Életközepi válság vagy kiégés vagy mi?.... (beszélgetés)

Idő, rálátás a helyzetre :

1.) Nyáron a gyerekek voltak a nagyszülőknél.

Nem segített, sőt rontott a helyzeten :(

A nagyszülők nem tartották be a minimálisan kért "elveket" sem.

Most ott tartok,hogy ovi/suli időn kívül a lakásból nem lehet kimenni a gyerekekkel, mert vállalhatatlan ahogy viselkedenek.

Persze mindenhonnan jön,hogy "probléma van a gyerekkel"....

Nem dohányoztam soha életemben, nem ittam, nem játszok lottón....annyira örültem amikor megszületett az első gyerek,,,

Nem tudtok olyan nevelési, fejlesztési, foglalkozató, mese ...stb könyvet mondani amit ne olvastam volna el.

Leültem mellé....színeztem, meséltem, gyurmáztam (hogyan csináljunk gyurma figurát könyvet is nézem éjszakákon át) ...szerintem már képzett óvonő, tanár és gyógypedagógus vagyok...nem olyan könyveket olvastam ami engem érdekel, hanem olyat amivel a gyerekeket tuom segíteni, fejeszteni...és tessék itt tartunk.... :(

Igen, látom még mindig ott tartunk,hogy kifelé a tökéletest kell mutatni. Kapcsolati háló nincs, barát, sőt, már ismerős sincs....

Nem vettünk fel CSOK-ot, babavárót, semmilyen hitelt!!! Nem ezért szültem 3 gyereket!!!

Nekem nagyon jó gyerekkorom volt! Minden felé mentünk, kirándultunk ,strandoltunk, múzeumba, színházba jártunk, beszélgettünk, szüleim tökéletesen felkészítettek az életre.

Én is ezt szeretném - szerettem volna a gyerekeimnek is. De nem lehet,mert velük nem lehet....

Azon már ne emészd magad, hogy milyen volt a gyerekkorod!

Az, hogy milyen lett volna egy boldog, biztonságos gyerekkor? Nézz a gyerekeidre, és meglátod. Ha te megteremtetted nekik, az tegyen boldoggá! Meg az, hogy most rendben van az életed. Ez a fontos. A múlton rágódni nem kell, te se tedd!

Örülj, hogy most boldog vagy! 🌺🌷🌼

Nem kell senkinek rosszul éreznie magát, hisz kevesen tapasztalnak olyan helyzetet, amiben a másik fuldoklik.

Én sem tudom milyen érzés egy boldog, biztonságos gyermekkor, hiába teremtem ezt meg az én gyerekeimnek. :)

Azért nem gondolkodtam, mert a szüleimnek az alkohol és a kocsma volt az első, mikor hazaértek, akkor jött a verés, nem zavarta őket, hogy már az öcsémmel alszunk és másnap suli.15 évig bírtam. Az öcsém volt, hogy az eszméletét is elvesztette, akkorát kapott. Még nem volt 10 éves! Szerencsére ő is korán lelépett és normális életet él! Büszke vagyok rá!

Én belemenekültem ebbe a nyugodt kapcsolatba, hisz nem vert,igaz ivott, anyám azt mondta ez normális, mindenki iszik. Nekem nem volt az , nehezen viseltem, majd terhes maradtam, az ikrek mellett nem sok időm volt gondolkodni. Észre sem vettem, hogy teljesen magam maradtam...

Én nem vagyok irigy ember, de annak, akinek normális szülei vannak,arra néha igen, jó lett volna megtapasztalnom, milyen egy jó anya.

Én a lehető legjobbat kihoztam magamból,mert kaptam ITT annak idején egy barátot és kedves szavakat, néha kell egy kis lökés annak, aki segítséget kér, és én igyekszem vissza adni, amit itt kaptam!

Soha nem tudjuk meg, hogy az anyuka hogy is gondolta ezt az egészet. Ha idáig nem jelentkezett, lehet, hogy nem is fog. Lehetne korrigálnia azt a bizonyos gondolatát, ha akarná.

Azt hiszem, teljesen érthetően írtam, hogy mit gondolok erről a bizonyos 2. pontról.(1. hsz.) Úgyhogy részemről már nincs mit mondanom erről, hiszen mindent elmondtam.

