Fius anyák és menyjelöltek (beszélgetés)
Köszi, hogy a 31. hsz-ra "annyi" válasz érkezett...
Most már nem kell, köszönöm, nem jövök többet.
Szia!
Boldog uj évet kivánok neked és minden forumozónak!
Gyakorlatilag mindenben: pl együtt eszünk akkor én teritek, evés után ők rendet tesznek elmosogatnak stb (ez volt a problémám, szerencsére megbeszéltük és most minden rendben van)
Igen, azt már többször hallottam, hogy majd az unoka meghozza a változást, bízok is benne. Az utóbbi időben látok pozitív jeleket. A tegnapi vacsorán is minden rendben volt. Még azt is megkérdezték, hogy van a kisfiú (nem szokták, tehát ez is pozitívum). Azt nem tudom, hogyan lehetne beszélgetést kezdeményezni, most egyenlőre kivárok. Konkrétan nincs semmi probléma mostanában, hiszen ritkán találkozunk, és lényegi dolgokat nem érint a beszélgetés...
Csak ez a féltékenység olyan felesleges, hiszen nem a felesége a fiának, anyának lenni vagy barátnőnek, ez teljesen más szerep... Persze, hallottam már mástól is ezt a féltékenység teóriát. Olyan mondta, akinek nem volt túl szerencsés a kapcsolata az anyósával, el is váltak, bár nem kimondottan ezért. Ugyanakkor két fia van, és azt mesélte, hogy tényleg tudatosan fel kell készítenie magát, ezt érzi, arra, hogy nem lesznek mindig mellette a fiúk, egyik 18 éves múlt, a kicsi pedig 16 éves.
Szerencsére Apu nem ilyen, sőt elég nagy a különbség az én szüleim és Párom szülei között, szerencsére.
Sok sikert kívánok neked és jó egészséget,boldogságot a kisfiadhoz.
Azt írod kevés kellene a jó viszony kialakitásához.
Lehet hogy a most születő kisember megtöri a jeget.
Egy valamiben biztos vagyok és vallom is:ha valami problémánk van legjobb megbeszélni,elmondani.Annak nem sok értelmét látom ha duzzogunk és elvárjuk a másik embertől találja ki mi a baj.
Én nem mondanám hogy azért lettem ilyen mert nekem olyan volt az anyósom amilyen.Lehet hogy amit most írok sokan nem fognak egyet érteni de nekem ez a tapasztalatom.
Sok fiús anyuka féltékeny a menyére.
Ezt a pszihologusok biztosan tudományosan megtudják magyarázni én csak "józan paraszti ésszel"gondolom azt, ezt a nők a génjeikben hordozzák.Évekig nevelik a széltől is óvják fiúkat és egyszer csak befurakszik közéjük egy másik nő.Azt mondják a lányos apukák is ilyenek, csak ott a vőnek jut ki.
Szia! Már sokkal jobban vagyok.
Megbeszéltük a gyerekkkel dolgainkat és rendeződőtt minden. Ettől nagyobb karácsonyi ajándékot el sem tudok képzelni!
Köszönöm szépen, hogy leírtad mindezeket, és örülök, hogy Nálatok jól működik ez a dolog.
Az biztos, hogy életemnek ez a része arra mindenképp jó lesz, hogy én majd ne úgy viselkedjek a 11 nap múlva születő fiammal, ahogyan Párom édesanyja viselkedik ővele, illetve velem. Bár, én is azt mondom, hogy fáj a hozzám való viszonya a szüleinek, de tudom, hogy mindenképp a Páromnak a legnehezebb. És valóban nagyon kevés kellene ahhoz, hogy akár jól is ellegyünk egymással, hiszen külön élünk, nem a szüleivel, tehát olyan óriási mértékben nem is kell, kellene alkalmazkodnunk egymáshoz. Hiszen így mindannyiunknak megvan a saját élettere.
Nagyon köszönöm érdeklődéseteket.
Egy gyermekem van és teljesen természetesnek tartom ha már egy gyermek felnő a saját életét élje ne a szülei mondják meg kit és hogy szeressen.
Az én anyósom annak idején foggal-körömmel védte az anyai pozícióját.Ennek az lett a vége hogy mivel nem volt hajlandó velem semmit megbeszélni én sem vettem a fáradságot hogy bármit is elmondjak,megbeszéljek vele.Sajnos már nincs közöttünk de ,hogy őszinte legyek,a folytonos áskálódásával igazából nem engem bántott meg hanem a fiát.Ha belegondolunk legjobban a párunk szenvedi meg a torzsalkodást-igazat kellene adni nekünk is és az édesanyának is.
A kérdésedre válaszolva:én az "első perctől" fogva tudtam (mármint amikor megtudtam hogy fiam lesz)hogy egyszer más is fontos lesz az életében.
Engem így neveltek.Az anyukám a mai napig emlegeti az apai nagymamámat.És csak jót mond róla.Befogadta és elfogadta.Valószínű nálunk ez a természetes.
Már két éve élnek együtt a fiamék és az első időkben a menyem is és én is megvoltunk ijedve egymástól.Én azért mert a fiamnak (habár 24 éves) ez az első igazán mély kapcsolata a menyemnek meg mindenben alkalmazkodni kellett.
