El kellett "hagynom" a kiskutyámat!! Nagyon megvisel!!! (beszélgetés)

Nagyon-nagyon hálás vagyok a biztató kommentekért. Nem hittem volna, hogy lesznek olyan emberek, akik megértenek.

Itt, a közvetlen környezetemben bárkinek mondtam el, mi bánt, kinevettek.

Azt mondták:

"Pff, egy kutya miatt sírsz?!// Egy kutya nem irányíthatja az életed//Egy kutyához nem kell annyira ragaszkodni, mert az csak egy kutya//Nehogy elmondd senkinek,hogy egy kutya miatt sírsz, mert kiröhög...."

És még sorolhatnám.

Sajnos már 5 hete nem voltam otthon, de terveztük, hogy most hétvégén megyünk, viszont a kocsink elromlott és párom nem tudja szerelni, mert szakad az eső. A munkahelyén nem engedik beállni, hogy fedett helyen legyen az autó, mert soha nem lehet tudni, mikor kell a hely. Pff. Annyi rosszindulatú ember van. Sajnos busszal meg nem tudok menni, mert bármennyire is sokat utaztam életem során tömegközlekedéssel és bármennyire is hiányzik a kutyám, egyszerűen pánikrohamom van a buszon, amikor felszállok már pisilnem kell. Ez azóta alakult ki, mióta változás következett be az életünkbe.Biztos a sok idegeskedés, nem tudom, de nagyon rossz. Tudom, hogy lesz majd még jobb, de most annyira nehéz.

Mégegyszer hálás vagyok nektek és kívánom - aki hasonló helyzetben van mint én - forduljon jobbra az élete és legyen vele minél előbb a kiskutyája.

Én teljesen átérzem a helyzetedet.

Nekunk 2 kutyánk van,most egy hete bovult 3 fore a csalad,parom majdnem elutott egy kiskutyat es haza hozta...szal 3 kutya.

Fiatalokn vagyunk,nincs sajat hazunk.Szuloknel es alberletbe laktunk.

Panelba 1 kutyaval,kertesbe most 3 kutya( alberlet), kb 2-3 hete jott az uzenet,h koltoznunk kell,mert jon haza angliabol a haz tulaj.....

6 honapja lakunk itt ,hiaba hosszu tavra bereltuk,az elet igy hozta....

Mennunk kell,dw jott a kerdes h hova??

Akkor meg 2 kutyaval a hatunkon,hazra nincs penzunk,panelba nem mehetunk,a kutyakat senkinek soha oda nem adnam.

Max a szuleimnek,ideiglenesen,mert bennuk megbizok.

Nekik nem kell- lehet kutya....

Mindent megmozgattam,h legyen haz,azaz megmozgattunk,facebook,ismerosok,rokonok,mar majdmem a radioba tetettem be...

Vegul,irtam a kozeli menhelynek,mivel mindket kutyam mentett,igaz nem toluk,de mentett es sok kutyat osztok meg a neten.

Szal irtam egy levelet,ok kitettek a facebookos oldalukra es csak osztottak,rengetegen.

Aztan jott egy telefon...addig es az utan sem hivott senki.

Tolunk 5km.re van egy haz,nem lakja senki,nagy kert 1+2 fel szoba...havi 30.000 + rezsi...

Tokeletes!!!!!

Mar pakolunk es 1 het max es ott leszunk.

Ne keseredj el,tudom milyen erzes lehet,en a spanielemet anyumnal hagytam panelba amikor eljottem,mert akkor meg nem tudtam volna elhozni stb,bonyolult.

Sirtam,sokat...hianyzott,hianyzik..de anyum imadja es en is ot,amikor megyek ugyan ugy orul,mintha csak a boltba mentem volna le.

Nyugodj meg es légy azon h veled lehessen,ha nem is most,pl a nyar vegen mar...dolgozz es gondolj arra h miatta is csinalod,keressetek kertes hazreszt vagy kisebb teliesitett nyaralot ( mi most abba lakunk).

