Burnout - kiégés (beszélgetés)
Pedig minden volt kolléganőmnek, barátnőmnek mondtam, hogy mobilis vagyok, kocsival jövök-megyek ahova kell a gyerekkel is akár, tényleg nem akartam senkire sem ráakaszkodni, sőt volt nem egyszer olyan is, hogy felhívtam hozzánk a lakásra, ne neki kelljen engem/minket "vendégül látni" vagy ne én legyek úgymond pofátlan, hogy benyomulok máshoz, meg ráakaszkodok másokra...
Mert számukra ez a kényelmesebb - ahelyett, hogy felemelné a fenekét és kilépne a lakásból a való világba.
Próbálom, hiszen úgyis szóba elegyedik az ember, már csak abból az apropóból is, hogy a kislányom rettenetesen szereti a gyerekeket, nagyon barátkozna, így minden gyerekhez odamegy, azért ott vagyok mögötte, hogy ne csináljon semmi olyat, ami a másik kicsinek kellemetlen lehet (nem szokott előfordulni, mert simogatja, ölelgeti őket) és indul is a beszélgetés a másik anyukával: mennyi idős, van-e tesó, stb, stb...
Nekem nem feltétlen a vele való itthonlét tűnik örökkévalóságnak, mert azt érzem vele kapcsolatban, hogy repül az idő, hanem a lakásban töltött idő, hogy nincs udvar, nincs nagyobb tér...
A legközelebbi játszótéren esetleg ha összebarátkoznál anyukákkal? Nekik is hasonló gondjaik vannak...
Amikor itthon voltam a kicsivel én is úgy éreztem beszűkült a világom, aztán pikkpakk véget ért, de benne élve örökkévalóságnak tűnt.
Boltba, bevásárolni én megyek (hol gyerekkel, hol egyedül), mamáékhoz megyünk, volt munkahelyemre mentem be (a bölcsibe, így a gyerek is nagyon jól elvolt), ott sokmindenkivel beszéltem és felüdültem egy kicsit (aznapra), játszóra próbáltam összeszervezni, hogy volt munkatársammal együtt menjünk le, ő is hozza le a kicsit, ez valamikor összejön, valamikor nem. Azt vettem észre, hogy nagyon nehéz tartani a kapcsolatot az emberekkel, úgy tapasztaltam, hogy egyszerűbb sokaknak messenger-en írni vagy elejteni egy telefont, mint személyesen találkozni... Nem tudom ez miért van...
Ezek a tűnetek szinte minden gyesen levő anyukára igazak. Nem vagy egyedül vele!
Mennyit szoktál emberek közé járni?
Igazad van, bocsánat. A tiéd kezdeti szakasz. De onnan még ki lehet keveredni. Viszont fontos, hogy a párodtól kérj segítséget.
A leírt tünetegyüttesek alapján gondoltam ezeket, ugyanis nálam is fennáll az álmatlanság, rossz alvás, stresszelés, emésztési panaszok, hangulatingadozások (rövid pozitív szakaszok és hosszabb pesszimista szakaszok váltakozva), általános kedvetlenség, befelé fordulás, elzárkózás... Ezekből gondoltam, hogy ha nem is pontosan diagnosztizálható, de afelé haladok...
Igen, most kb annyira van igényem, hogy ne legyek lepukkanva, hajam legyen ápolt mindig, kis tusvonalat rajzolok magamnak meg a szemöldökömet, és próbálom a ruhatáramból kihozni, amit lehet, bár ez most inkább a sportos vonalat jelenti. És igen, valóban nehéz megállni, még a mai napig fél 5-5-kor kelek, pedig megtehetném, hogy 7-ig ágyban legyek, amíg alszik a lányom, de nem bírok...
Bocsika, nekem volt burnout-om, az ellenségemnek se kívánom. Ez, amit itt leírtál, még messze nem az.
Az utolsó mondatodra reagálva, igen, ez egy ilyen időszak, és nagyon fogod értékelni, amikor majd újra lesz annyi jövedelmed - és igényed is rá - hogy magadra fordíthasd! Eljön az is, és hidd el, nagyon jó érzés lesz! Igaz, mindig előtérbe fogod helyezni a gyerkőcöket, és mindig hamarabb fogsz nekik venni bármit mint magadnak ...
