Casper – Kis életem nagy történetei…

Amire nagyon jól emlékszem, az egy puha bunda, amiben olyan jól éreztem magam mindig. Amikor sírtam, mert fáztam vagy éhes voltam, akkor egy lágy valami megsimogatott és odairányított, ahonnan finom édes nedvesség csordogált a számba. Semmit nem kellett tennem, csak nyeljem, ha már véglegesen tele volt a pocim, csak elengedtem és belefészkeltem magam a finom illatú bundába.

Nem telt el sok idő, és egy napon valami erős dolog világított a szemembe. Nagyon megijedtem, de a lágy valami megint megsimogatott, és amikor ránéztem (mert az ugye ösztönösen teszi a kutya), láthattam azt a selymes valamit, ami nem volt más, mint a finom illatú bunda tulajdonosának a nyelve.

Furcsa.. én teljesen másra használtam, mint Ő. Én azzal ügyesen szopiztam a finom nedvet.

Akkor láttam, hogy nem vagyok egyedül, vannak rajtam kívül még olyanok, mint én, nem tudtam számolni, de az biztos, hogy ha inni akartam, mindig meg kellett verekednem a csücsökért.

Amikor tele volt a hasunk, csak úgy birkóztunk. Nagyon szerettem megmutatni a többieknek, hogy nálam erősebb nincs! Még a fogaimat is megmutattam nekik!

Egy este szokatlan mozgolódás volt az udvarban, valami erősen megfogott és belerakott egy zárt furcsa szagú valamibe. Nem sokra rá mellém tette az egyik társamat is. Zötykölődtünk valameddig, de aztán megszoktuk, és elkezdtünk játszani. Egyszer csak hirtelen emelkedtünk aztán puff, valahova lehuppantunk.

Egy darabig nem mertünk megmozdulni, de lassan szaglászni kezdtünk. Olyan idegen volt minden, sehol nem volt a finom bunda illata, egyszer csak ismerős szagra bukkantam hozzábújtam és elaludtam.

Arra ébredtem, hogy nagyon szomjas és éhes vagyok. Nagyon meleg volt és nem tudtam mit tenni, bárhova akartam bújni utolért a szörnyű meleg. Sírni kezdtem, ahogy a torkomon kifért, de semmi hatás. Észrevettem egy kevésbé fényes helyet és odahúzódtam. Onnan vettem észre, hogy a társam nem mozdul, hozzámentem, megszaglásztam, majd odalöktem a magam helyére és vártam. Nem tudtam mire, mert azt sem tudtam, hol vagyok…

Azt hiszem elaludtam, mert egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy kellemes hűvös ölel körbe. Felnéztem és semmit sem láttam a vakító fényen kívül. Hangokat hallottam, de nem tudtam, mit jelentenek. Egyszer csak valami megfogott és egy kellemes illatú szellős helyre tett, majd a társamat is. Rám nézett és hangokat adott ki, de nem értettem.

Megint zötykölődtünk, de nem sokáig, majd egy épületbe vittek be minket, ahol olyan szellő fújt, hogy fázni kezdtem. Letettek egy asztalra és vizet adtak. Nagyon jól esett, ittam volna estig olyan szomjas voltam, de a másik pillanatban már egy edény volt mellettem, amiben volt valami, aminek fenséges illata volt. Megnyaltam, szopizni próbáltam, de nem sikerült. Aztán rájöttem, hogy ha befalom, az ajkaimmal szétolvad a számban és le tudom nyelni. Ezután matatni kezdtek, a fogaimat nézték, a fülemet, a lábaimat, a szőrömet. Nem tudom, hogy ki és mi volt ez a lény, aki ilyen jót tett velem, de nagyon jól esett. Leültem és el is aludtam.

Másnap, amikor felébredtem, egy udvarban voltam, ahol sok-sok olyan kis rácsos házikó volt, mint az enyém, a földön ugyanolyan dolog, amit éreztem az első helyemen is a finom illatú bundással, víz az edényemben és a másikban az a finomság, mint amit először kaptam.

Kis időre rá megjelent a társam is, nagyon örvendtem neki, azonnal letepertem, nehogy elfelejtse ki is az erősebb. Ahogy kiértem az udvarra egyre többen jöttek felém… kicsit megijedtem, de amikor láttam, hogy mindenki ismerkedik hamar alább hagyott az aggodalmam és örömmel fogadtam minden közeledést.

