Babatervezési dilemma. Dilemma! De miért? (beszélgetés)

Sziasztok!

Nálunk kicsit árnyaltabb a helyzet, de én is "dilemmázom". Nincs anyagi gondunk egyáltalán, aminek az az oka, hogy a kedvesem külföldön dolgozik. Nagyon változó, mennyit van itthon, néha hónapokat, máskor hetekig nem tudunk találkozni. Nincs rendszer ezen a téren az életünkben, ráadásul mindig máshova kell mennie dolgozni, tehát nincs az, hogy kiköltözünk az adott országba. Van köztünk 10 év (Ő 36 én 26), de 6 éve vagyunk együtt, 3-4 éve együtt is élünk, 2 éve teljesen külön háztartásban. Igazából minden tökéletesen működik. Egymáshoz igazítottuk az életünket, én itthonról dolgozom, így akkor is magam osztom be az időmet, ha ő is az országban van, illetve amikor csak tudok, utazok vele én is, hiszen elég a laptomom, a többit a könyvelőm intézi itthon.

Persze egyre többször kérdés a baba, már legalább 3 éve mondjuk, hogy "1-2 éven belül". Most ott tartunk, hogy megbeszéltük, még egyszer kiváltom a gyógyszerem, tehát még három havi adagom van. Aztán néhány hónap szünet és nekiláthatunk, mondjuk ősszel. Ez volt a terv, de tegnap megint szóba került, és már nem tetszett neki, hogy még ennyit várunk. Persze szó sincs arról, hogy ne várná ki, ennél többet is várna értem, csak olyan furcsa volt az egész. Igazából tényleg, már most abba hagyhatnám, akár már holnap jöhetne a baba, mert mindent megoldanánk. Csak én most olyan jól érzem magamat így, hogy ezt kicsit félek feladni. Szabadok vagyunk, sokat utazunk, ha akarunk, lustálkodunk, hakrunk, lelépünk néhány napra. És persze aggódok is egy csomó mindenért. Hogyan fogom megoldani egyedül, ha ő kinn van, hogy fogadják a munkahelyemen, minden simán megy-e a várandóssággal, a szüléssel... Tudom, hogy nincs tökéletes időpont, alkalom, vagy élethelyzet, mert mindig jöhet valami váratlan. Csak mégis, ez akkora döntés, hogy szerintem a mai világban nincs olyan, aki ne agyalna rajta (ha tervezi a családalapítást).

Aranyos vagy köszi!

Nektek is minden jót kívánok,kívánom hogy hamar összejöjjön a babóca!

Köszönöm szépen! Szerencsére jó sokan hozzászóltak, és történetüket elmesélve hozzájárultak ahhoz, hogy minél jobban át tudja gondolni az ember az ilyesmit. Köszönöm neked is, hogy megosztottad a történetedet, mindig lehet miből meríteni, tanulni.

Sok sikert kívánok a gyermekáldáshoz, remélem ilyen szépen és jól megmaradtok mindig! :)

Wewe,szerintem nagyon jo a cikked!Vegigolvastam az osszes kommentet,ahany elet,annyi velemeny!

De minden elet,minden korulmeny,minden eletvitel mas es mas! Minden ember mast tart fontosnak egy bizonyos eletszakaszban!Mikor kimaradtam kozepiskolabol,ra egy evre,mar a legtobb o.tarsamnak volt gyereke,csaladja stb.

Kicsit irigyeltem is oket,hogy milyen jo,hogy ilyen "koran" elkezdtek az eletet ugymond!Fiatal anyukak stb.....stb!

Aztan mikor ra 1-2 evre hallom,hogy ez is elvalt-az is elvalt,igy belegondolva,hat nem hangzott valami fenyesen!

Igy hat az ido telt!Elkezdtem dolgozni,mert hat az kell,hogy az ember elinduljon valahonnan!Jo allasom van,azota is ebben dolgozom,es szeretem !Megismerkedtem a mostani parommal,azota 4 eve egyutt elunk,csaladi haz,van kocsink,stb.Tehat nem panaszkodom!Vannak hullamvolgyek,de hat hol nincsenek:-) !Mar csak a baba hianyzik,amibe elvileg iden kezdunk bele!:-)

Iden leszek 27,ugy gondolom nem kestem le semmirol,de azert neha ott motoszkal bennem,hogy hat elobb is lehetett volna!De akkor lehet,hogy nem itt tartanek!Az elet utjai kifurkeszhetetlenek,ezzel csak annyit akarok,hogy soha nem tudhatod,hogy mit hoz a jovo!

