Baj, ha eltart a férj? (beszélgetés)

Más is vállalnak gyerekeket, és pontosan tudják, hogy az, hogy megfőzöl egy ebédet, nem tölti ki az egész életet.

Ami nem lenne baj, ha két egymást tisztelő ember élne egy ilyen kapcsolatban, ahol az egyik fél otthon van.

De nálatok nem ez a helyzet.

Itt nem az eltartás a gond.

A gond az, hogy a házasságod egy kalap sz.r.

Az életed unalmas és céltalan.

Az, hogy a topikindítónál mi a helyzet, olvashatjuk az indított topikjaiban.

Bocs, de engem kiráz a hideg tőle. Ez az élet amit itt leír többször is, számomra maga lenne a pokol.

De valahogy úgy látom, hogy ő maga a felelős érte. Hajlamos mindenkit hibáztatni, a férjétől kezdve az óvodás gyerekéig.

Pedig csak arról van szó, hogy képtelen megszervezni az életét.

Ismerem ezt a típusú embert, aki senkivel sem jön ki, mindig mindenhonnan elkésik, nem lehet könnyű nekik. De neki kellene változtatni, a saját hozzáállásán.

jó, akkor nem volt szar életed, csak rossz a házasságod.

de ettől még nem tudhatod, a topikindítónál mi a helyzet.

Sziasztok

Így érzem még kell védeni magamat.mert lehúztatok a tanácsot miatt.

V.ki azt írta.csak azért mert szar életem volt.hat ez mi.ha nem ismeretlenül való ítélkezés.

Jelentem nem volt szar életem szerettem és viszontszetettek.meg ha később csalódtam is.megerte.

Édesanya lehettem többszörösen is.azok után.hogy az első kisbabamat.eltemettem még 19 évesen.de született utána 3 egészseges gyerekem.smiert őrök halat érzek.Szoval az eredeti téma pedig.hogy én saját bőrömön tapasztalt elnézést.orokos szemrehányást kaptam.amiert nem mentem vissza a 3 gyerek után dolgozni.szinte mindennap.megkaptam.hogy "én tartalak el".pedig beteg anyámat apoltan.meleg kajaval és kisubickolt lakással vártam haza mindig.

teljesen egyetértek.

attól, hogy valakinek szar volt az élete, még egyáltalán nem biztos, h egy másik párkapcsolatban - akiket nem is ismer - ugyanaz történik.

Kedves normanna!!!

Szinte hatbozongva olvastam a "bajaidrol". szinte.s mintha a saját fiatalkori önmagamat olvastam volna.

Mentsd meg önmagadat önmagadtol és ettől az egész sehova nem vezető labirintusbol.

Én épp 65 éves vagyok.tehat van tapasztalatom,45 eve élek egy rossz házasságban.mert nem voltam elég bátor változtatni.Igen és ezerszer mondom.hogy a férjed nem tisztel és nem tart egyenrangúnak.En eleinte 3 kisgyerek mellett is dolgoztam.de akkor is azt hallgattam.mennyire keveset keresek.aztan otthon maradtam/anyam betegsége ,a 3 gyerek és nagy haz nagy háztartás miatt.

Azóta anyám meghalt a gyerekek felnőttek.Ket dr. fiam van.meg egy főiskolát végzett lányom.nyolc unokám.megsem lett jobb a házasságunk.Folyamtosan ramolvssa.hogy 3× akkora a nyugdíja.Es még nem mondtam.hogy már megvolt a közös 3 gyerekünk,amikor megcsalt és született egy házasságon kívüli gyermeke.En marha,meg akkor is mellette maradtam.

Ugyhogy azt mondom menekulj.amig lehet.Elsore a pszichológust ajánlom.mert veled is baj van.Higgyj benne.hogy tud segíteni.ez is saját tapasztalat.

Aztan mindenképp menj el dolgozni.akarmilyen nehéz is lesz megéri/plane .hogy diplomás is van/

Az jó.hogy adsz magadra.fogytal.meg jó cuccokban jársz.es ne félj egy új kapcsolatol se.

Nem mondom.hogy rögtön bujj vele ágyba/de én még tennem/rogton megnone az önbizalmad/

De nyiss a világ felé.mert ahogy most élsz az nem élet.Nem írtad hany éves vagy.de nem is számít.En .ha csak hangyanyi esélyem lenne.ma is változtatnek.

De nekem sajnos tényleg nagyon kevés a nyugdíjam.Ha mefogadod egy",öregasszony tanácsát"még ma tedd még az első lépést

Pszichiátriai rendelés..............

Ahhoz is energiabefektetés kell, hogy olyan munkahelyet találj, ami Neked jó...

Mert ingyen olyat sem adnak..

A másik meg, hogy pár éve normális volt, hogy már nem akartál dolgozni, és gyereket akartál..