Fel a fejjel!:)

Annyira kedvesek vagyok, nagyon köszönöm a biztató szavakat. Erőt adnak, viszont annyira nagyon fáj a lelkem, hogy nem láthatom, nem simogathatom. Nekem ő az első kutyám és kiskorától fogva én foglalkoztam vele. Anyával mikor beszélek, azt mondja, hogy eszik, aranyos, de többet fekszik, szomorkodik. :-(

Tudom, hogy előbb-utóbb velem lesz, de mikor lesz az még? Gyakorlatilag 0-ról indultunk párommal, mire összegyűjtünk annyi pénzt, hogy nagyobb lakást béreljünk, lesz vagy 2-3 év (ha nem több). A kiskutyám 3 éves. Tudom, hogy nem szabad ezen rágódni, de nem igazságtalan az Élet?? Telnek a napok, hetek, hónapok, évek, az ember csak dolgozik-dolgozik és ráeszmél egyszer csak arra, hogy már elmúlottam 30 éves, se gyerekem, se saját házam és milyen hamar elröppen az élet és nem is látjuk azokat akiket szeretünk. Régen nagyszüleim fiatalkorában együtt élt akár 3 generáció is. A családok egyben voltak és aki akart, az tudott dolgozni. Most a kisembernek nagyon nehéz, ha semmi segítség nincs és semmi anyagi alap. :-( Én is olyan egyedül vagyok és annyira hiányzik az otthonom. Node ez már más téma.

Szerintetek igaz lehet, hogy a kutyák nem tudnak térben-időben gondolkozni? Tehát az enyém nem érzékeli, hogy már egy hónapja nem látott, ugye? Ha majd újra lát ennyi idő után, nem tudom milyen lesz a fogadtatásom. :-) Sokat álmodok vele és mindig azt, hogy be van zárva nagyszüleimhez (ők nem szeretik a kutyákat, a sajátjukat is útnak indították az erdőbe mikor megunták) és sovány, nem adnak neki enni, inni.

Próbálok pozitívan hozzá állni a dolgokhoz, de annyira nehéz. Mondjuk már az is nagy öröm számomra, hogy páromat megszerette (pedig nagyon harapós kutya) és hogy párom is viszont szereti, mintha a sajátja lenne. :-)

Sziasztok!

Egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy a kutyám nem lehet velem!!:-(

Egy hónappal ezelőtt költöztem el a lakóhelyemtől 300 km-re, mert otthon nem volt munkahelyem és már borzasztó volt állandóan otthon ülni és várni valami jobb lehetőséget. A szüleim is állandóan bántottak, hogy kezdjek már valamit magammal, de féltem az újtól és a változástól (nagy munkanélküliség van a környékünkön).

1 hónappal ezelőtt léptem és sikerült elhelyezkednem dolgozni, a párommal együtt élek egy kis garzonban, kezd az életünk talán egyenesbe rázódni, de nem vagyok teljesen boldog, mert a gyönyörű kutyámat nem hozhattam magammal. Egy 28 négyzetméteres lakásban élünk, ahol még kert sincs. A kutyámnak jó helye van szüleimnél olyan értelemben, hogy ott a hatalmas udvar, nem bántják, etetik, de ők nem foglalkoznak vele, én vagyok az igazi gazdája. Ide semmiképpen nem tudom hozni, mert ugyan velem lenne, de ekkora lakásban egy németjuhász nem érezné jól magát. Persze a terv az, hogy majd elhozzuk, ha jobban állunk anyagilag és lesz nagyobb lakásunk kis udvarral, de addig?? Hogy lehet ezt kibírni? Megszakad a szívem, hogy nem láthatom. Még az elmúlt egy hónapban nem voltam otthon és még egy hónapig biztos nem megyek haza. Ha megyek is, 1 napra kb,, mert kétnaponta kell mennem dolgozni 10-12 órákat.:-(

Tudom, hogy egyelőre változtatni nem tudok és hogy még örüljek, kutyáról van szó, nem a gyerekemről (sok ember a gyerekével sem lehet együtt), de milyen világ ez, ahol szét kell szakítani családokat azért, mert nincs munkahely, nem lehet megélni ott, ahova születtünk??? Én sem jöttem volna el ilyen messzire, de nem volt más választásom.

Valaki volt vagy van hasonló helyzetben?