Csak én nem jövök ki az anyámmal? (beszélgetés)

Hát ez most ebben az értelemben lesz rendben, hogy távolságtartás.

A megoldás esetleg véletlenül eljön, Te maradj nyitott rá, de ne engedd, hogy fájjon.

És így felnőttként tudsz kapcsolatokat (szociálisan értem, nem férfi-nő között) építeni, fenntartani?

Én még mindig úgy érzem, hogy jobban kellene.

Én, ha kérdezett is, nem tudtam válaszolni, aztán már nem kérdezett.

Ott volt a két húgom. Ők kierőszakolták a figyelmét, én ezt látva annál inkább visszahúzódtam.

Hát jó nagy marhaság volt, de elmúlt.

Hogyan sikerült? Lassan!

Két éve halt meg anyám, a véletlen úgy hozta, hogy pár dolog csak ezután tudatosult bennem.

Jött egy depressziós időszak, szinte lebénult bennem a kezdeményezőkészség, az aktivitás. Aztán ahogy rájöttem pár dologra, az segített sokat, ha megfogalmaztam. Leginkább kérdéseket tudok megfogalmazni persze, és a folyamat még tart, de már gyógyulok.

Nem vagy egyedül...

Persze hogy nehéz, hogy ne lenne az. Úgy látszik, ezen is meg kell tanulni túljutni.

Igen, Zizzi, énbennem is van egy csomó értetlenség, elképedés anyámmal szemben.

De ebből fel kell állni! Ahogy más emberek életébe nem látunk teljesen bele soha, úgy anyánkéba sem.

Ő is élte a a saját életét, birkózott a napi nehézségekkel, és tette, amit épp a legjobbnak látott.

Nekem is a saját életemet kell élnem, egyszerűen mert nem élhetem a másét. És nem sajnálhatom magam örökké másvalaki rossz döntései miatt, mert akkor ez az egy életem az önsajnálatba fullad bele.

szia,

Tudni kéne mi a szakmád, illetve miben dolgoznál? Ápolónőket keresnek szállás lehetőséggel..

-

Vagy oda költözhetnél a párod városába, előbb találjon magának Ő munkát, aztán ha van, összekuporogva pici albérletben mehetnél Te is, és tényleg bármit, na majdnem bármit elvállalva el tudnátok indulni a közös jövőtök felé..

--

Fiatalabb korban könnyebben megy az önállósodás, akkor az emberben nincs félsz. 20 évesen én is semmivel költöztem a fővárosba, vidéki keresetemből, ami akkor asszem 12.ezer forint volt, gyűjtöttem össze 60 ezer forintot, ami elment 1-2 havi albira és rezsire, akkor alkalmi munkákat vállaltam, éppen, ami akadt. pl.takarítás stb.-it is!!! pedig itthon egyáltalán nem voltam ilyenre rákényszerülve! és tanultam is, de kellett a pénz.. és szépen haladgattam felfele, jobb munka, jobb albérlet.. stb. aztán lett saját lakás is.. Nem is olyan sokára, persze hitelből.. de lett.. szóval lehet szépen haladni.. vannak megoldások.. na meg bele kell vágni, minél tovább halogatja az ember annál nehezebben indul el, aztán maradhatsz anyukáddal életed végéig.. nem hiszem, hogy erre vágysz.. :)

Albérlettel miért nem próbálkoztok!???

Messze nem olyan húzós, mint egy lakástörlesztő.

És a Pároddal beszéltél már az összeköltözésről???

Ezt Anyuddal is illene átrágni...

Ó most látom csak!

Gratulálok Nektek! ♥♥♥

Igazán remek képek remek emberekről! :)))

Én a leépítés fázisában tartok ezekkel az emberekkel.

Azt gondolom, hogy könnyebb az életem, ha ezeket az embereket inkább kiiktatom. Egyszerűen nincs rájuk szükségem, ennyi. Fontosabb az, hogy én jól legyek, ezáltal a szűk családom is jól lesz (3 gyermek, a negyedik a pocakban, szóval vagyunk/leszünk egy páran).

Lehet, hogy majd évek múlva egészen másképp gondolom, főleg anyámmal, de most az a fontos, hogy békét teremtsek itthon (nélkülük is kemény feladat...).

Haj!

Sok ilyen ember van körülöttem is.

Van, akivel inkább nem kommunikálok, mert félek, nem tudom tartani a pofám.

Múltkor suépen kibuktam, azt hittem, anya többet nem beszél velem az életben.

Nagyon fájhatott neki, de hát tényleg úgy volt.

Nagy lendülettel ment el, fejemhez vágott kemény dolgokat.

Pár nap múlva összefutottunk a boltban. odaköszöntem neki, majd fordultam el, mire ő: Gyere át délután veszek Nektek ezt-azt!

Azt hittem, rosszul hallok.

Kedveskedik... :)))

Lehet, hogy aludt rá egyet, és máshogy látott dolgokat. ;)

Olyan furik vagyunk mi emberek!

Lenne köze ehhez az esethez, ha nem vonta volna ki magát 100%-ban. Szívesen veszem az észrevételeket, kritikákat (míg otthon laktunk, addig is megkérdeztem az anyámmal való veszekedések után, hogy mi az ő meglátása). De így semmi joga se véleményt nyilvánítani, se kérni semmit.

És igen... ez a hozzáállás, hogy nem meri megkérdezni, vagy nem meri mondani, ha másképp gondolja. Sosem értettem ezt, mert saját magának csinál vele rosszat, kellemetlen helyzetet, ami után egyben van a gyomra... Annyi ilyen rokonom, ismerősöm van...

Ne hari, de a bátyádnak mi köze a Ti családi életetekhez!???

Amúgy ez egy népbetegség Magyarországon. :)

Nem meri megkérdezni, mert....

Én megmondom, akkor is, ha megsértődik...

Az egyenes út a legrövidebb mindig.

Az ellenkezőjét még senki nem bizonyította. ☺