Nagy játékba kezdtünk, mondhatom, nagyon jó helyre kerültem.

Amikor már fent járt a nap, megint nagyon melegem volt. Be is ültem a kis lakomba, de nem hagyott alább a kellemetlen érzés. Jött a kétlábú és szólítani kezdett, Caspernek hívott. Eddig senki nem mondott nekem semmit, csak mentem magamtól. De ő hívott és valamit adni akart. Odamentem megszagoltam a kezét, finom illata volt és megsimogatott. Aztán láttam, hogy az udvarban egy lyukon folyton folyik a víz. Odarohantam, inni kezdtem és fürdőzni. Nagyon jó volt, a bundám teljesen átázott, a szél lehűtötte és már nem is volt melegem.

Attól a naptól kezdve, ha meleg volt, mindenki tudta, hogy engem ott talál meg.

Teltek a napok, meg egyáltalán az idő, már a levelek is hulldogálni kezdtek a fákról…tudtam, ki az erősebb, ki a gyengébb, kivel tudok játszani és kivel nem, megvolt a rangsor, én kit tisztelek és engem ki. Sokat rohangáltunk és élveztük az összeszedett avart szétszórni. Mindazonáltal nagyon jó barátok voltunk fiúk lányok egyaránt.

Egy napon, amikor éppen Tonival a társammal játszadoztunk, odajött a kétlábú és mesélni kezdett nekem, valami új helyről, aztán behívott az épületbe abba a terembe, ahol első nap voltam. Feltett az asztalra és leült elém, simogatott és beszélt. Nagyon féltem, mert a hátam mögött ott volt valaki, akit eddig még nem láttam és egy tálkára tett dolgokat, de nem kaját. Aztán felénk fordult, megfogta a mancsomat és megszúrt, egy kis idő múlva újra, és ezt összesen négyszer tette meg velem. Mindenáron le akartam ugrani, de nem engedett. Akkor a kétlábú adott egy finom falatot, megsimogatott. De közben a hátam mögött az idegen valamit csinált velem, a hátamtól nem messze. Egy kicsit fájt, de hamar elmúlt. A kétlábú elengedett, én leugrottam, és ahogy bírtam, kirohantam az udvaron keresztül, egyenesen a lakomba. Aznap ki sem mozdultam onnan, pedig már nem féltem, csak olyan gyengének éreztem magam. Másnap még mindig furcsa volt a közérzetem, nem volt étvágyam, de azért eszegettem, amikor odajött az egyik lakó társam és enni akar a kajámból. Mit képzel ez… nekirontottam jól összeharaptam a nyakát, a lábait, erre bedurvult és nekem esett. Komoly verekedés lett, mindenki ugatott, mi csak martuk egymást. Egyszer csak megjelent a kétlábú és mivel én voltam alul, leszedte rólam a bélpoklost.

Éreztem, hogy mozdulni sincs erőm… a kétlábú felemelt és bevitt az épületbe. Feltett az asztalra és az idegennel együtt lassan nyughatni kezdtek, és valami lágy hűs anyaggal simogatni kezdték a sérüléseimet. Fájt, de nagyon jól esett. Miután abbahagyták, hagytak elaludni az asztalon. A kétlábú még be is takart egy lepedővel és kiment. Egész nap csak feküdtem, és ahogy telt az idő kezdtem érezni, hogy hol is harapott meg az a semmirevaló. A szemem mellett hiányzott egy adag bőr, a másik szemem mellett és az orromon is éreztem a fogai nyomát.

A jobb első lábam nagyon fájt, be sem tudtam hajlítani és ráadásul a farkam végéről is hiányzott a szőr. Egyszóval legyőzött az álnok, akkor, amikor a leggyengébb voltam. De majd megtudja.. csak ez adott erőt a gyógyuláshoz.

Kis idő múlva belépett az idegen és egy fehér valamit tett a nyakamra, amitől nem is láttam, de alig bírtam enni. Amint lehajoltam beleakadt a földbe és egy nagyot rántott rajtam. Rossz volt, így inkább elmentem az itatóhoz és csak ittam. Különben is fájtak a tagjaim, hát lefeküdtem a helyemre.

