Élet a halál után (beszélgetés)

"A halál nem az élet vége,hanem a valós élet kezdete."

A halälélményemet leirom úgy ahogy történt.Skyp cimem zsolti386 ,ha esetleg valaki szeretne kérdezni.

Sok sok szenvedés után jutottam el arra a pontra, hogy nem tudok megszabadulni a szenvedéseimtől. Mély depresszió, pánik, poszttraumás szindróma gyötört, testileg, lelkileg, mentálisan. Egyszóval a pokolban voltam. Orvos, önkutatás, olvasás stb. Semmi de semmi nem oldotta a szenvedést.

Azonban mindig azt mondtam magamnak. Nem leszek olyan gyáva, hogy önkezemmel vessek véget a szenvedésnek. Ha meghalok, hát akkor öljön meg a szenvedés. Nem segítek neki.

Annyit tudtam a traumáról,hogy a gyász ami oldja. Hogyan is gyászolhatnék,mikor ennyi pokoli érzés gyötör? Kérdeztem magamtól.

Hogyan lehet egyáltalán a pokolban gyászolni?

Ha gyász van ott akkor valami halál elmúlás, kell hogy legyen.

Hogyan hozhatnám be a gyász érzését? Ezen tűnődtem. Hajlandó voltam már mindenre csak legyen valami megkönnyebbülés, valahogy szabaduljak.

Jobbat nem tudtam kitalálni, mint azt hogy elképzeltem, hogy meghaltam. A pap áll a koporsóm előtt és gyász éneket énekel.

Ezt a gyász éneket dúdoltam magamban reggeltől estig. 3 napon keresztül.

A szövege a következő volt. De gondolom mindenki ismeri. Istenem örök atyám szent kezedbe adom lelkem. Légy te az én igaz bírám engedj vissza országodba engem.

Azonban nem jött az igazi áttörés. Nem lettem jobban.

A harmadik nap reggelén bementem dolgozni.

Teljes feladás érzés volt bennem. Eljutottam arra a pontra,hogy nem tudok mit csinálni. Megtettem mindent. Képtelen vagyok már több erőfeszítésre. Belefáradtam a harcba.

Azon tűnődtem, még hogy mi lehet az ami ezt a végtelen erős szenvedést okozza.(könyvben utaltak rá, hogy van valami ami a traumát fent tartja)Csalódás, szenvedés, vagy mi amit éreztem és nem került feldolgozásra? ezen gondolkodtam.

Aztán derült égből, mint a villámcsapás. Mélyen belülről jött egy gondolat, ami azt mondta. Meg kellett volna halnod. Ezt kellett volna átélni.

És elkezdődött. Összerándult a gyomrom.

Az egész lényemet a has közepére húzta. Próbáltam kiabálni segítségért, de már hang nem jött ki a torkomon. Rátámaszkodtam az asztalra. Olyan erősen olyan gyorsan jött az elmúlás érzése, hogy tudtam semmire sincs időm. Ide mire orvos vagy mentő kiér. Rég halott leszek.

Próbáltam még a feleségemet felhívni, de már nem tudtam cselekedni sem. Túl késő volt már bármit is tenni.

Megszűnt a látás, megszűnt a hallás. Megszűnt minden érzékelés. Eltűnt a világ.

Azonban belül teljesen éber voltam. Sokkal éberebb mint valaha.

Rettenetes halál félelem jött. Tudtam itt most végem. Meghalok.

A gyomromból a szorítás elindult fel a fejem irányába. Ahogy a mellkasomba ért éreztem ahogy szakad ki a lelkem.

Imádkozni kezdtem. Jézus Krisztushoz. Kértem legyen velem fogja a kezem, mert nagyon félek.

Kértem ha lehet engedjen vissza az életbe, szeretném felnevelni a gyerekeimet.

A testből való kiszakadásom azonban folytatódott.

Teljesen éber voltam és figyeltem mi történik.

Elértem arra a pontra hogy megadtam magam. Beletörődtem, hogy meghalok.

Teljesen felment a fejembe eltűntem úgy ahogy voltam. A fejemen keresztül távozott mindaz ami én voltam a halállal együtt.

Amikor újra megjelent az érzékelés és vele együtt a világ, teljesen más helyen voltam.

Körbe néztem. Most élek vagy meghaltam? Nagyon mély csend volt bennem és kívül is. Isteni béke érzés járt át. A szenvedést a testi fájdalmat mintha kimetszették volna belőlem. Odamentem valakihez, hogy válaszol e nekem. Lát e egyáltalán? Válaszolt. Uhh, élek, gondoltam.

Fáztam. Tavaszi meleg volt, de fáztam.

Kép jelent meg előttem. temetést láttam.

A koporsóra a nevem volt felírva.

Gyászolók sírtak.

Nagyon mély gyász jelent meg bennem. Olyan hideget éreztem ami lehetetlen lett volna akkor kb. 20-25 fok lehetett.

Tudtam ez az a gyász amit éreznem kellett. A saját énem elvesztésének a gyásza.

