Exem exével felvenni a kapcsolatot? (beszélgetés)
Hagyd, hogy a gyerek a család egységéből részesüljön és gyorsan elfelejtse ezt az időszakot, amit egy számára idegen ember jelentett. Te pedig felnőttként rendezd magadban a dolgot-még ha nagyon fáj akkor is.
Ők a család-te pedig abszolút kivűlálló vagy.
Nem olvastam teljesen végig topikot,lehet írta már valaki előttem.
Én ha a volt feleség lennék,páros lábbal rúgnám ki a volt baránőt.Szerintem ha nem akarsz magadnak felesleges kellemetlenséget nem gondolkozol ezen.Inkább keres rá valamelyik közösségi portálon,hátha rajta vannak,a feltöltött fotók is soka eltudnak árulni.
A gyerekeim nagyon megszerették (közel 4 évig voltak együtt az apával). Miután szakítottak az apukával, sírtak, mert ők még látni akarták a csajszit. Közben a lányzó is felhívott, és sírt a telefonba, hogy hiányoznak neki a gyerekek (neki nincs még sajátja), tényleg szereti őket. Szerintem nagyobb törést okoznék mindhármuknak, ha eltiltanám őket egymástól (mint ahogy az apjuk szeretné...).
Persze hozzáteszem, nem a lány miatt mentünk szét annak idején a férjemmel, ő már később lépett a képbe. Ha miatta lett volna, valószínűleg dühből nem engedném, de ez meg önző dolog lenne részemről.
Egyáltalán nem bántottál meg...
Én dobtam be ezt a kérdést, mert tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy ki hogyan reagálna/vélekedik esetleg egy ilyen szituációra..
Nem akarlak megbántani, de a volt feleség helyében két gondolatom lenne valószínűleg kapásból
A. Ennek a ribinek még van képe telefonálgatni/üzengetni??
B. Nagyon üres lehet az élete... vagy nem jön neki össze a gyerek, ha az enyém után kérdezget!
Szóval ha nem voltatok jóban, szerintem te is érzed, hogy kissé furán venné ki magát..
Ha már tényleg a gyerek érdekel annyiradeannyira (de miért érdekel más gyereke? együtt éltél vele?), akkor már az exen keresztül kellene megközelíteni a kérdést.. szerintem. Ha még beszéltek egyáltalán.
Ha nem is beszéltek egyikkel se, akkor hagyni szépen a dolgot, mert ez már a más életében való vájkálás-kategória.
tudom, hogy nem Te írtad...
Bocs ha ennyire gázos a dolog, de egyenlőre csak felmerült bennem ez a kérdés...
Nyilván nem lehettem a kedvence, főleg amikor kiderült hogy vagyok (kb 8hónapja)...ezután mi az exemmel tartottuk a kapcsolatot, mert érdekelt mi újság van a gyerekkel...aztán jött a "harmadik" (kb 3 hónapja) aki miatt otthagyta a családot...és már mi sem tartjuk a kapcsolatot..és ezért gondolkoztam el azon, hogy megkeresem a volt feleséget és megkérdezem mi újság van a gyerekkel
Én pl. jóban vagyok az exférjem utánam lévő exnőjével. Megszerették a gyerekeim (közel 4 évig voltak együtt), és viszont.
Nem tiltom el tőlük, annak ellenére, hogy a volt férjem nem örül neki, hogy látja a gyerekeinket a volt nője. De mivel nem ártok vele a gyerekeknek (sőt, örülnek is neki!) így nem érdekel, ki mit gondol.
és volt köztetek bármilyen kommunikáció az exfeleséggel?
a gyerek hogy viszonyult hozzád?
nem én mondtam, hogy a volt faszi érdekel, bocs.
és szerinted ebben a szituban tökmindegy, hogy annak idején beszéltetek-e egymással vagy fújt rád a volt feleség (utóbbira tippelnék)?
akkor miért nem írod le, mikor volt, hogy volt, mióta van vége, milyen volt a kommunikációd a csajjal... ááá
További ajánlott fórumok:
- Licitáltam egy aukciós oldalon, nyertem. Az eladóval nem tudom felvenni a kapcsolatot, mert időközben fel lett függesztve. Mi a teendő?
- Hogyan tudnám felvenni a kapcsolatot egy hírességgel Darren Barnet-el, aki nagyon tetszik nekem?
- Melyik gyermek gastroenterologiával érdemes felvenni a kapcsolatot minél rövidebb előjegyzésért Budapesten?
- Hogyan lehet bejelenteni egy esetleges Guiness Rekordot? Illetve Magyarországon kivel és hol kell felvenni a kapcsolatot?
- Sziasztok, olyan emberekkel szeretném felvenni a kapcsolatot, akik egy nagyon ritka autoimmun betegséggel, a DEVIC-szindrómával kezelnek.
- Valaki tudna segíteni, hogyan tudnám felvenni a kapcsolatot a Vivicittá Városvédő Futás Szeged főszervezőjével?