Reggel arra ébredtem, hogy a kétlábú ennivalót hozott, de mivel látta, hogy az esti is ott maradt így leült mellém és mesélt valami új helyről és hogy ott sokkal jobb lesz, és közben falatonként etetgetett.

Jól esett, hogy kényeztet, nem voltam ehhez szokva. Amikor elfogyott a kajám, jól megborzolta a szőrömet és elment. Nagyon fájt, mert minden sebem éreztem és nem tudtam megvakarni a nyakam köré tett valamitől.

Bánatos voltam, még körbe jártam a szobát, de nem találtam semmi játékot, így lefeküdtem.

Délután volt már, amikor az idegen újra bejött hozzám, feltett az asztalra megnézte minden sebem, valami hideggel végignyalogatta, majd adott egy jutalomfalatot és elengedett. Sokáig néztem ahogy az asztalon dolgozott egy botocskával, de nem akarta nekem odadobni, csak mozgatta az asztalon hevesen. Figyeltem egy darabig, de olyan álmos lettem, hogy azonnal elaludtam.

Már jó sötét volt kint, amikor megjelent az idegen és a kétlábú. Behozta a lakomat, ami addig az udvaron állt és letette elém. Hamar körbeszaglásztam, de amikor ki szerettem volna belőle jönni, zárva volt. Próbáltam az alját kaparni, de semmit sem kopott, sírtam ahogy csak bírtam, de akkor odajött a kétlábú és adott egy kis vizet és egy pár falat kaját. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy a közelemben van.

Erre felkapták ketten a lakomat és betettek egy csomó kutyával egy helyre egy burrogó helyiségbe.

Féltem, de amikor észrevettem az ismerős arcokat vidámabb lettem és üdvözöltem őket.

Egyszer csak megmozdult alattunk a föld és rázkódni kezdtünk, olyan módon, mint amikor elvittek a finom illatú bundástól. Kezdett rossz érzésem támadni, nyüszögtem, de senki nem figyelt rám. A többiek aludtak, hát lefeküdtem én is.

Sokáig zötykölődtünk, sokkal többet, mint először… megállás nélkül, pedig már szomjas is voltam éhes is, és olyan meleg volt a helységben… és amint kínlódtam magammal, újra elaludtam.

Arra ébredtem, hogy kinyílik az ajtó és szörnyen hideg jön be…kint esett az eső és egy csomó idegen ember állt vidáman és mindenkinél volt valami kötél és valamit zörgettek a kezükben. Körbevették az ajtót és nézegettek befele. Az egyik társam nagyon félt, lefeküdt és meg sem bírt mozdulni, csak feküdt és nézett. A kétlábú gyorsan feljött hozzá, befeküdt mellé a lakába és beszélt hozzá. Simogatta, adott neki pár falat kaját, a kicsi lassan felállt, aztán a kétlábú kitette a földre és odahívott egy idegent, azt mondta, hogy ez az új gazdija. Én nem tudom mi az a a gazdi, de nem lehet valami rossz dolog, mert finomságot kapott a kicsi, olyan jó illatút….

Még ketten voltak előttem amikor végre engem is kitettek a földre. Az én „gazdim” kettő volt, a nyakamba tettek valami pántot és az egyik ”gazdi„ lehajolt hozzám, simogatott és adott valami nagyon finom kaját, na meg vizet… ez volt a legjobb amit hozhattak nekem, mert már amióta elindultunk szomjas voltam. Annyit ittam amennyi belém fért. Ekkor a kétlábú megsimogatta a fejemet, beült a dobozba és elrobogott a többi társammal. Azon a helyen már csak mi voltunk senki más, mindenki elment ameddig én falatoztam. Nézegettem az új „gazdikat”, és megpróbáltam azt tenni amit mondanak, csak ők nem tudtak spanyolul és még nem értettem, amit ők beszéltek. Mert ha esetleg nem meséltem volna, a kétlábútól tudom, hogy én egy igazi gringó vagyok, egy andalúziai gringó. Engem ott találtak és ott neveltek az új „gazdik előtt”.

Tehát ismerkedtünk, nekem nagyon tetszett, hogy nem robogunk többet, mert bár nagyon fájtak a csontjaim, a sok újdonság, amit láttam elfeledtette velem az egész rosszat, ami eddig velem történt. A gazdik türelmesek voltak velem, mert mindenhova beengedtek, a fák a bokrok közé nagyon jó volt szaglászni.

