Bálint baba születése

Terhességem épp aznap betöltött 39. hetében voltam, fel voltunk készülve rá, hogy hamarosan eljön az idő, amikor menni kell.... szülni!

Kicsit féltem, mert az első szülés után komplikációk adódtak, így csak arra tudtam gondolni, minden rendben legyen. Mivel az a szülésem is apukás volt, így nem volt kérdéses, hogy apa a mostanira is bejön, ha nem dolgozik. Szerencsénk volt!

Szülés előtt való 2 nappal hívtam anyukámat -, úgy érzem, lassan véget ér a pocakos korszakom -, vigye el pár napra a nagyobbik fiamat, Balázst, mert ha menni kell, nehogy megijesszük, ne az éjszaka kellős közepén kelljen felébreszteni és elvinni valahova megőrzésre. Ha pár nap alatt nem történik semmi, akkor haza hozzuk.

Anyu és apu vasárnap délután jöttek. Időztek egy kicsit, beszélgettünk, és érdeklődve kérdezték: hogy érzem magam? Anyunak gyanús voltam, mert nagyon el volt torzulva az arcom, alig bírtam menni, fájtak a lábaim és a derekam, egész nap csak feküdtem. Bazsi akkor épp benne volt egy kisebb mandulagyulladásban, ami nála akkor is, mint mindig, lázzal járt. Ahogy összepakoltam a táskáját, a gyógyszereit, anyunak vagy tízszer elmondtam: ha baj van, hívjon! Szépen beültek az autóba, és amíg kiálltak a kocsibejáróról, potyogtak a könnyeim, hogy betegen kellett elvinniük. A párom még el is viccelte, milyen kis lelkis vagyok ma.

Este szépen lezuhanyoztam és bekászálódtam az ágyba tv-t nézni. Hamar el is aludtam, nagyon fáradtnak és elefántnak éreztem magam.

Éjfél körül kimentem a wc-re, mert olyan furcsa érzésre ébredtem, gondoltam a baba nyomja a hólyagom, irány kifelé. Ahogy felálltam az ágyból, alig értem a fürdőszobáig, éreztem valami melegséget, ami hirtelen elönt és végigfolyik a lábam szárán.

Nagyon megijedtem, nem számítottam rá: elfolyt a magzatvizem! Becsomagoltam magam egy vastag törölközőbe és szóltam a páromnak, keljen.

Egyből az jutott eszembe: megéreztem, még jó, hogy Balázst anyuék elvitték este!

Innentől kezdve nagyon gyorsan peregtek az események. A táskám már 2 hete az autóban volt, így csak beültünk és mentünk.

Hajnali 1 óra után nem sokkal értünk be a kórházba, ahol megtörtént a papírformaság, az ügyeletes orvos megvizsgált: 1 ujjnyira ki vagyok tágulva. Kaptam egy kórházi ágyat, kipakoltam, beöntés, tusolás és irány a szülőszoba! Addigra a párom kapott egy szép zöld (műtős) ruhát és egy mamuszt, ami kell, hogy be ne hozzon valami bacit. Azonnal hívták az orvosomat, aki mire szülőszobára kerültem, ott is volt. Rám tették a CTG-t, amin minden rendben volt, a baba szívhangja normális.

1/2 3-kor megvizsgált a dokim, és közölte velem: nem akarok tágulni, jó lenne, ha leszállnék az ágyról, hogy hamarabb túl legyünk az egészen. Nem akartam, mert fájt mindenem, folyt a vizem, csepegett az infúzió és a ctg is rám volt csatolva. Akkor 6 perces fájásaim voltak. Apa próbált rábeszélni, de hajthatatlan voltam. A fájások közt viccelődtünk, beszélgettünk és vártunk.

A szülésznő folyamatosan tágította a méh szájat, ami nem volt valami kellemes, de a szülés ezzel jár.

A fájásaim időközben egyre sűrűsödtek, már 3 percenként jöttek. 1/2 4 körül már majdnem 3 ujjnyira volt nyitva a méhszáj, de még nem tűnt el. Apa nedves ruhával törölgetett, foga a kezem, míg a görcsök el nem múltak és nyomott ő is, ha nyomnom kellett.

Ekkor már hívták a dokimat, hogy vizsgáljon meg, mert lassan beindul a szülés.

4 óra volt, amikor elkezdődtek az 1 perces fájások. Szinte fájás fájást követett, de az élt bennem: nemsokára egy gyönyörű kisbabát foghatok a kezemben, aki csupa titok számunkra, mert nem mutatta meg magát a pocakban. Így még jobban fokozta az izgalmakat, fiú vagy lány lesz a második bébink?

A tolófájásos időszak szerencsére nem volt hosszú, a negyedik nyomásra, 2007. 04. 16-án 04:16-kor kibújt a mi gyönyörűségünk, aki éles hangjával hallatta:

"Itt vagyok, megszülettem, anyát akarom!"

Ahogy a mellemre tették, egyből elcsendesedett és szemlélődve tekingetett a nagy ismeretlenbe.

Apa szemei megteltek könnyel, a szívünk boldogsággal:

"Kisfiunk született: megérkezett a kis Bálint!"

Szülés után elvitték megtisztogatni, megmérni, megvizsgálni, a csecsemős és a szülésznő boldogan sorolták:

"Gyönyörű, egészséges kisbaba, hatalmas fekete hajjal, 3700 grammal és 53 centivel!"

Mielőtt elvitték, apa kezébe adták második gyermekét, aki csak nézte, nézte, nem tudott vele betelni.

Nagyon nagy segítség volt, hogy végig ott volt velem a szülőszobán, hatalmas erőt adott.

A nagy esemény a cikk írásának időpontjához számítva 1 éve történt.

Ez az élmény egy életre elkísér, és mindig boldogan emlékszem rá: mennyire jó érzés ismét anyának lenni. A kis Bálint megszületésével kétszeres fiús anyuka lettem, amit egyáltalán nem bánok.

Így van egy Balázsunk és egy Bálintunk! Imádni való rosszcsontok, a család szeme fényei!