Elsiratott ikerterhességem története

Már az ötödik hónapot tapostam ikerterhességemben, amikor ultrahangra kellett mennem. Felfeküdtem az asztalra, ránéztem az eleve ellenszenvesnek tűnő dokira és megkérdeztem, ha lehet, szeretném megtudni, hogy fiúk vagy lányok a kicsik. A kedves tanult orvos azt válaszolta, hogy nem értek én? Nem fiúk-lányok, hanem halott gyerekek. Megfordult velem a világ és a könnyeimen át mertem megkérdezni, hogy tessék? A válasz egyben kérdés is volt. Mi van, nem ért maga? Holnap reggel bejön szülni. Na viszlát, mert dolgom van. Azzal elment.

Nem hagyott nyugodni, így másnap nem szülni, hanem másik helyre, másik orvoshoz mentem ultrahangra. Felém fordulva megfogta a kezem és részvétet kívánt nekem. Nagy különbség!

Természetesen egy másik kórházban szültem meg a kicsiket, kezembe vettem őket és csendesen elbúcsúztam tőlük.

Remélem mással nem esik meg, hogy ilyen orvossal találja szembe magát. Az ilyen nem ember! Persze a másik orvos kedvessége valamelyest enyhített a fájdalmaimon.

Kismamák! Nagyon válasszátok meg kivel osztjátok meg a bizalmatokat, ne csak a pénzért legyenek veletek rendesek! Tudom hogy nehéz, de megéri óvatosnak lenni.

Viseljétek boldogan és egészségesen a terhességeteket és legyetek egészségesek.