Egy édesanya, aki megöregedett. (beszélgetés)

Igazad van, elnézést:)

De azt még mindig nem értem, hogy húzhatod le a vizet valakiről úgy, hogy ismered, és nem beszéled meg vele személyesen a dolgot. Mert az a rész még mindig zavaros, hogy egyszer az a baj, hogy magára hagyja az édesanyját, máskor meg az, hogy elviszi magával. Erre mondják a fiatalok, "közöd hozzá?". Pedig a megoldás ott van nálad, amikor szóltak a fiúnak, utánna megoldotta a helyzetet. Az, hogy nem Ő költözött az anyjához, hanem fordítva? Ezt valószínűleg, ha beszélgetnél vele, akkor értelmesen elmagyarázhatná.

Valóban nagyon sok idős ember él hasonló helyzetben, de egyet nem szabad elfelejteni : csak a körülmények teljes ismeretének birtokában lehet véleményt formálni, ami mindig szubjektív, ugyanis az érzelmeinket nem tudjuk kikapcsolni. Hidd el, aki jó érzésű, az a saját szüleivel is az, aki nem, az meg akkor sem lesz az, ha naponta több száz ilyen eset kerül tudomására.

A lakóközösségek "jó indulatáról" csupán az az észrevételem, hogy érdekes dolgok tudnak adódni. Lakásszövetkezetnél dolgozom, és számtalanszor előfordult már, hogy valaki felháborodtan beszaladt közérdekű észrevétellel az irodába, mi jóhiszeműen intézkedtünk, és a végén ott maradtunk abban a bizonyosban a bepanaszolt lakóval szemben. Mert bizony, amikor szemtől-szemben kellene kiállni, akkor bizony minden nagyon szép, minden nagyon jó, senki sem lát, hall semmit. Vagy az derül ki utólag, hogy az egészből semmi sem igaz, sőt a panaszossal van sok gond. Csak hát a harag...Én mindenesetben az egyenes, gerinces utat szeretem, ha valakivel problémám van, vele közlöm, még ha esetleg nincs is igazam (mert mindig nem lehet).

Végezetűl még annyit, mint gyakorló szülő azt vallom, hogy a gyermekemmel való jó kapcsolatért elsősorban a szülő a felelős. Ugyanis azt a születés pillanatatától kell megalapozni, és akkor a szülőé még a felelősség, nem egy öntudatlan kisbabáé. Mire felnőnek egészséges mintának kell a tarsolyában lennie a szülő-gyermek kapcsolatról. Ha én kiskorban nem szülőhöz méltó módon bánok a gyermekemmel, akkor milyen jogon várom el tőle, hogy idős, elesettt koromban odaadóan gondozzon? Ugyanis az a legkevesebb, ha megszülőm a gyermeket, ami egyes anyáknál csak a felelőtlen szexuális élet következménye. Ahhoz, hogy valaki őszintén kimondhassa a világon talán a legszebb szót, ÉDESANYÁM, ahhoz bizony sokat kell "dolgozni". Ha valaki elmulasztja a kisgyermekével való megfelelő törődést, az a szememben csak szülőanya.

Szegény fiát ne sajnáld, nyugdíjas és nagyon jól el van önmagával és kedves feleségével.

A házban pedig senki nem foglalkozik vele, csupán csak lesujtó vélemény maradt meg róla. A néni mélyebb családi élete, nem köztéma, elég ha a 30 család élte együtt vele sok éven át részvéttel, szeretettel és segítséggel.

Olvass figyelmesebben. ezen cikk megjelenése és írása között több mint egy hónap telt el. Valamint erről a témáról, ha jól emlékszem blogomban már más honlapon 1 éve írtam legalább. Így nem hiszem, hogy zavaros lenne a sorrend.:)

A néni életének megoldása nem a mi kezünkben van. Viszont nagyon sok hozzá hasonló néni és bácsi él az országban. Csupán figyelem felhívás a közvetlen környezetünkre és jó érzésünk előcsalogatása volt a szándékom.

Attól tartok, hogy azt Polli sem tudja mit akar...:(((

Ugyanis 13.-án írja a cikket a szemét gyerekről, aki nem törődik az anyjával. 14.-én pedig a hozzászólást megint az arcátlan gyerekről, aki elvitte magához az anyját: "szóltak fiának, hogy felügyeletre lenne szükség a mamánál. Idő telt, mire a napokban megjelent a fia és egy személykocsi, a hátsó ülésre ültették a Nénit a cicával, kis holmijával a csomagtartóban sebtiben elvitték az ország másik felébe, egy albérletbe. A látvány szívszorító volt. Belegondolni meg nem szabd, hogy mi fog történni szegény Csöpi nénivel, ki 60 évet élt a lakásában (26éves kortól - 86-ig)."

Ez a történet vagycsak önszórakoztatásból eredő szituációs gyakorlat, vagy esetleg egy "család regény" induló gondolatai. Egy biztos, az egész nagyon zavaros. 14-ből kivonok 13-at, az egy nap, és nem több.

