Elhidegülés vagy más?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert van egy fantasztikus férjem és egy csodálatos kisfiam. Viszont a "szex" (ahogy mindenki nevezi) nem a legjobb.

A baba előtt jó volt. Mikor terhes voltam, gondok voltak a pózokkal, mert hát jó méretesre nőtt a pocim. És már azt vártam, mikor lehetünk egymáséi úgy, hogy ne legyen "akadály" köztünk.

Mikor megszületett a pici, hamarabb egymásnak estünk, mint lehetett volna, de az az érzés felülmúlhatatlan volt.

Meg kell jegyeznem, nekem ő az első és egyetlen. És pont emiatt, én minden nap szeretkezni akartam vele, csak az volt a baj, hogy ő fáradt volt, mert túl sokat dolgozott.

És ezen annyit veszekedtünk.

De most meg az van, hogy ő akar engem, én meg nem. Mindig máshol jár az eszem.

Meg az is probléma, hogy csúnyának tartom magam, a plusz kilók miatt.

Egyszerűen undorom magamtól. És amikor azt mondja: "kívánlak", az a válaszom rá, "te látsz engem egyáltalán, hogy tudsz így rám nézni, hogy akarhatsz így engem?"

Aztán sokszor belemegyek abba, hogy lefeküdjünk, de nekem egyáltalán nem jó, nem is ott vagyok. Csak azért teszem, hogy nehogy megforduljon az agyába a megcsalás gondolata.

Ezt elmondtam neki is, és ő azt felelte rá, hogy buta vagyok, nem csúnya, ha ilyeneken agyalok.

Tud várni addig, míg annyira fogom akarni, mint ő engem, és ha mégsem, akkor inkább magához nyúlna, mint máshoz.

Nagyon szeret és én is szeretem.

Viszont most nem érzem azt, mint eddig.

Nem esik úgy a csók sem, az ölelés sem, mint ahogy eddig.

De más pasira sem vágyok egyáltalán.

Nem tudom mi van velem.

Kezdek elhidegülni vagy újra el kell fogadnom magam, hogy újra "neki tudjak esni", na meg kevesebbet gondolkodni?