Egy méhen kívüli terhesség, 3 vetélés, 2 biokémiai terhesség után... soha nem adom fel!

19 évesen estem teherbe először. Nem is sejtettem, hogy terhes voltam, hiszen időre menstruáltam minden hónapban. A kolléganőim viccből megjegyezték egy nap, hogy kicsit többet eszek, csak talán nem terhes vagyok?!

Kinevettem őket, majd hétvégén iszonyatosan begörcsöltem, véreztem, pedig előtte két héttel múlt el az utolsó menstruációm. A háziorvos rendes volt, kijött, azt mondta vesemedence gyulladásra gondol (bár akkor miért is véreztem?). Magas lázam volt, és olyan fájdalmam, hogy a házat lebontottam volna. Este, mivel nem tudtunk otthon mit kezdeni kihívtuk a kerületi ügyeletest, aki azt mondta: ciszta. Lerendezett egy "koktél" injekcióval, ami pár órára levitte a lázam, csillapította a fájdalmam (nem megszüntette, csak kicsit kevésbé fájt).

Később mégis bevittek az ügyeletre, mert újra felment a lázam, és eléggé véreztem. Ott újra azt mondták, hogy ciszta, de mentőt hívtak hozzám, hogy vigyenek be a Szülőotthonba. A Szülőotthonban ugyan megállapították, hogy méhen kívüli terhességem volt, de nem akartak megműteni, mert pacemakerem van, és nem akartak értem felelősséget vállalni. Addigra a mentő természetesen elment, így új mentőt hívtak hozzám, és átvittek a Szabolcs utcai Kórházba. Ott már nem igazán tudtam magamról. Arra emlékszek, hogy nővérem pofozgatott, és kiabált velem. A másnap is kiesett, csak arra emlékszek, hogy vért kaptam, és egy nagyon kedves idősebb néni tartotta bennem a lelket, mert mindenáron fel akartam kelni.

Rá két évre újra teherbe estem, a balatoni nyaralásunk előtt teszteltem, és + lett, de nem tudtam hogyan mondjam el. Aztán már nem is volt igazán mit elmondani, mert zuhanyzás közben erős görcs, és egy jókora darab valami kiesett belőlem. A görcsök viszont hátra maradtak, így futás fel Pestre a Szülőotthonba, ahol a vizelet teszt pozitív volt, de a magzatot nem találták. Még bent tartottak pár napig, de még csak eü. küretet sem kellett csinálni, szépen kitisztultam magamtól.

Hosszú évek teltek el, elhagytam Magyarországot, és Göröghonban találtam társra. Apukámat közel 2,5 éve vesztettem el. Akkor, mintha csak Őt akartam volna visszakapni, közöltem a párommal, hogy gyereket szeretnék. Bele is kezdtünk.

Apu április 10-én hunyt el, én júniusban állapotos voltam. Valami azonban nem stimmelt, mert az első vérvizsgálaton alacsony volt a HCG szintem. A nőgyógyász csak rángatta a vállát, és közölte, hogy ez a magzat el fog menni. Augusztusig küzdöttünk érte egy thessaloniki-i kórházban, míg végül csak a petezsákot láttuk, útban kifelé. De senki egy szót nem szólt sem Utrogestanról, sem semmiről, ami segíthetett volna megtartani. Csak minden héten visszarendeltek minket vizsgálatra. Mire lelkileg kicsit jobban lettem, több hónap eltelt. Nőgyógyászt váltottunk, és az új nőgyógyász rögtön elküldött minket vérvizsgálatok sorozatára. Az összes vérvizsgálatért nagyjából 2.500 Eurót kellett volna fizetnünk, de volt egy ismerőse egy közkórházban, így hozzá irányított minket, így megúsztuk "pár száz" Euróból. Kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem (akkor a TSH-m 6,22 volt, a T3, T4-em normál értékek között), túl sűrű a vérem, így az embrió nem tud növekedni, hiszen nem tudja "elszívni" a véremből a neki szükségeseket, és vérszegény vagyok (na ez volt a legkisebb probléma). Azt mondta, kezdjünk el próbálkozni, és ahogy teherbe esek, vegyek Clexane 40-et, amit hasfalba kell magamnak szúrni minden reggel, és addig is szedjem a Filicine-t a vérszegénységre. Én szépen elkezdtem szedni magamtól az Aspirint, amit a nőgyógyász is helyeselt, de hozzátette, hogy ahogy elkezdem szúrni a Clexane-t, az Aspirint abba kell hagynom, hiszen mindkettő hígítja a vért.

