Elvesztettem a kisbabámat!

Életem egyik legszörnyűbb pillanata az volt, amikor észrevettem, hogy jó ideje késik a menstruációm. Rettenetesen megijedtem, hiszen tudtam, hogy ez terhességet is jelenthet, ami viszont egyik pillanatról a másikra tönkreteheti az életemet. Egy módos, ám konzervatív vidéki családban nőttem fel. A faluban mindenki ismert mindenkit, és a pletykák pillanatok alatt elterjedtek a környéken. A közeli nagyváros gimnáziumába jártam, ahol megismerkedtem egy fiúval. A neveltetésemből adódóan nem ugrottam bele rögtön a kapcsolatba, viszont egy idő után nem tudtam türtőztetni magamat.

Mivel a srác szülei csak nagyon ritkán voltak otthon, gyakran feljártunk hozzá suli után DVD-zni, közösen tanulni, és többször a testiség felé terelődött a beszélgetés... Amikor észrevettem, hogy kimaradt a menzeszem, a barátnőmmel közösen vettünk egy terhességi tesztet. A teszt pozitív lett, én pedig tudtam hogy el kell mondanom szüleimnek...

Egyedül nem dönthettem úgy, hogy elvetetem a babámat, de édesanyám ellenezte ezt. A hatalmas családi botrány után közölték, hogy a családunk elvei szerint nem vetethetem el a babámat. Kiborultam, hiszen az én életemről volt szó, de semmit sem tudtam elérni náluk. A barátommal természetesen nem találkozhattam, a szüleim szobafogságra ítéltek. A srác lett a családban az első számú közellenség, pedig csak annyira volt hibás, mint én. Hiába próbáltam telefonon elérni, a szüleim a mobilomat is elkobozták, és még az udvarra sem mehettem ki.A család eltökélt szándéka volt, hogy a falu előtt titokban tartják a babát, majd amikor megszületik, elköltöztetnek vele a városba, egy kis lakásba. Amikor ezt megtudtam, hirtelen arra gondoltam, hogy meg kell szülnöm ezt a gyereket, hiszen csak így tudok kiszabadulni a családom karmai közül. Vártam a pillanatot, hogy végre világra jöjjön a kisbaba.

A szülés előtt egy héttel már kórházba feküdtem. Egyik éjjel jöttek a fájások - rögtön a szülőszobába toltak. A szülés közben problémák adódtak. Már nem a szülésről, hanem életmentésről volt szó! A baba nyakára tekeredett a köldökzsinór, és a gyerek megfulladt.

Onnantól az orvosok számára már csak az én életem volt a fontos: az, hogy legalább velem ne történjen nagy baj. A történtek után összeomlottam: kilenc nehéz hónap, egy felbolygatott család és egy halott baba. Pszichológushoz kellett járnom, hogy túltegyem magamat ezen a megrázó időszakon. A család kitaszított magából. Hatalmas szerencsémre a fiú kitartott mellettem, és a szülei befogadtak. Most próbálok beilleszkedni egy normális családba, és figyelünk arra, hogy csak akkor legyen baba amikor mindketten felkészültünk rá.