Boldog voltam hogy élek a szenvedések távoztak. Nyugalom és béke járt át.

Még a rá következő 2 napban átéltem ugyan ezt, de a harmadik nap már kiröhögtem a halált. Tudtam, hogy nincs hatalma felettem. Mi már soha nem fogunk találkozni. Hallhatatlan vagyok.

Ekkor ébredtem fel. Új világba érkeztem. Újjá születtem. Kegyelmet kaptam. Isteni kegyelmet.

Moody első 2 könyve megvan, a többi nincsen:(((((

És kéne magyar író könyve is......

A férfi az orvos után többé nem mesélt a feleségének semmit, nem is szólt hozzá. A bizalom elveszett, nem volt téma sem köztük.

Hátat fordított neki, veszekedés nélkül, minden vagyonát odahagyva vált el feleségétől. Egy szál magában szállt ki az életéből, akit a vizi balesete előtt nagyon szerette. Nem fájt neki, nem rágódott ezen.

Túllépett rajta és előrenézett, így találta meg a túlélő klubot egy kis segítséggel.

Hát így történt a második házasságának története.

Van 2 db könyvem erről!

Első könyv, Moody: Élet a halál után

[link]

Kép: [link]

------------------------------------------------

Régi második részes könyvem így néz ki:

Moody: A Fényen túl

[link]

Kép: [link]

Második könyv, szintén Moody: Fény a kapun túl (1989)

Magyar író írta, már nem tudom a nevét:

Van egy magyar túlélő, aki majdnem a Dunába fulladt, a családja sírt.

A férfi (aki éppen író) békében élvezte a családi nyaralást, ám amikor Dunába úszott, belesüllyedt. Ezalatt Istennel beszélgetett, hogy megmutat egy másik magasabb dimenziót, de annál feljebb már csak azok mennek akik nem jönnek vissza.

Megmentették őt a Dunából, majdnem halott volt, úgy nézett ki. A klinikai halál állapotában történt.

Ezután élte további második életét. Elmesélte feleségének az élményeit többször. Az meg nem értette őt. Figyelem, ez Magyarországon történt!

A feleségnek nem tetszett a férj viselkedése. Olyan békés, jó ember lett, egészen más lett mint azelőtt. Jobban szerette az erőszakos, önző voltát. Ám ő túl nyugodt maradt és nem reagált, hanem békében ÉLVEZTE az Életet.

Erre az asszony titokban elment az elmeorvoshoz, kivizsgáltatni a férfi épelműjéségét, persze a férfi tudta nélkül.

A férfi egyszer csak levelet kap, elolvasta az orvos behívóját és minden balhé nélkül elment az elmeorvoshoz. Közben a felesége dörzsölte a kezét, hátha mégis neki lesz igaza, nagyon izgatott volt emiatt.

Az orvos megkérdezte mik az élményei. A férfi elmondta. Végighallgatta, de tudta hogy nem beszél összevisszaságot, nem zagyva. Látta, hogy tudata ép. Kénytelen volt megmondani a férfinak, hogy épp a felesége kérte az ő épelműjéségét kivizsgáltatni. A férfi megdöbbent.

Az asszony egyedül ment az orvoshoz, várta az eredményt örömmel. Kérdezte: Na mit talált?

Az orvos komoran mondta neki: Asszonyom, az ön ura épelméjű és normális. A feleség csalódottan összezuhant. Nem ezt várta, nem. Képtelen volt megérteni férjét.

A férj erre beadta a válókeresetét és elment egy túlélő klubba, ahol ilyen emberek meséltek egymásnak. Összeismerkedett egy nővel, akinek szintén ilyenben volt része. Feleségül vette őt és boldogan éltek egymással. Megírta a történetét névtelenül és az írást a barátjának továbbította, hogy az ő személyisége maradjon titokban. A barátja megtette és könyv lett belőle.

Akkor a TESCO-ban olvastam el évekkel ezelőtt, de pénz híján nem tudtam megvenni, pedig annyira érdekes volt. Még nem volt élményem, mégis érdekelt!!!!

47. -ik évembe léptem, sokat betegeskedek.

Engem is megérintett a halál karácsonykor és úgy nézett ki hogy nem érem meg a 2010-es évet. Édesanyám nem adott volna egy garast sem az életemért.

2 kemény éjszakán át küzdöttem és akkor valóságosnak hittem mindent. Mindez az influenza miatt történt, amitől asztmás rohamot kaptam. Kóma, eszméletvesztés, klinikai halál nem volt. De megcsapott a halál szele. Fel akartam kelni és a folyosón át egy 20km-re fekvő kegyhelyre, Szűz Máriához. Minduntalan fel akartam kelni, ám egy Láthatatan Kéz mindig visszanyomta az ágyba, nem engedte hogy megtegyem. Így huzakodtunk. Fel-le, fel-le. Aztán mégis fekve megmaradtam, majdnem kettévált a test és a lélek, de nem lehetett. Sajnáltam. Valamiért a földön kellett maradnom.

