Az élet nehézségei 2.

A cikk előzménye

Tényleg soha senkinek nem kívánnám, hogy azt, azokat átélje, amiket én. Más fiatalnak az természetes, hogy eljár szórakozni, és barátkozni, nekem ez a mai napig lehetetlen volt, mintha csak börtönben élnék.

De mára, kb. 2 hete, elmondtam mindent anyukámnak, és talán megérti majd egyszer.

Nagyon nehezen fogadta, sőt még mindig nem fogadta el, de legalább már van életem. Biztos más szülőnek is nehéz elfogadni, hogy a kicsi gyermeke egyszer csak felnőhet, de ez már túlzás, amit anyukám csinált.

De végre hétvégén elmehetek, és boldog lehetek a párommal. Bár azt is elértem ezzel, hogy most már a csekkek harmadát is fizetnem kell, de már ez sem érdekel. Szerencsére lett munkahelyem, így már tényleg arra koncentrálhatok, amire csak akarok.

Persze nincs olyan nap, hogy nem akarná anyukám megváltoztatni a döntésemet, de mindig ugyanaz lesz a vége.

Én kiállok a döntésem mellett, mert egyszer végre boldog akarok lenni. Szeretem anyukámat, nagyon is, de szerintem ez természetes, hogy lassan 21 évesen, legyen önálló életem, és akaratom.

Van egy csodálatos párom, aki most nagyon büszke rám, és persze örül, hogy végre többet lehetünk együtt, és ott aludhatok.

Így már tényleg lehet arra esélyem, hogy az álmom valóra válik egyszer.

Köszönöm mindenkinek, aki próbált buzdítani a válaszaival. És valószínű még jelentkezem. Szeretnék még írni, és egyszer persze arról is, hogy anya lettem.

Még nagyon fiatalnak gondolnak, és sokan mondják, hogy minek akarok még szülni, és "sajnos" köztük a párom is. De nem azt nem akarja, hogy ne legyen közös babánk, csak ő meg akar teremteni mindent, ami kell egy babához, és persze még élni akarja az életét velem.

És lehet, igaz, hogy ráérek még, hiszen most lett éppen munkahelyem, és fiatal is vagyok.

De remélem nemsokára anya lehetek, hisz akkor leszek csak igazán boldog.

De arról majd egy következő cikkben.