra tanítani, hogy féljen az apjától,nagybácsitól.
Olvassatok el a naplom 164. bejegyzeset!
Az sem volt semmi, meg a mai napig is kiraz a hideg, ha ragondolok, pedig regen volt!
Nem lehet az ilyet elfelejteni soha!
Gyerekkoromban volt egy mutogatós bácsi. Útközben hazafelé az iskolából, halálra réműlten mentem be a szomszéd nénihez. Őt kértem meg, hogy maradhassak amíg el nem tünik. Az ijedtség az arcomra volt írva, ők szóltak a szülőknek. Egy ideig messziről kisérgettek. Ők nem találkoztak vele, de ott volt a szomszéd aki igazolta , hogy valami volt,vagyis nem hazudik a gyerek.
Utána eltünt a telepről. Talán rájött, hogy nem egy kuka gyerek vagyok, és tudják otthon. Szerencsére más nem történt.
De ha történt volna, akkor ki lenne a hibás?
Mert szégyenkezünk, szégyelljük, azt hisszük, a mi hibánk.
Nem azt érezzük, hogy "így, úgy bántottak", hanem azt, hogy "ezt meg azt" rosszul csaináltuk és azért történt.
Plusz. Minek szólni? Mi értelme? Az ismerősök körberöhögnek, a rendőrség semmit nem tesz, minek süllyesszük még mélyebbre magunkat?
Akivel ilyen történik, az minél hamarabb el akarja felejteni, nem xy-nak percről percre elmesélni, aztán továbbmenni. Inkább nyel, és mindent megtesz, hogy soha ne emlékeztethessék rá.
Akár 5, akár 15, akár 35 éves az illető.
Ezt nem lehet ép ésszel felfogni, túlélni...
szia!
Segíten csak azon lehet aki segítséget kér.Egy 12 éves kislány márt elég nagy ahhoz, hogy tudja rosszat tesznek vele. Mindenki szégyellős, főleg ilyen esetekben. Valakinek mégis el kell mondani!
Miért van az, hogy senki nem merte elmondani otthon? Hány gyerek van akit bántalmaznak és nem mernek szólni senkinek? Van 18 éves akinek gyereke van az apjától, bácsikájától, és még ő is tűr. Józan emberi ésszel azt mondjuk, hogy FELNŐT! És mégis. Miért nem merünk segítséget kérni, ha valamilyen formában bántalmaznak minket, miért hallgatunk?
Sziasztok! Most találtam meg ezt a topikot.
Nekem is van egy hasonló történetem, bár én hozzátok képest elég nagy voltam. Apámat sosem ismertem, így nem ő volt a "ludas". 12 évesen megismerkedtem egy fiúval, aki többet szeretett volna kapni, mint én adni. Egy darabig bírta, aztán jelezvén türelmetlenségét, késszúrásokat kaptam a hasamba. Hazakullogtam valahogy, még hetekig erősen vérzett, de senkinek nem mertem szólni. Telt-múlt az idő, elköltöztünk (nem emiatt). Itt rámtalált a szerelem (azóta van egy kisfiunk), anyummal teljesen megszakadt az addig is rossz kapcsolat. Itt a sors újra összehozott azzal a fiúval, aki azóta sem kímélt. Megtörtént már a nemi erőszak is, fizikai, szellemi bántalmazások. Párom tudja, de senki más nem.
Megkapta-e a bűntetését? Nem.
Mi sem tehetünk semmit, igazi név és különleges ismertetőjel hiányában.
Szerintem akivel ilyesmi történik, úgy, hogy már felfogja, semmi nem győzheti meg arról, hogy nem ő a hibás:(
Sziasztok!
Ha mindenkihez akarok szólni csak igy tehetem meg.
A megerősités nagyon fontos. Valóságból álom - álomból valóság érdekes szójáték, pedig igy van. Azt kívánom, hogy soha senkinek ne kelljen erről írni. Sokkal érdekes témáink is lehetnének, de ezt dobta a gép. Ha beszélsz, vagy írsz a fájdalom enyhül és ez a lényeg. Mindenki azt kapja amit megérdemel ez
B i z t o s ezt az egyet tudom.