Polli!

Mostmár csak azt áruld el,hogy mit szeretnél????????????????????????????????????????????

Szia!

Még csak most olvastam el a cikkedet. Nemvádollak, vag yilyesmi, de nekem sem tetszik. Sajnos sok az idős ember aki egyedül él, lakik, messze a gyermekeitől... most kitérhetnék a gazdasági okokra, de inkább nem teszem. Szerintem aki meg tudja oldani minél sűrűbben látogatja a szüleit, még akkor is ha idősek. Nem tudhatod hgy miért költöztek olyan messze a gyermekei.

Köszönet az itt megszólalóknak. Talán még nem halt ki belőlünk ezekszerint a részvét és a másikra figyelés, ha képesek vagyunk egy cikk nyomán az öregek témájával foglalkozni. Ugyanis cikkem már 2 közösségi oldal blogjában megjelent, de érzéketlenül mentek el mellette. Egyben köszönöm azon megszólalónak ki megjegyezte, hogy olvasta már valahol, akkor halkan megkérdem:- miért nem tette hozzá véleményét? – csak.

Miért merek e néni dolgával foglalkozni, joggal lehet megkérdezni. Egy olyan lakóközösségben élünk, hol 30 család alig 50-60 éve él egy fedél alatt, jóban, rosszban és békességben, egymást segítve. Már lassan a 3. generáció fog visszaszállni az ősi fészekre, mivel eddig az elrepült csemeték mindig visszajöttek öreg szüleiket gondozni, majd visszatelepültek fájdalmukkal együtt az emlékek közé. Csöpike nénit 10 éve a ház istápolja, csak akkor kezdődtek a nagy gondok, mikor álandó felügyeletre lett volna szüksége. Ezt, azért a lakóközösség nem vállalhatta fel, nem bolti bevásárlásról, fájdalmának meghallgatásáról, vagy orvoshoz kisérésről volt már ekkor szó. Itt kezdődött a fia hébe-hóba történő megjelenése fél napokra. Mi után Csöpike néni nem tett különbséget nagy beteg vagy egészséges szomszédja között, a világ legtermészetesebb dolgán, kikövetelte a vele való foglalkozást a nap bár mely időpontjában. Sokszor volt, hogy eltévesztette a lakás ajtókat és véletlen a lépcsőház kapuján ment ki, akkor kezdődtek a nagy gondok. Ekkor az utcán közlekedők lettek megszólítva különböző gondjai miatt. E miatt szóltak fiának, hogy felügyeletre lenne szükség a mamánál. Idő telt, mire a napokban megjelent a fia és egy személykocsi, a hátsó ülésre ültették a Nénit a cicával, kis holmijával a csomagtartóban sebtiben elvitték az ország másik felébe, egy albérletbe. A látvány szívszorító volt. Belegondolni meg nem szabd, hogy mi fog történni szegény Csöpi nénivel, ki 60 évet élt a lakásában (26éves kortól - 86-ig).

Szeretném befejezésként tudtára adni azoknak, akik pálcatörést véltek felfedezni a cikkemben, pedig nem állt szándékomban. Én 30 éven keresztül ápoltam, és laktam együtt édesanyámmal, akit 2x műtötték agydaganattal, majd szegény teljesen áttétes lett. Végső 3 hónapjában volt szüksége álandó orvosi felügyeletre, és 78 évesen hagyott itt bennünket. Majd az sors fintora, hogy én is megbetegedtem és kénytelen voltam megtapasztalni családom hozzáállását. Szerencsés vagyok, elmondhatom, csak azt kaptam vissza, amit én is adtam. Szeretetteljes gondoskodást és figyelmet fiamtól és unokáimtól.

Tehát igaz a mondás, amit a gyerek a szülői házban lát és megtapasztal, azt viszi magával az életbe és annak felét adja vissza szüleinek.

Különben nem ítélem el azokat, kik nem tudják a mai rohanó világban vállalni a gondoskodást szüleikről. Nyugdíjas házakba költöztetik, vagy nagy betegség esetén öregek otthonába. Mind két helyen figyelemmel kísérik és segítenek, ha rászorul, viszont nem szabad elfeledkezni a rendszeres családi látogatásokról, mert akár hogyan is nézzük csak Ők a SZÜLŐK- ÉDESANYÁK, kiknek az életünket köszönhetjük.

Te legalább ilyen bugyuta dolgot írtál.

Akkor miért keresi meg sok eldobott gyerek a szülő anyját ?Pedig nem érdemli meg? Vagy a másik véglet aki mindent megad a gyereknek és le se sz....?

Nem ertem mirol beszelsz.?

Ez akkora barom bugyuta kerdes.Nem hiszem hogy mi ezt meg tudjuk vitatni.Mert tudod vitatkozni is csak okos emberrel lehet.

Hol van a cikk író???

Most már kíváncsi vagyok a véleményére!!!