Egy kiadós sírás kell

A sírásnak jelentős gyógyító ereje van. Én is tapasztaltam már, hogy jótékony tud lenni a teljesen kiengedett lelki fájdalom, csökkenti a mérhetetlen tehetetlenséget, megébreszti a reményt az emberben.

Amikor meghalt a nagymamám, éjszaka csak üvöltöttem a világba. Igazságtalannak tartottam, hogy a sors elvett tőlem egy olyan személyt, aki olyan volt nekem, mint a levegő. Akinek társaságát minden nap létszükségnek éreztem, aki még élhetett volna. Túl hirtelen és váratlan volt és annyi korábbi fájdalmat, elnyomott veszteségérzés szabadított fel bennem a halála, hogy nem tudtam mást tenni, mint üvöltve bőgni. Órákig tartott. Szinte mindent kimostak belőlem a könnyek. Amikor egyedül maradtam a csenddel, megnyugodtam, teljesen elmúlt a feldúltságom. De nagyon elfáradtam.

Hallottam anyámat sírni néhányszor gyerekként. A fürdőben sírt csendesen, néha magában beszélve.

Láttam anyámat sírni néhányszor, mikor összevesztek apámmal és néha a tettlegességig feszült a vita.

Gyerekként volt, hogy a kezemet fogta, mikor valami sérelem, sérülés ért és úgy sírtam álomba magam és velem együtt könnyezett.

Éreztem, hogy sír legbelül anyám, mikor elköltöztem otthonról és egyedül maradt, hogy én követhessem az álmaimat.

Tudom, hogy sírt anyám, mikor elmondtam neki az életben meghozott nagy döntéseimet, mikor eljegyeztek, mikor férjhez mentem, mikor elmondtuk: érkezik az unokája.

Tudom, hogy ha jó, vagy rossz a hír, könnyezik.

Nagyi halálakor sírtunk először együtt. Felnőttként. Akkor is sokára állt be a csend és csak annyit mondott: -"Nagyon elfáradtam, most haza kell mennem."

Tudom, hogy a nagymamám nem szeretné, hogy szomorúak legyünk. A temetésén kijött még, aminek ki kellett. Ő azt szerette, ha vele nevettünk. Ezért megpróbálunk bátor szívvel szembenézni a valósággal. A kiadós sírás segített ebben. Érte sírtunk és magunkért, saját üdvösségünkért, életünkért.

Megpróbálunk most már a kedves emlékekre koncentrálni, az együtt töltött nyári napokat felidézni, a régi, nevetős arcát látni.

Mindenkinek más a gyász. Valaki sokáig magában őrlődik, valaki könnyebben túllép, ha a hétköznapokra koncentrál. Én azt tanácsolom, ha ilyen nagy bánat ér, engedd ki a könnyeidet! Ha kell, vonulj el a világtól, autózz el egy kihaltabb, erdős területre és ott ordítsd ki a fájdalmat magadból! A lelked megköszöni majd neked, hogy nem fojtogatják a visszatartott könnyek tovább.