Ahogy elkezdtünk próbálkozni, állapotos lettem. A + tesztecske után egy héttel azonban újra elkezdődött a barna, a HCG eredményemből immáron már magamtól is értelmeztem, hogy baj van, hiába szúrtam magam a Clexane-val, hiába feküdtem. Kértem az orvost, hogy küldjön el további hormonvizsgálatokra, de nem küldött. Közben egy barátnőm elvitt az endokrinológusához, akinek hála mára a TSH-m már "csak" 1,77, de még mindig lejjebb kellene vinni, ezért emelte a gyógyszeradagomat. Ez volt a 2. vetélésem.

Ezt követően még volt egy, majd két biokémiai terhességem (olyan, mintha csak pár napot késne a menstruáció, aztán megjön, és ha az ember lánya nem csinált volna előtte millió tesztet, szinte nem is tudná, hogy ott volt a kicsike), mire újra azt mondtam, hogy ezzel a nőgyógyásszal sem fogunk előrébb jutni, és elmentünk az esküvői tanúink nőgyógyászához, aki nő (Eleni). Ekkorra azonban lelkileg már arra a szintre csúsztam, hogy legszívesebben "távoztam" volna én is apukám után.

Eleni ismét megvizsgált, szervi rendellenességet nem talált, bár akkor látott nálam egy cisztát. Ezzel vissza kellett mennem hozzá 2 mensi elteltével, hogy lássuk kilökődött-e, de minden rendben volt. Eleni közölte velünk, hogy az utolsó nőgyógyász hibázott, amikor a Clexane 40-et adta, mert ez a súllyal összhangban adandó, és mivel nem vagyok 40 kg, hát a 60-ast kellett volna szúrnom. Felhívta a figyelmünket, hogy a 36 évemre tekintettel kapunk egy utolsó lehetőséget, utána véleménye szerint lombikozni kellene, mert szerinte valami miatt túl gyengék az embrióink, és laborkörülmények között megfigyelhetnék, hogy a megtermékenyítettek közül melyek a legerősebbek, és azokat ültetnék vissza.

Szóval: még egy esély, de Clexane 60 injekcióval, és szedjek Utrogestant. Addigra már én is profi voltam a témában, még görög nyelven is. Így a neten keresgélve és egy kis segítséget kérve, elmentünk egy Embryolab nevű intézménybe, ahol megvizsgáltattuk a férjem kiskatonáit.

Ott végre az embriológus engem is elküldött FSH, LH, E2, AMH vizsgálatokra (amiket magamtól is készültem megcsináltatni, mert a következő próbálkozás előtt szerettem volna ezen eredményekkel is tisztában lenni, hozzáteszem az AMH-ról ezeddig még nem hallottam, de ezáltal ismét bővült a tudástáram). A férjem eredményei rendben voltak, nekem az AMH értékem alacsony, ami annyit jelent, hogy a petesejtállományom megcsappanó félben van, tehát bele kellene húznunk.

Most itt tartunk. Kicsit elfáradtam, talán írhatom úgy, hogy elfáradtunk. Ami pedig nagyon megráz minden alkalommal, hogy a férjem pár napig fél a + teszt után, majd kezd feloldódni, de mire feloldódott, addigra mindig jött a baj. Utána még napokig úgy aludt, hogy simogatta a hasam. Görög, és nagyon családcentrikus!

Én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne ragadjon le egy nőgyógyásznál! Addig menjen, amíg valaki nem hajlandó komolyan foglalkozni a problémákkal! Olvassatok sokat a témában, és ne szégyelljetek kérdezni az orvostól, ha pedig valami negatív érzés merülne fel bárkiben a nőgyógyászával kapcsolatban, ne szégyelljen váltani! Szerintem kevésbé kínos nekünk egy esetleges orvosváltás, mint neki, hiszen őt minősíti, ha a tudása nem ér fel a problémák orvoslásáig.

Augusztus 15-17. körülre várom a következő peteérést, aminek a hullámaira újra megpróbálunk felkapaszkodni. Ennyi negatívum után, lelkileg sokszor megtörve, de SOHA NEM ADOM FEL!!!

Sok-sok lelki erőt és kitartást kívánok minden sorstársamnak!!!