Aztán nagyon eleredt az eső és a gazdikkal felszálltam egy mozgó valamire, aminek sok ablaka volt és nagyon sok másik „gazdi„ is volt benne. Mindenki csak nézett, de senki nem szólt semmit. Aztán leszálltunk és ott várt minket még egy „gazdi” azt hittem csak vele kell tovább mennem, de nem… ő is velünk jött tovább.

Nagyon klassz helyre kerültem, sok-sok fa és bokor és mindenhova mehetek mindenhol új szagok, de nagyon fáradt vagyok már…

Elérkeztünk egy nagy épülethez, ahova bementünk, be akartak vinni egy dobozba, de nem hagytam magam, így elindultunk gyalog. De fel akartak vinni egy helyen, amit addig még nem láttam, furcsa emelkedő, ekkor a magasabb gazdi, akit a kisebbik mindig "apának" szólított, felvett az ölébe és az ajtóig vitt. Kinyitotta és ott újabb két „gazdi” volt. Nagyon örültek nekem, mert csak simogattak. Aztán apa gazdi bevitt egy nagy tálba és elkezdett vizezni meg valamivel mosni. Féltem, mert mostak és nekem nagyon fájt mindenem. Aztán végre abbahagyták és kijöhettem, jól megtörölgettek és valamivel fújni kezdtek. Tiszta, és friss lett a bundám és nem panaszkodom, kényelmesebb, mint azelőtt. Levették a nyakamról a fehéret és kaját adtak. Gondoltam magamban, hamar megeszem, mert ha innen is elvisznek, akkor legalább ne legyek éhes. Mutattak egy helyet ahova lefeküdhetek… és adtak egy csomó mindent, egy rágcsálni való göcsöt, egy kerek valamit, ami elgurult, ha hozzá értem, de mindezek után én inkább aludtam volna. Hagytak is. Elmentek és én ott maradtam egyedül a jó puha helyemen, a sok rágicsával, a tálamban kajával és vízzel. Megnyugodtam, mert éreztem, hogy senki nem fog bántani. Elaludtam… amikor felkeltem csend volt, gondoltam körülnézek, megismerem a helyet, de amikor kiléptem az ajtón láttam, hogy mindenki ott van, nem vagyok egyedül, és rám várnak, a nevemen szólítanak és hívnak. Odamentem mindenkihez és megszagolgattam, mindenki csak simogatott. Olyan jó volt … engem eddig még senki nem szeretett ennyire. Nagyon örültem és lefeküdtem közéjük, és megint elaludtam. A kicsi gazdi behozta a helyemet, hogy ne legyen kemény a föld és egész éjjel bent alhattam. Nagyon vigyáztak rám, mert ahogy megmozdultam, azonnal ott volt valaki és figyelt rám.

Ahogy teltek a napok, lassan megtudtam hogy Regi a kicsi gazdi, Lóri az egyik, aki értem jött, apa gazdi mindig ment velem sétálni és ő van legtöbbet velem otthon, anya gazdi olyan finomakat ad mindig.

Nagyon szeretek mindenkit, de ők is engem, ma már érzem. Itt biztonságban vagyok, mert odafigyelnek rám. Napközben mindenkivel sétálok egy kicsit, olyankor elvégzem a dolgomat, mert már ezt az első héten megtanultam, piszkítani csak az udvaron szabad. Apa gazdi ha elvisz a boltba kint hagy, de nem kell féltenie, mert a jutalomfalatért én estig is ott ülök neki, de ha kell minden percben is leülök.

Este mindenki lefekszik, de előtte engem megszeretget, apa gazdi különösen jó velem, mert beszél hozzám és simogat közben… legtöbbször így alszom el. Szóval nagyon jó itt!

Minden héten írni fogok még, hogy mit tanultam és miként telik az életem, sőt sok kép készült rólam, így meg is nézhetsz engem. Sajnos még sebhelyes vagyok, mert csak 3 hete harapott meg az álnok, és még meg sem tudom dorgálni ezért, de nem is baj, már semmim nem fáj, és a bőröm is rendbe jött, csak hosszú idő, amíg a szőr visszanő.

Hogy mi történt ezután? Olvassátok a naplómat!