A vírus kiment a légutamból. Mindenki a családból megkönnyebbült, hogy kibírtam, fellélegeztek. Azt mondták, hogy többet ne ijesztgessem őket, ne forduljon ez elő újra.

Nem H1N1 influ, dehogy, szimpla volt. Most hosszú időre nem szeretnék kórházba menni, elég volt. Arra gondolok, ha újra eljön az órám, hát eljön. Állok elébe. De már nem vagyok ideges, teljesen megnyugodtam. Békében várom azt a dolgot.

8 napot voltam a kórházban, ebből 48 óra volt a döntő, 50%-os eséllyel. . . . A negyedik napon születtem ujjá, tehát már megvan a második születésnapom.

Nekem a nagymamám elvesztése volt életem első nagy csapása.Szinte ő nevelt fel engem minden tekintetben "egy húron pendültünk".Mindig azt mondta, az átmenettől nem kell félni, mert a túl oldalon épp olyan szeretettel fogadnak majd, mint itt mi egy ujszülöttet.S milyen igaza van.Azóta mi többször "beszéltünk" álmomban és közölte, jó neki ott ahol van, akkor látogatja meg a családját, amikor akarja. Figyelemmel kíséri az eseményeket, néha sugalmaz, ha kérem a segítségét.

A mamám a 87 éve ellenére spirituális bomba volt, bizonyos gyógyítóasszony.Sokat tudott, tanított is, de nem árult el mindent,szerinte át kell élni dolgokat ahhoz, hogy a tudást a magaménak érezzem.S amit nagyon jól "belémvésett":bármilyen kilátástalan élethelyzetbe kerülök, SOHA ne vessek véget önkezűleg az életemnek, mert az nem segíti a lelkem fejlődését, hanem visszaveti azt.

"Bizonyára azonban mindnyájunkban van valamiféle irtózás a halállal kapcsolatban, hiszen mindnyájan az életre vagyunk teremtve és berendezkedve."

Én nem irtózok a haláltól. Az baj? Én nem csak az életre vagyok berendezkedve. Az is baj?

Ja nem xD

Nem akarom én megölni magam....dehogy akarom az lenne a legnagyobb bűn...

Én csak azt mondtam,hogy Nem annyira félek,mert Isten létezik...

ne haragudj de remélem nem az öngyilkosságon jár az eszed?nem szabad!előtted még ott az élet.egyébként meg ha meg is hal valaki aki a szereteid vagy barátaid vagy jó ismerőseid közül való,nem hal meg teljesen.ha eljön az idő elkell menni.de az élők szívében amíg élnek az emlékeik addig,olyan mint ha

itt lennének közöttünk.akik viszont eltávoznak azok vigyáznak az élőkre odafentről.ő belőlük lesznek az őr angyalok.ha eljőn az idő és nekünk is elkell hagyni a földet,ők lesznek akik át segítenek a másik szebb világba.vagyis ott is mellettünk lesznek.tehát légy szives és éld tovább

nyugodtan,békésen,szeretetben az életedet.

ehhez kitartást és soksikert kívánok neked.

áldott légy!!!!!!!!!

Nah változott a helyzet....

Ahogy leírtam az előbbiben össze is omoltam....enni sem ettem alig aludtam...

Elkezdtem kutatni az után,hogy mi az élet értelme minek élünk,ha meghalunk...

Rábukkantam arra,hogy az életnek semmi értelme,mert véletlen műve az egész''''Micsoda?

Utána néztem milyen véletlen?

Olvastam,hogy sokan azt állítják,hogy véletlenül keletkezett az élet:...Ezt a Tudósok mondják...

Rábukkantam arra,hogy Evolúció...Azt olvastam,hogy a fajok változnak időről időre,de....

Egyszer csak egy kommentre bukkantam mégpedig:

Az élet nem keletkezhetett véletlenül azért,mert az életben minden okkal történik és a Föld nem milliárd éves hanem csak 6000?

Aztán ajánlották valamelyik fórumon a Bibliát...

Gondoltam,hogy ah az hülyeség mert ir benne mindent...

Elkezdtem tanulmányozni,hogy leirja,hogy keletkezett az UNIVERZUM és egyszer csak arra bukkantam rá,hogy a halál NEM TERMÉSZETES?

A halál az bűn zsoldja,,nem más mint generációkon keresztül végbemenő elkerülhetetlen vég?

Csak ajánlom keressetek rá a Bibliára és nagyon tanulmányozzátok át....

Ja és mellesleg JÓSLATOK is vannak benne a mai évekről,hogy mi lesz az emberiséggel.....

Szellemtest bizony hogy van. Megegyezik külalakra a földivel, de nem igazán látható, inkább érzékelhető - akinek van rá képessége.

A kommunikáció tényleg telepatikusan történik, de az elhunyt saját hangján.

Akkor meg miről hablatyolsz itten?

Az a szellemitest,ami már odaát van ,az másr nem ,az,az nem beszél!:)

Hjaj,ne már!

Jó oké,akkor válasz nélkül mondom,az biza ember volt, és volt szája is ,meg keze is ésmindene!:))