Egyébként tényleg le a kalappal... a pörgés után azonban nehéz lehet megállni, lelassulni.
Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást, nagyon aranyosak voltatok és jólestek az elismerő szavak, jobban érzem magam most ettől! Tényleg hamar elrepül az idő, ha belegondolok, hogy nemrég még itt ültem nagy pocival várva az első gyermekünket, most meg itt hesszel mellettem, szóval tényleg telik az idő... Egy picit még az is gond, hogy most ugye az én jövedelmem jelentősen visszaesett, mint mikor dolgoztam és így sokkal nehezebb gyűjtögetni a házikóra, nem lehetetlen, mert nagyon spórolunk mindenen, de iszonyatos lemondásokkal jár (csak arra figyelünk mindig, hogy a kicsinek meglegyen minden, az, hogy én mikor veszek magamnak egy nadrágot már hatodrangú, de nem megy másképpen a spórolás sajnos)...
Köszönöm! Én is azt remélem, hogy itt lesz egy kicsi meg egy pici és nem lesz időm agyalni ezeken a dolgokon és elrepül az a kis idő...
Próbálkoztam, de megunok mindent... elkezdtem olvasni, de elalszom rajta, elkezdtem nagy lomtalanítást csinálni, félbemaradt, elkezdtem sétálni járni az is abbamaradt, tudom, hogy ezen csakis én változtathatok és a kulcs a változásban van, hogy valami másat kell csinálni, mint eddig. Csak néha olyan bezárva érzem magam, hiába megyek a gyerekkel ide-oda, úgyis hazajövünk pár óra múlva és itthon vagyok megint...
Tervezgetem, előrevetítettem egy évet, évszakokra bontva (lehet hülyén hangzik), hogy melyik negyedévben milyen feladataim vannak és így kicsit tényleg könnyebb... Jövő ősszel vagy az utána következő tavaszon költöznénk, és igen városváltás is lesz, mert semmi nem köt ide, nem is itt születtünk, csak ide költöztünk, mert azt hittük, hogy jó lesz, de tévedtünk...
Az első diplomámat azt csak befejeztem, mert 18 évesen nem tudtam mi szeretnék lenni, de már nem volt szívem végleg otthagyni, mikor egyszer államilag támogatotton elkezdtem, szóval az csak úgy van, a másik kettőt már úgy választottam, hogy azzal szeretnék foglalkozni.
Gondolkodtam ezen én is, hogy túlságosan belassult az életem és hiányoznak az impulzusok, ha nem is olyan intenzitással, ahogyan eddig nyomtam, de ettől picit jobban...
Fiatal korod ellenére dicséretes amit elértél. Szerintem sem kiégtél hanem elfáradtál és talán hiányzik a megszokott tempó.
Most pihenj, legyél a gyermekeddel és örömmel várd a következő picit.
A költözés is hamar elérkezik és két gyerekkel is több lesz a tennivaló.
Egyetértek. Ilyen területen dolgozom már évek óta és nem vagyok kiégve :) viszont nagyon fontos, hogy feltöltődjek valahogy, és találtam is már olyan hobbit, amit imádok, teljesen kikapcsol, és más színben látom a világot általa, lepörög rólam a negatív.
És nem szabad hazavinni a munkát. Meg kell tanulni letenni. Valahol azt kell magunkban tudatosítani, hogy azokon a sorsokon gyökeresen változtatni nem tudunk, a meglévő eszköztárunkkal kell kihozni belőle a maximumot. Adni valami pluszt, valami pozitívat azoknak az embereknek, akik rászorulnak. Nekem sok minden "apróság" jelent sikerélményt. Talán olyan is, ami másnak semmit nem jelentene. Ha nem így lenne, már rég kiégtem volna.
A kollegáim között sokan vannak, akik már nagyon befásultak. Nehéz ügy ez.
Így van!