Mindaddig, amíg többet nem tudunk a helyzetről, addig nálam ez a téma felfüggesztve.

Nem gondolom, hogy a véleményemmel megbántottam volna az anyukát.

Ha meggondolatlanul mondtam valamit, ami nem volt jogos, akkor korrigáltam, elnézést kértem, beláttam, hogy tévedtem.

Én nem voltam például ingerült, csalódott voltam,boldogtalan, a lelkem eladtam volna az ördögnek egy kis boldogságért.

/Azóta már a lelkem az ördögé ;)/

Majd hibát követett el, lett netünk, addig el is hittem, hogy nem vagyok elég jó. Mikor be lett kötve a net, akkor rátaláltam a hoxára. Akkor indult. :) És megnyíltam embereknek. Minden megváltozott! Olyan megerősítést kaptam,akkora löketet kaptam, hogy a férjem le is kapcsoltatta a netet,hisz kitörtem az irányítás alól, de már nem volt vissza út! Tudtam mit kell tenni, és egy évbe telt, de a cél, hogy talpra álljak és ne függjek tőle!

És meglett! Az első éjjelt soha nem feledem el! Felszabadító!

Ezt mind azért mondom el, mert vannak olyan helyzetek, amik eltérnek a "normálistól", de ettől függetlenül nem bánthatunk embereket azért, mert felindultságukban nem a megfelelő szavakat használták. Mindenki mond, vagy mondott olyan dolgot meggondolatlanul, amit nem is gondol komolyan. Hiszem, hogy anyuka nagyon szereti a gyerekeit, csak éppen egy utolsó csepp gördült a pohárba.

Ha jól emlékszem, bár lehet, hogy keverlek valakivel, neked nem csak ez volt a problémád a férjeddel, hanem ő lelki terrort is alkalmazott, nem?

Ez most hülyén hangzott, nem tudom, máshogy leírni;) Elnézést, ha nem te vagy!

Egyébként, én még mindig azt gondolom, hogy az ember, akkor kerül bele egy ilyen helyzetbe, ha rosszul választott. Az illető mindig ilyen volt, csak valamiért sok nő nem akarja észre venni, mert annyira szerelmes. Miért nem lehet gondolkodni, akkor is?

Én nem mentem volna a férjemhez, ha nem lett volna képes szórakoztatni, azaz megnevettetni, nem lett volna érdeklődő, nem tudtam volna vele beszélgetni, stb. A szex kevés egy jó kapcsolathoz, mert ugye azt nem napi 24 órában csináljunk, így gondolni kell arra is, hogy jól érzem e vele 2 szex között is?

És ha már valaki, bele esik még is egy ilyen helyzetbe, akkor nehogy már azt mondja az általa nem nevelt gyerekeire, hogy csalódott bennük? Ha felnőttek lennének, akkor sem tudnám elfogadni az ilyen kijelentést, de kicsi gyerekekről van szó!

Nem örülnek anyának? Miért örülnének neki? Tesz valamit értük azon kívül, hogy kapnak enni? A gyerekekkel foglalkozni kell, mert ez esetben lesznek olyanok, amilyen gyerekre vágytunk.

Ezért nem szoktam érteni azt sem, amikor valaki azt mondja, hogy ő nem neveli, nem szól rá, stb. Az ilyen mire számít?

Na, mindegy is. Nem érdekel, hogy más hogyan rontja el az életét. Nem kellene mások hülyeségét követni (rózsaszín köd, mert szerelmes vagyok), hanem reálisan kellene szemlélni az eseményeket. Nem szülni egy olyannak, akit nem tudunk elviselni és még sorolhatnám...

Hát, igen. A csalódás oka sokféle lehet, és erre még nem derült fény, hogy miért is érzi azt az anya, hogy csalódott a gyerekeiben. De bármi is legyen az ok. Legyen mondjuk az, amit írsz, hogy féltékeny. Akkor sem a gyerek a hibás. Lehet, hogy az anya pont azért, mert depressziós, folyton ingerült a gyerekekkel. Mondjuk az is furcsa, hogy akkor a közel 3 éves gyerek miért kivétel ez alól, miért a két nagyobbon csattan az ostor? Miért kap nagyobb figyelmet a kicsi, mint az 5 és 8 éves?

Ha a példádnál maradunk; tegyük fel, hogy féltékeny az anya, mert a gyerek az apjának jobban örül, akkor annak bizony az az oka, amit írtam: az anya ingerült, az apa nem az. Természetes, hogy két kisgyerek ahhoz húz, akitől több szeretet, figyelem irányul felé. Ők még kicsik ahhoz, hogy megértsék, hogy az anya fáradt, kimerült és beteg.

Szóval bármennyire is nehéz, akkor is az anyának kell/kellene okosabbnak lennie, mint a két gyereknek, akik még nem értik, mi zajlik körülöttük.

Nekem semmi egészségügyi problémám nem volt, csak nagy fokú szeretet hiányom,hogy néha beszélgethessek.

Tudod mikor megkérdeztem milyen napod volt,sokszor fel volt háborodva,lebaszott, mit faggatózok.Vagy, ha jobb kedve volt mesélt, meghallgattam. Az én napom soha nem érdekelte, eleinte még megpróbáltam elmondani, de bele merült a szórólapok olvasgatásába, leszarta, hogy velem mi van.

Aki nem volt soha érzelmileg elhanyagolva, az nem tudja ezt megérteni. Persze várjuk az Fi-t, hátha jelentkezik, lehet valóban nektek van igazatok. Sajnos ez a történet felhozta azt mennyire sokat adtam olykor neki a semmiért.

"hogy a gyerekek az apának hogy örülnek, míg te a mindent megteszel a családodért"

Ez féltékenység. És nem értem, hogy egy anya, hogy lehet féltékeny a férjére?

Nem tudom, hogy a kicsi mekkora, de simán el tudom képzelni, hogy FI-nek szülés utáni depressziója van, amit kezeltetni kellene, illetve egyéb problémákat is el tudok képzelni, mint pl. pajzsmirigy alulműködés, mert az okoz depressziót is, libidó csökkenést is és még felfogó képesség problémákat is.

5 és 8 éves gyerekben csalódni, nem lehet! Még a személyiségük ki sem fejlődött. Amit csinálnak azt otthon látják. Pont úgy viselkednek, mint a szüleik.

A csalódás sokféle lehet. Lehet az is, ha úgy érzi az anyuka, hogy a gyerek apukát jobban szeretik. Holott alig látják. Igen, pont ezért örülnek, de az anya nem lát tisztán, mert igen, féltékeny. Ő is vágyik a szeretetre!

Én is éreztem ilyet!

Mikor beszűkül a világod, nap-nap után fáradhatatlanul végzed a dolgod,és azt látod, hogy a gyerekek az apának hogy örülnek, míg te a mindent megteszel a családodért,de te nem kapsz egy fikarcnyi kedvességet sem. Nagyon kemény,kimerítő, fájdalmas és borzasztó nehéz megoldást találni egy nem megfelelő párral.

Igen. Szerintem is felindultságában mondta, amit olvashatunk az 1. hozzászólásban. Valamilyen szinten megértem őt. Nyolc éve otthon, 3 gyerek, elhidegülés a férjtől.

Nem csoda, hogy depressziós, ha nem kap segítséget, minden terhet ő cipel, és éveken át ki sem mozdul. Milyen ingerszegény környezet ez! Nem is normális.

De! Amitől - szerintem - többen kiakadtak, az nem más, mint amit a 2. pontban leírt: „Csalódtam a 2 nagyobb gyermekemben, ellátom őket, de nem akarok velük foglalkozni” - na ezt, felindultság ide vagy oda, tényleg nem kellett volna. Mert csalódhatott ő a férjében. De a gyerekeiben? Egy 8 és egy 5 éves gyerekben? Ez érthetetlen. A 3. gyerek, aki közel 3 éves, ő miben más, mint a két nagyobb, akikben csalódott? Istenem! Nem értem, tényleg nem. Nem felnőtt gyerekekről van szó, akikben esetleg csalódott az anyjuk.

Szóval, ha úgy érzed, hogy bárki is pálcát tört felette, az ebből adódhat.

Egyébként pedig a depressziót komolyan kell venni.

Még annyit, hogy te, Főnix - amint írod, voltál hasonló helyzetben, ezért vagy ennyire empatikus.

Viszont aki nem volt hasonló cipőben, nem tud ilyen szinten azonosulni, elfogadó lenni. Főleg, ha van olyan része a beszélgetésnek, amit kiemeltem.

Egy 8 és egy 5 éves gyerek nem lehet csalódás! És de bizony - foglalkozni kell velük. Ez szülői kötelesség.

Szerintem meg ez a legnagyobb marhaság, mikor két ember a gyerekek miatt együtt marad, és megkeserítik egymás életét, és mire végre rászánják magukat a lépésre, már legalább az egyik egy roncs. Semmi baja nem lesz egy gyereknek attól, ha elválnak a szülei, ellentétben azzal, ha állandóan sz.r hangulatot tapasztal otthon, esetlegesen ezt véve normálisnak utána.

Életem végéig hálás leszek anyámnak, hogy elhagyta az apámat, még úgy is, hogy apám egy áldott jó ember volt, de ők ketten két kicsinálták volna egymást, és ez az én életemre is rányomta volna a bélyegét...

Nem gondolom, hogy addig kell várni!

Ha nem menthető, menni kell!

Ha még menthető a kapcsolat, van értelme, akkor érdemes mindent megtenni érte.

Az egyik legnagyobb hiba, amit egy ember elkövethet,hogy benne marad egy mindenkinek kedvezőtlen kapcsolatban.

Én magamba okoztam volna már kárt,ha nem lépek ki!

A legjobb döntést hoztam, hogy elköltöztem a 3 gyerekemmel albérletbe!

Ott hagytam a házat,semmit nem hoztam a mosógépen kívül és a gyerekek holmijain kívül.

Azt sajnálom, hogy nem hamarabb léptem ki!

Bevallott ez a nő egy olyan dolgot, amit szerintem felindultságában mondott. Vérig sértve érzi magát és a kiutat keresi. Kimerült, elhanyagolt. 8 éve gondoskodik a családjáról, aki semmibe veszi,nem tiszteli!

Van egy olyan érzésem, hogy a férje egy cseppet sem segíti, mert el van azzal, hogy a felesége még a lábát sem teszi szét, pedig egész nap otthon van. Tehát nem tiszteli, nem becsüli. Lehet már nem is szereti? Megelégelte, hogy kihasználják és nem tudja hogyan másszon ki abból, amibe ásta magát, illetve amibe elmerült. Erre olyanok törnek pálcát felette, akinek egy csepp tapasztalata sincs, milyen egy olyan férfivel együtt élni, aki inkább van bárhol, mint hogy a fáradt feleségét és a gyerekek csérogását kelljen hallgatnia, mert az ugye mennyivel kényelmesebb. Tudom milyen együtt élni egy ilyen senkiházival, ez az én történetem is lehetne! Nagyon nehéz a kiszakadás, emberfeletti! Mert ezek az emberek elszigetelnek úgy, hogy senkivel nem tudod tartani a kapcsolatot. Vagy te és a gyerekek,amikor a férfi haza ér, akkor megy a verbális bántalmazás, keresed magadban a hibát, hogy hogyan legyél még jobb!

Annak idején én is itt találtam meg az első kiskaput,elkezdtem beszélgetni. Felnőttekkel, akik reálisan látták az életem. Ráeszméltem, hogy nem velem van a baj.

Nem tudom mennyit tévedtem kedves FI, de szólj, ha nem így van!

Miért jobb ezeknél az, mikor egy anya azt mondja, hogy csalódott bennük, és nem akar velük folglalkozni.

Attól hogy valakinek 3 gyereke van 3 apától, még foglalkozhat velük tökéletesen, és szeretheti őket, ellentétben veled, aki így beszél a "saját neveléséről"...

Sport?

Testnek is jó, a feszkó ellen is, ha emberek közé mész lenne társaságod is, plusz ez a fajta én idő a léleknek is jó.

Ugyanannyit nem.

De kíváncsi lennék, hogy a férj mikor volt legutóbb kikapcsolódni, és a fórumnyitó mikor volt.

Túl sokszor látom, hogy apának jár az "énidő", mert húzza az igát (tényleg jár), viszont anyának nem; míg az természetes, hogy miközben apa kikapcsolódik, anya (továbbra is) gyerekezik, anyától senki nem akarja átvenni a gyerekezést, amíg ő kikapcsolódna.