De mindenkinek csak azt tudom tanácsolni,én ezt tartom természetesnek, ha valami bajom van a másikkal vagy valamit nem úgy gondolok,megkérdezem,megmondom és az a jó ha nekem is megmondják ha hülyeséget csinálok.Az másik dolog hogy azon nem szabad megsértődni ha őszinték velünk.Nem hiszem ha az ember magában tartja a sérelmeit és azt várja hogy a másik kitalálja hogy neki mi a baja az jó útra vezet.
Ne értsetek félre, nem azt mondom hogy könnyű és természetes egy "idegen" embert közel engedni magadhoz de a fiamhoz tatozik és az ő boldogsága nekem mindennél fontosabb.Látom hogy boldogok és most ez számít.Nekem sem időm sem pedig energiám nincs arra hogy azzal foglalkozzam hogy majd jövőre vagy két év múlva mi lesz.
Nem tudok tanácsot adni hogy kell jó kapcsolatot kialakítani, mert minden szituáció más és más.Egy biztos: mindenkinek alkalmazkodni kell, és ha kell,tudjon engedni is az elveiből.
Neked egyetlen gyermeked a fiad?
Te pontosan hogyan élted meg azt, hogy a fiadnak már más valaki (valakik) is fontosak a szülein kívül? Miért érezted nehéznek ezt a helyzetet? Hogyan, mennyi idő alatt sikerült ezen túllendülni? Régóta együtt vannak már a fiatalok? Szerinted a menyed mit tett azért, hogy jó kapcsolat alakulhasson ki köztetek?
Ne haragudj, hogy ilyen sokat kérdezek, de az én életemben elég furcsán alakult a Párom szüleihez való viszony, de mindig bízok abban, hogy lehet ezen változtatni...
Szia Raniko!
Örülök a hozzám intézett szavaidnak. Sokan vagyunk kis hazánkban, akik hasonlóan gondolkozunk és teszünk. Nekünk ez így természetes. Éppen ezért csendesen tesszük a dolgunkat. Nagyon fiatal vagy és nagyon komolyan gondolkozol. A harmonikus családi élet és nyugalom minden ember vágya, de vannak, akiknek csak vágy marad. Pedig olyan kevés kell, hogy mindenki békében éljen.
Sztem 44 évesen egyáltalán nem vagy öreg, még ha már unokáid vannak sem!!! Gratulálok hozzájuk!!!
és nagyon örülök hogy sok olyan anya van, aki el tudja engedni a fiát!!!
Sziasztok!
Nagyon örülők hogy rátaláltam erre a topikra.
Én egy "friss"ikres nagymama vagyok,öt hónaposak az unokáim.Nagyon büszke vagyok rájuk.Dehogy őszinte legyek arra vagyok a legbüszkébb hogy nagyon jó a viszonyom a mennyemmel.
Kedves madra örömmel olvastam a hozzászólásaidat,mert akár én is írhattam volna őket.
Amikor a fiam megismerkedett és bemutatta a kis mennyemet, leültem vele és elmondtam neki hogy nem tarom magam tévedhetetlen embernek és tökéletes sem vagyok.Ráadásul egy baleset plusz agyvérzés miatt néha a kedélyem is hullámzó.
Azt tartom a leghelyesebbnek ha valakinek valami problémája van a másikkal, elmondja, és nem "közvetítők" útján kommunikálnak.
A családunkra ez jellemző és nálunk működik.
44 éves vagyok, nem tartom magam maradi felfogású embernek, mégis vannak olyan dolgok amit én nem úgy csinálok mint a mennyem vagy vannak olyan dolgok amiről másképp vélekedünk,de hát ezért agyunk önálló egyéniségek!És Ő fiatal én meg már öreg vagyok.
Egy biztos, ez a nagy egyetértés nem jött csak úgy magától.Neki meghaltak már a szülei sokáig nem volt akivel megossza a problémáit, hozzászokott hogy egyedül kell megállnia a helyét.Biztos vagyok benne lesznek problémák, összezördülések de,abban is biztos vagyok ha nem megyünk el egymás mellett, mint ahogy eddig sem tettük, működni fog továbbra is a dolog.
Tudomásul vettem hogy a fiam már felnőtt,egy önálló ember,akinek más is fontos nem csak a szülei.Hozzá kell tennem szerintem aki azt mondja ez egyszerű ,az nem mond igazat.
Köszönöm neki is és a mennyemnek hogy két kis "tüneménnyel" tették teljessé az életünket.
Szia! Szivesen mondtam el, hogy nekünk hogyan sikerült jól müködő kapcsolatot kialakitani.
Annak is örülök, hogy voltak, akik érdeklődtek, hogy mások hogy csinálják. Ez azt mutatja, hogy nem elégedtek meg a jelen helyzettel, hanem tenni akartok azért, hogy a ti életetek, kapcsolatotok is jól müködjön.
Kivánom, hogy sikerüljön jó irányba változásokat elérnetek. Sok boldogságot kivánok.
Én csak annyit szeretnék a témához fűzni, hogy tisztelem az olyan fiús anyákat, akik el tudják engedni a fiukat kellő időben!
Az én anyós jelöltem sajnos nem ilyen,és még mindig próbálja irányítani a fiát, aki már 27 éves!!!