Lehet,hogy holnaptol nem lesz allasod,lehet nem egyszerre jon a baba,ahogy szeretnenk,es meg sok mindent sorolhatnek!Nem tudhatjuk!

Aki,mostansag babas,annak sok egeszseget kivanok,es,hogy jol alakuljon az elete!

Köszönöm szépen! :)

Én is ezt kívánom nektek, boldogságban, szeretetben, egészségben.

Örülök, hogy hasznos volt a cikk és tényleg nagyon sok jó hozzászólás érkezett, sokat tanultam belőlük én is :)

Kedves wewe és mindenki!

Én is sokat kattogok ezen a témán magamban és a párommal is szoktunk erről beszélgetni. Nagyon jó volt olvasni a cikket és a hozzászólásokat is. Igazából megnyugató amiket írtatok.

Az anyagi helyzetünk nekünk is nagyon nyugtalanító, de a párommal megbeszéltük, hogy még idén belevágunk a családalapításba. Már korábban is beszélgettünk róla, de akkor ő azt mondta, hogy várjunk még egy kicsit míg néhány fizetnivaló letelik. Meg egy kicsit úgy éreztem, hogy talán fél. Talán úgy érzi, hogy feladja a szabadságát.

Látom rajta, hogy imádja a gyerkőcöket és már ő is érik a feladatra. Megkérdeztem tőle, hogy tényleg komolyan gondolja-e hogy idén nekilátunk. A válasz határozott igen.

Kedves wewe! Kívánom, hogy ti is minél előbb átélhessétek az élményt, hogy milyen jó is szülőnek lenni.

Mégegyszer köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat! :-)

Mesike18, először is itt is nagyon gratulálok a pici pocaklakóhoz! Nagyon örülök, hogy volt értelme ezt a cikket megírni, és "hangosan" gondolkodni. Ezért tényleg már megérte. Arról nem beszélve, hogy én is ugyanolyan bizonyságot nyertem általa, hogy igenis érdemes belevágni, nem kell halogatni, mert rövid az élet és ki tudja mit hoz? De emiatt nem szabad félni, mert bármi lehet, ahogy olvastuk a hozzászólásokat.. lent és fent, az élet forgandó, nem lehetünk mindenre felkészülve.

Nem árt egyfajta anyagi biztonság azért (szóval mondjuk nem szülnék 3 gyerek mellé egy 4.-et, ha már a 3-at is nehezen etetjük, stb., nem árt, ha van félretett pénzünk, pont emiatt, hogy ki tudja, mit hoz a holnap.

De ez nem arra ok, hogy ne vállaljunk gyereket.

Remélem, hogy aki ilyen dilemmában van, döntésre jut könnyen, és a neki legmegfelelőbb döntést hozza.

Én is azt kívánom, hogy mindenkinek úgy alakuljon az élete, ahogyan a legjobban szeretné! :)

Mesike18, nektek jó egészséget, sok boldogságot és kitartást!

Sosem lesz könnyű, senki nem mondja, hogy könnyű lesz nekünk, de azért a mosolygós szempárért megéri, azért a nevetésért, azokért a meghitt, boldog, vidám pillanatokért megéri!

Azért, mert adhatsz a világnak egy csodás embert, egy életet adhatsz egy csodás embernek... már megéri!

Kedves Mindenki! Végigolvastam mindent, és köszönöm! Mindenkinek az összes hozzászólást, illetve wewe, magát a felvetést. Most vagyok félidős az első kislányunkkal (32 leszek mire szülök), és bevallom őszintén, az utóbbi hetekben többször megfordult a fejemben, hogy hogyan lesz ez anyagilag, hogyan fogunk kijönni, egyáltalán mennyiből kell kijönnünk... Eddig is szerencsésnek tartottam magamat/magunkat, és azt gondolom, nem volt/nincs okom aggódni, de most, Titeket olvasva valahogy egyfajta nyugalom szállt meg: minden rendben lesz.

Ugyan van hitelem, de árfolyamgát mellett lakáskasszázom, valahogyan majd kigazdálkodjuk akkor is, ha már kevesebbet kapok. Van egy kis spórolt pénzünk, (kiskorom óta rakosgatós vagyok) :), nagyon sokmindent kapunk barátoktól, családtól, és talán addigra a férjemet is visszajelentik a munkahelyére.

Anyukám, párom szülei közel vannak hozzánk, bármikor számíthatok rájuk, mindenkivel nagyon jó a kapcsolat. Szóval jól élünk, nem luxus, de nincs okom panaszkodni. Minden adott mind a tágabb környezetünkben, mind pedig a kettőnk közötti kapcsolatban ahhoz, hogy ne legyen olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani...