Ezekben a szakmákban a legkönnyebben föllelhető! Miért is? Mert minden lelki erőt latba vetve sem születik 180 fokos változás, maximum csak tüneti kezelést tudnak nyújtani. Tehát ritka a sikerélmény, annak ellenére hogy a dolgozók teljes mértékben igénybe vannak véve (legfőképpen lelkileg). Ez olyan dolog, hogy hiába vagyok megértő veled nap mint nap, a lényeg nem változik, mert TE nem változtatsz. Bár tünetileg oldom a feszültséget, okilag nem. És ebbe egy idő után bele lehet fáradni. Nem látja értelmét az ember, hacsak nem fogadja el, hogy csak pillanatnyi megoldásokat tud eszközölni. Mert a megoldás nemcsak a segítőn múlik, hanem az alanyon is. Főként azon.
A "burnout" akkor jelentkezik, amikor a napi rutin mellett már nem látjuk értelmét az eddigi tevékenységeinknek, csak pörög a mókuskerék. A legnagyobb baj ott van, hogy nem vesszük figyelembe a "sok kicsi, sokra megy" elvét és nem töltekezünk önmagunkat felüdítő, pozitív forrásokból. Ez lehet kirándulás, művészet, stb., miközben észreveszem és elfogadom, hogy amit csinálok, annak valahol VAN értelme!
TEHÁT A DOLGOK ÉRTELMÉT KELL MEGTALÁLNI!
És akkor a "burnout" alábbhagy.
Szerintem most jön ki rajtad a korábbi évek hajtása! Én azt javaslom keress szakembert aki segít neked ezeket feldolgozni. Nem majd, most!
Ha van időd magadra, akkor kénytelen vagy magadba nézni és felbukkannak azok a sérelmek, amikről eddig nem vettél tudomást. Ez nem a legkellemesebb. De ha nem söpröd őket szőnyeg alá, hanem szembenézel velük, akkor túl leszel rajta.
Nem gondolom, hogy kiégtél, inkább kimerültél, és most meg is torpant minden. Próbáld kicsit élvezni a tétlenséget, és szövögetni a terveidet, pikk-pakk eltelik az a kis idő, amit a "patkánylyukban" kell még eltölteni. Addig is keress olyan elfoglaltságot, amiben örömödet leled, lehet ez bármi, séta a napsütésben egy jó könyv, vagy bármi. Arra figyelj, hogy a férjed is legyen részese legalább egy részében, nehogy eltávolodjatok egymástól.
Ha kicsit meg és lenyugszol, élvezni fogod az új életedet is. Türelem :)
Az szokott ilyen helyzetben segíteni, ha a jövőt tervezgeted. Kellemetlen, amikor várakozni kell az új élet kezdésére, az ember tehetetlenségében kreál magának problémát.
Mikor fogtok költözni? Város váltás is lesz?
szia, meg tudlak érteni rengeteget dolgoztál és közben diplomákat szereztél, háztartás(oka)t vezettél nem tudom hány emberre, nem csoda hogy kifeszültél. Azt nem írtad, hogy olyan diplomákat sikerült e szerezned amellyel majd neked szimpi munkát tudsz e találni. DE most már állj le egy kicsit és vedd számba a szép teljesítményeidet, lazíts egy kicsit és döntsd el, hogy próbálsz picit úgy élni, hogy neked is jó legyen. Egyébként le a kalappal több munkahely, háztartások stb mellett 3 diploma, nem semmi. Boldog ünnepet neked
Jól kezdôdik ez a vasárnap reggel is :(
Nekem úgy tűnik megfelelési vágyad van. Rengeteg energiád van, most egy kicsit tedd félre a pörgést, pihenj, úgyis folytatódik. Addig higgadj le. Dicséretes amit tettél, és teszel a családodért.
Egyébként a burnout kifejezést a közvetlenül emberekkel foglalkozók (pszichológus, szoc.munkás, ápoló stb.) körében használjuk, magyarul ez "szakmai ártalom".
Ami veled történik, szerintem az, hogy nem érzed komfortosan magad a jelenlegi élethelyzetedben.
További ajánlott fórumok: