Bizalom

De hogyan lehet megbízni valakiben? Sokat gondolkoztam ezen, mert szerintem ezt vagy megtanulja az ember gyerekkorában, vagy soha! Én nem tanultam meg, sőt inkább az ellenkezőjét tanították, ezért soha, senkiben nem bízom meg semmilyen formában! Nem azért, mert nem akarok, hanem mert egyszerűen nem megy.

Nem bízom a páromban, mert annyiszor csalódtam már, sokszor megbántottak, pedig én csak arra vágytam, hogy szeressenek! Előző barátom rendszeresen hazudozott nekem, ígérgetett, aztán nem tartotta be. Adtam neki még egy esélyt, ő megint ígért és megint nem tartotta be. Ezért is szakítottunk, mert állandóan becsapott. Szakítás után be akarta mocskolni a nevem, úgyhogy most még annyi bizalom sem maradt felé, mint egy ismerősre, akit csak ritkán látok. Még annyi se!

Ugyanezt csinálta édesanyám is, mikor kicsi voltam. Ha jó kedve volt szépen beszélt, játszott velem, ha nem, akkor meg minden ok és figyelmeztetés nélkül péppé verte a fejem, meg a tesómét. Sosem lehetett tudni, hogy ha hazajön, akkor mi vár ránk. Verés, vagy simogatás? Nem lehetett bízni benne!

Édesapám dettó. Ő nem vert meg minket soha, de ő is csak ígért, és nem tartotta be. Mondta: hazajön délután. Nem jött, csak este, részegen. Emlékszem, hogy mindig vártam, hogy mikor jön már haza. Nagyon apás voltam kiskoromban, ez később megmaradt annyiban, hogy mindig őt vártam haza, de benne is csalódnom kellett.

Még így is csalódom benne, hogy már nem lakom otthon. Tavaly amikor jelenlegi páromat szerettem volna bemutatni neki karácsonykor, felhívtam, hogy este megyünk. Gondoltam, majd összekapja magát, felöltözik, megfésülködik stb. de nem. Szétterülve, ittasan, ápolatlanul fogadott minket, mintha nem is érdekelné, hogy ott vagyunk. Az én pofámról meg égett a bőr. Anyám is leégetett, mert nem bír magával, produkálnia kell magát. Úgyhogy megint csak arra a következtetésre kellett jutnom, hogy nem bízhatok bennük még egyetlen napra sem! Akkor sem, ha az karácsonykor van. Idén nem is találkoztam velük ünnepekkor, de még így is csalódnom kellett apámban, mert azért én küldtem üzenetet, de nem válaszolt rá, nem hívott fel se karácsonykor, se újévkor, se névnapomkor!

Minden egyes ilyen húzás azt erősíti bennem, hogy nem lehet megbízni senkiben!

Testvérem ugyanazt tanulta meg, amit a szüleim űznek: csak és kizárólag magával foglalkozik, csak magáról képes beszélni, egyáltalán nem érdekli, hogy a húgával, vagy mással mi van! Sajnálom, mert hiányzik a testvérem, amikor még nem volt neki ez az ostoba nőszemély. Akkor a mamámnál lakott és örült nekem, emlékszem egyszer amikor már indulni kellett haza, akkor nem akart elengedni, megfogta a kezem, hogy ne menjek már. Most már egyáltalán nem törődik velem, pedig én próbáltam tartani vele a kapcsolatot rendesen. Bizalom kilőve!

Nem bízhatok, nem számíthatok a szüleimre, a testvéremre, azokra az emberekre akik általában a legfontosabbak egy ember életében.

Mondtam is a páromnak egyszer, hogy jó neki, hogy van akire számítson, szülei, testvére, mert nekem nincs senkim, csak magam. Azt mondta, itt van ő... Meddig? Amíg meg nem un! Mert ez is nagyon divatos mostanában. Mennyit hallani olyan nőkről, akiket megcsal a férjük, cserbenhagy terhesen meg hasonlók. Több barátnőm is így járt, megcsalták őket, hiába szerették a barátjukat és bíztak bennük.

Mindezt nem azért írtam le, hogy siránkozzak rajta, hogy nekem milyen rossz, hanem azért, mert keresem a választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet megtanulni a bizalmat?

Hogyan lehet úgy élni, hogyha ránézel a párodra, vagy a barátnőre, barátra, akkor nem a bizonytalanságot látod bennük, hanem a támaszt.

Hogyan lehet bízni abban, hogy nem fognak becsapni és visszaélni az ember jóindulatával?