Csak azóta ugrott egyet a film.. Következő kocka, megvan család, gyerek, nőnek.. Vissza kell állni a "normális" életre...

Nem baj. Önmagában nem.

De ezzel együtt a hozzád hasonló problémákra nálam nagy megoldás volt, hogy elmentem dolgozni. Pedig annyira nagyon nem volt muszáj, még pár évet ellehettem volna otthon. De onnantól kezdve, - bár a lakás nem volt olyan csiriviri - de magamat sokkal jobban tiszteltem, többre tartottam, ezért mások is elkezdtek többre tartani. Ennyi.

Meg nem volt időm pasikor ábrándozni, meg a betegségeimen, meg a pánik-rohamaimon..

A gyerekek meg elkezdtek önállósodni, felnőni, ezáltal még inkább jobban érzem magam..

És bár nem volt közvetlen anyagi kényszer, de azért a fizetésemnek is megvan a jó helye, nem baj az, ha van egy egyéni tartalék, és nem a férjemtől kell kérni új dzsekire, vagy van egy saját megtakarítás...

Én mindenkit a rendszeres hasznos tevékenységre buzdítok, ami a családon túl van.. És egy picit, legalább egy icipicit nehéz, és kihívás...

Te azt várod, az életed valaki más oldja meg.

Senki nem fogja. Neked kell rendet tenni a fejedben.

Túl sok a szabadidőd és kényelmes az életed,a leírtak alapján.

Ha a fejedben rendet tennél, abbahagynád az önsajnálatot, szerintem a férjed is másként nézne rád, és másként állna hozzád.

Én sem tudnám elképzelni a saját életemben, de tény, hogy van, ahol működik.

Van pár csajszi az ismeretségi körömben, akik nem mentek vissza dolgozni a gyerekek után, és tök nyugisak, elvégzik otthon a házimunkát, utána várják haza a gyereket, embert főtt kajával, tiszta lakással... Ezt a szerepet vállalták. Működik ez, ha jó hozzá a házastársi kapcsolat, és a nő nem vágyik arra, hogy melózzon.

Nagyon "érdekes" problémáid vannak...

Menj el dolgozni, szedd már össze magad, ne itt vinnyogj és picsogj.

Komolyan, olyan dolgokból csinálsz ügyet, ami már a röhejesség határain túl megy.

Ráerőszakolod magad a férjedre, szülsz két gyereket és őt hibáztatod azért, mert "elvesztetted" önmagad? Miben vesztetted el??? Hiszen más férfiak is eltartottak, ergo nem kellett lemondanod pl.a karrieredről...

A férjed szereti a gyerekeket, foglalkozik velük, normális családfő, neked mégse jó.

Én őszintén, jóindulatból pszichiátert javasolnék. Komolyan.

Akkor ne menj el dolgozni.

Ettől a férjed hozzád állása nagy valószínűséggel nem fog változni, te viszont megszakadhatsz a gyerekek-meló-háztartás-férjed négyszögben.

Hát nem kényelmesebb ugyanez meló nélkül? Keress inkább valami hobbit, vagy társaságot.

Röviden leírva, már akkor elveszítettem az önbizalmam, amikor dolgoztam. Azt hittem, az a bajom, h már nagyon gyereket akarok. Most azért vagyok úgy meglepődve, h ugye itt a nem is egy, hanem kettő gyerek, mégse jó.

Szóval nem a munka hiány váltotta ki belőlem....

Szerintetek hülyeseg, ami eszembe jutott? Szofi kérdése kapcsán kezdtem el gondolkodni. Szóval régen azért voltam biztos magamban, mert elhittem. Mi történt út közben, h ezt elveszítettem? Biztos sok dolog szerencsétlen egybeesése, nem szabadott volna, h így történjen.

Szóval megint valahogy el kéne hinnem. És itt elakadtam. De nem lehetetlen újra. Nem?

Köszi, h kérdezed. Épp azon gondolkoztam, én mit írnek egy panaszkodós csajnak. Hat.... elsőnek is,h jó hulye, és szenvedjen magában. Aztán ha lenne türelmem, vmi olyasmit írnek, h ne gondolkodjon annyit, soha többet ne panaszkodjon stb..

Az akkori önmagamban az volt jó, h biztos voltam cselekedeteim helyességében. Soha nem kételkedtem. Felemelő érzés. Most nem létezik olyan, amin ne kételkednek.

El sem tudom mondani, milyen pozitív volt akkoriban az emberek reakciója.

Lehet, hogy az exfiú nem nézte végig szótlanul, hogy sütivel tömi magát bánatában.

Juuuj, gonosz vagyok, bocs, de ezt már nem tudom irónia nélkül...

Ez valami olyasmi, hogy valaki lábon hordja ki az agyhalált:)