Barátkozási tippek (beszélgetés)

Igazából, úgy gondolom elég nyitott és tettrekész ember vagyok/voltam, már magam sem tudom.

Céljaim vannak, és azon az úton is vagyok, családi és párkapcsolati életem mondhatni tökéletes.

Sokat utazom, mivel a párom más országban él. Imádok túrázni, nevetni, sétálni stb. tudom élvezni amit szeretek, és teszem is amit szeretek, -csak- éppen barátaim nincsenek, ami szintén furcsa nekem, mert tényleg sokmindenre nyitott ember vagyok.

Mindenesetre tény, hogy mindenért így ezért is Tenni kell, nekem és nem másnak.

Én bárhova mentem, ,mindenhol akaratlanul is kötöttem új ismeretségeket.

Munkahelyen, suliban, akárhol.

Egész életemben úgy gondoltam, hogy én csak itt fogok élni az én városomban, el nem tudtam képzelni innen elköltözzek, mert szerettem.

És mit dobott a sors?

Nem, hogy várost, de országot cseréltem.:-)

Na, ott aztán minden új volt, emberek, nyelv, éghajlat, szokások....stb..

Férjhez is mentem, gyereket szültem, egy idegen országban.

Mert tudtam, meg tudom csinálni, meg kell tennem.

Elhatározás kérdése minden, és a vakmerőségé.

Álmodozással nem szabad vesztegetni a drága időt.

Éljed az álmaidat, és nem álmodd az életet.

Jelenleg itthon vagyok 5 hónapos Lányunkkal, a férjem 2 hónapja külföldön van, és mi is megyünk utána, újra, új ország, új szokások....stb.

De megteszem, mert meg kell tennem, most a Lányunkért.

Tehát...

Határozd el magad, és lépj, ne csak játszadozz azzal, mit tehetnél meg.

Ha elfogadod, én szívesen beszélgetek Veled...

(A befordulásra nekem is lett volna alkalmam, történt 4 éves kapcsolat után velem is durva lépése az életnek, de felálltam...:-))

Ez az angolos nem is rossz ötlet.

Úgy gondolom, hogy a 6 éves kapcsolatom befejezte után, nem tudtam visszaszokni a közösségi életbe. Nem volt társaságunk, mindig csak kettesben voltunk...most visszanézve, elég nagy hülyék voltunk, de így alakult. Mindig is imádtam emberek között lenni, de a barátaim már nem voltak kíváncsiak rám 6 év után...bár, nem mondhatnám , h hanyagoltam volna őket ezidő alatt, fene tudja már mi, hogyn és miért alakult így. Senki nem nézett rám,amikor szükségem lett volna ( akár most is ugye ), ebből jött a pánikbetegségem is.

Munkahelyről?Iskolából?Iratkozz be valami tanfolyamra, pl.:amikor angolra jártam sok embert megismertem, és imádtam oda járni.

Mitől lették ilyen zárkózott?

Sziasztok !

24 éves nő vagyok. ( pánikbeteg ezt csak úgy mellékesen ).

Pár éve eltávolodtam az összes barátomtól, szinte már ahogyan mondani szokás - haverjaim sincsenek.

Teljesen bezárkóztam a 4 fal közé, és nagyon nehezen veszem rá magam a kimozdulásra, és igazából ez meg sem történik, mert nincs kivel. Nem járok sehova, nem járok már suliba, most nem dolgozom, és egyzerűen nem tudom, hogyan ismerkedjek meg emberekkel újra, pedig nagyon szeretném , még, ha nehezen is menne, akkor is megprobálnám, de nem tudom hogyan. Van pár hely ahova el lehetne menni, és spontán ismerkedni, de annyira nem visz rá a lélek, hogy magam elmenjek valahova.

Valakinek ötlete, hogyan ismerkedjek 24 évesen, amikor azért már sokan a korosztályomból családosok stb.

Interneten kívül bármilyen tippet elfogdnék, ami azért reális.

Előre is köszönöm a válaszokat !

Üdv.