Száz szónak is egy a vége: köszönöm, hogy alkalmat adtatok arra, hogy mindezt végiggondoljam, és nyugodtan, mosolyogva menjek aludni!!

Mindenkinek kívánom, hogy teljesüljenek a vágyaitok pont úgy, ahogyan azt szeretnétek!!

Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :-)

Nos, az tény, hogy kell némi tartalék! Folyamatosan rajta vagyunk az ügyön, a munkám kezd túl jól alakulni... a végén ott se akarom majd hagyni... :-(

Mindenesetre kell a pénz hozzá, de nem gondolom, hogy megszakadnánk bele. Az apróbb dolgokat meg megoldjuk okosan ;-)

És nem utolsó sorban nagyon gratulálok a pocaklakóhoz, jó egészséget nektek és sok-sok örömet! :)

Ezzel egyet értek, közvetlen ismerősöm is huszonévei elején (!!) lombikkal szült... :-((

De a lényeg, hogy sikerült nekik, szóval végüéis ez pozitív! :)

Szia!

Olvastam a cikked és az összes eddigi hozzászólást is.

Én mindig jómódban éltem, az apukám mindig dolgozott amennyit csak tudott - jó pénzért. Az anyukám nagyrészt a születésem óta háztartásbeli.

Van egy öcsém is.

Segítséget mindig is kaptam otthonról és ez nagyon jó dolog azt gondolom - viszont ettől még tisztában vagyok azzal mivel is jár az élet és nem szórom két kézzel a pénzt, sőt! Ott sprórolok, ahol és amennyit csak tudok.

6 éve vagyunk együtt a férjemmel, ebből 2 év már házaságban telt, én 26 vagyok, Ő 35. Most várjuk az első babánkat, a 30. hétben járok.

Annak ellenére, hogy van félretett pénzünk, saját lakásunk, garázsunk és autónk hitel nélkül babavállalás előtt szerettünk volna kertesházba vagy legalább egy nagyobb lakásba költözni, de nem találtuk a megfelelőt hosszú évek alatt sem...

Majd komolyan felmerült a babakérdés és hosszú-hosszú mérlegelés után arra jutottunk, hogy nincs mire várni, mert nem gondoljuk, hogy a hétvégén megnyernék az ötös lottót vagy hirtelen ránk találna a tökéletes lakás.

Persze szeretjük a mostanit is, de alaposan át kellett alakítani a berendezését ahhoz, hogy bababarát legyen. :)

A férjem ugyanazon a munkahelyen dolgozik már 14 éve, szereti is, jól is végzi, jól is keres.

Nekem van két szakmám, de az egyikben soha nem is dolgoztam, a másikban is csak 1 évig - vállalkozóként. Majd jöttek más munkák, amihez csak az érettségim kellett, most már több mint 2 éve dolgozom itthonról vezető beosztásban és ez nagyon jó dolognak tűnik általában, viszont nem így képzelem el az egész életem. Ezalatt az eltelt két év alatt végig kerestem mást, de nem jött semmi!

Joggal merül föl a kérdés mi lesz a babázási évek után? Nem tudom, de ezt nem is borítékolhatja előre senki egy kismamának!

Majd kialakul, valahogyan mindig lennie kell.

Hiszem, hogy ha nem is ezt a munkát fogom már végezni, akkor is találni fogok valamit és nem maradok itthon az idők végezetéig. :)

Persze azt azért hozzátenném még, hogy a babavállaláshoz igenis kell tartalék, mert hiába vettünk meg mi is sok dolgot használtan, azért mégis nagy kiadással jár, amit nem lehet egyik hónapról a másikra előteremteni egyszerre.

De azt gondolom, hogy aki igazán vágyik a babára, az merjen lépni és ne mindig a hátulütők járjanak a fejében. Az is nagyon fontos és muszáj megrágni a témát alaposan, de ha mindig mindenki csak ezekre a dolgokra gondolna nem sok baba születne...

Sok sikert kívánok neked és azt, hogy mielőbb átélhesd a várandósság örömeit! :)

Ezt nem kizárólag neked írom, csak te is felhoztad már sokadiknak itt a lombik témát. Nem tudom, miért gondoljátok, hogy aki nem huszonévesen szül, annak már szinte biztos, hogy lombikoznia kell.

A hoxa tele huszonéves lombikozókkal, ugyanakkor lehet találni sok olyan kismamit is, aki jóval túl van a harmincon...

