Édes Kisfiam, Peti!

Mikor megszülettél, már mindenki türelmetlenül várt főleg én! Már nagyon nehéznek éreztem a pocimban lévő édes terhet.

Vasárnap már nagyon ideges és feszült voltam, talán éreztem, hogy hajnalban érkezel? A hegyen voltunk a Panni mamáéknál, Barni homokozott és játszott én csak ültem a hintaágyon és Rád gondoltam.

Vasárnap este úgy feküdtem le, hogy nem gondoltam, pár óra és találkozunk! Éjfél körül ébredtem az első fájásra, ami még nem volt erős és akkor már tudtam, hogy most elkezdődött és vártalak szeretettel. A fájások nem érkeztek túl sűrűn és nem voltak nagyon fájdalmasak, kb. 15 percenként érkeztek. Az erkélyen vajúdtam csendesen, mert csak ott lehetett a hőséget elviselni, gyönyörű csillagos éjszaka volt. Egy óra körül már nem bírtam állni, így négykézlábra ereszkedtem a nappaliban és erősödtek az összehúzódások. Kettő órakor sem gondoltam, hogy sokkal gyorsabb leszel, mint Barni volt. Három órakor már 5 percenként jöttek a fájások kicsit megijedtem és szóltam apukádnak, hogy ébredjen. Kérdezte, hogy menjünk-e a kórházba, de én féltem a korai érkezéstől és az ottani vajúdástól. Akkor érkezett egy nagyon erős fájás és mondtam apukádnak, hogy menjen a Zita mamáért (Ő vigyázott Barnira, amíg mi a kórházba voltunk). Gyorsan visszaért, de én már szinte nem voltam beszámítható, a fájások sűrűsödtek, erősödtek. 3 óra 25 körül indultunk el, alig bírtam magam a harmadikról levonszolni. A kórházig is az a pár tíz méter maga volt a gyötrelem, mert a fájásoktól alig bírtam menni.

A kórházban 3 óra 40 perckor értünk be, a vajúdóban lévő kismama szerint engem behívtak apa kint maradt, kaptam hálóinget, alig bírtam felvenni. Itt az események nagyon felpörögtek elmentem a vizsgálóba és a doki azt mondta, hogy 3 ujjnyira ki vagyok tágulva. A nővérnek mondta, hogy burkot repeszt, én már fetrengtem a fájdalomtól. A következő fájásnál burkot repesztett, nem fájt, éreztem, ahogy a magzatvíz csorog belőlem. Át kellett vánszorognom a szülőágyhoz, hozzáteszem, én nem tudok háton szülni jobban mondva nem szeretek, de itt csak így lehet! Gyorsan vért vettek és kanült tettek a kezembe, ebből semmit nem éreztem. Állandóan azt kérdeztem, hogy már szülünk, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen gyorsan törsz kifelé. Ekkor bekötötték az infúziót oxitocinnal, amit szívből utálok mert a jó fájásaimat hirtelen brutál fájdalmassá és rendszertelené teszi, így nem tudom mikor van tolófájás.

Apát majdnem kint felejtették, a Doki futott ki érte, hogy jöjjön, mert mindjárt kint vagy. A Doki azt mondta, hogy most szülünk, én meg nem hittem neki, gátvédelmet csinált a szülésznő, de sajnos leesett a szívhangod, így vágták a gátat, ami most sem fájt. Apa a fejemnél volt és a kezemet fogta, így segített e fájdalom elviselésében. Én meg könyörögtem neki, hogy segítsen, mert fáj.

Nyomtam és nyomtam és Doki a hasamnál segített, ezt az Apádtól tudom, és kint is voltál. Kicsit kellett segíteni, mert nem sírtál föl egyből, de utána már hallottuk az erős, férfias sírásodat. Ekkor volt 4 óra 9 perc.

A szülésznő szépen felöltöztetett és megmért 3 kg 65 dkg és 55 cm. Először apa foghatott meg kicsi és piros voltál, az orrocskád össze volt lapulva, de nekünk te voltál a leggyönyörűbb kisbaba a világon.

Ekkor jött a feketeleves, mert a varrás most sem maradt el. Apa most hősiesen ott maradt és fogta a kezem, én meg nyüzsögtem és menekültem a Doki elöl.

Barnika otthon nagyon jól fogadott és azóta is szeret Téged, neked adja a játékait és együtt fürödtök minden este.

7 órakor találkoztunk újra és azóta is kitartóan és ügyesen szopizol.

Most amikor e sorokat írom, édesen alszol a kiságyadban, 8 hónapos nagyfiú vagy és 9 kg.

Köszönöm édes Kisfiam, hogy vagy nekünk!

Anya