A másik meglátásom, hogy a "biztos munkahely" nem létezik. Egy bizonyos eltöltött idő után pedig egyre rosszabb a helyzete a munkavállalónak, azért meg terjed az a nézet, hogy a rugalmasság megőrzésére szükség van a váltással járó "macera" felvállalásához. Azt se szeretik, ha valaki fél évente munkahelyet vált, de manapság már nem értékelik azt sem pozitívan, ha valaki tizenéve egy helyen van és nem mer/akar kilépni a komfortzónájából. Ezt nem a férjed konkrét esetére értem, mert nem ismerem a részleteket, úgy általánosságban jellemző a fenti megközelítés.

Sok szerencsét a könyvedhez és az álláskereséshez!:)

Szia!

Nagyon jó a cikk, sokakat érintő probléma ez sajnos.... Én is hasonló cipőben járok a párommal. Nekem egy mai viszonylatban talán biztosabb munkahelyem van, kevés fizetéssel, a páromnak már sajnos kevésbé biztos a helye. Próbálunk megtakarítani, lakáskasszát fizetünk, egyenlőre ennyi telik. Mindketten szeretnénk már babát, én nagyon sokáig azért nem akartam, mert sajnos nekem nincs hozzátartozóm,és úgy éreztem, így, hogy semmilyen háttér nincs mögöttem, nagyon felelőtlenség lenne szülnöm.Mi lesz, ha ne adj Isten mindketten elveszítjük a munkánkat, nem lesz biztos a mindennapi megélhetésünk....stb. Másrészt nekem lelki vívódásaim is voltak, hogy egyáltalán képes leszek-e betölteni az anya szerepet, de ebbe most nem mennék bele....

31 éves vagyok, és nálam most jött el az a pont, hogy bár nem szűntek meg ezek a félelmeim, már felül kerekedett az anyai ösztön bennem :) Most hagytam abba a fogamzásgátlót, holnap megyek nőgyógyászhoz. Szeretnék várni még néhány hónapot, hogy a fogamzásgátló szedése miatt, de aztán belecsapunk a babaprojektbe :)

Tényleg nincs mire várni, persze hangsúlyozom, nem szabad felelőtlennek sem lenni, de ha van egy olyan párja az embernek, akire számíthat, aki tényleg egy TÁRS, akkor én úgy gondolom, hogy közösen nagyon sok mindent el lehet érni az életben. És egy baba érkezése maga a csoda, egy áldás, amit meg kell élnie minden nőnek!

Szorítok Neked és Mindenkinek, aki belevág a babaprojektbe, nagyon sok sikert és boldogságot kívánok!

Köszönöm! Így lesz! Mi is megoldjuk majd, eddig is megoldottuk!

Ahogy ti is!

Szívből gratulálok a picihez! És kitartást nektek, tudom, hogy nem könnyű, de lám, mint mindig, az ember megoldja a dolgokat :)

nos olvastam a cikked...Sajnos ilyen világba élünk,én 2009 óta munka nélküli voltam,és így 1 keresetből éltünk..Nagyon sokat gondolkodtunk babán,és arra jutottunk hogy igen is szülők 1 babát.Mivel ha bele gondolunk,soha nem lesz jobb az élet..Ha ezen agodtam volna mindig hogy anyagiak miatt nem szülők akkor soha nem is szültem volna.Mikor kiderült várandós vagyok mindenki ,barátok,ismerősök,rokonok,család mindenki segített,ruhákban stb.Ha bele gondolok,nem sok mindent kellett vennünk neki. nincs luxus életünk nekünk sem,kb 1 hete találtam munkát,így most bölcsis lett a 21 hónapos kislányom,de eddig 1 keresetből éltűnk.kb 160 ezerből,és ebből kifizettünk mindent,nem sok maradt.De a gyereknek mindig meg adtunk/adunk mindent..amit meg ki nőt a lányom mi meg tovább adjuk,majd kapunk megint.körbe körbe megy..

Szerintem amit a szíved diktál tedd azt!!

Szuperjó!!! Ez a hozzáállás nagyon tetszik! :)

Imádom az ilyen börzéket, a használt ruha nálam kincs (amúgyis sajnálnám azt a párszor felvett kis ruhát kidobni -azaz az elő sem fordulhat, hogy kidobjam), és ha nekem már nem kell, miért ne adhatnám oda annak, akinek szüksége van rá? Abszolút jó gondolat, alap kell, hogy legyen a mai világban. Muszáj összefogni, mert úgy sokkal könnyebb mindenkinek.

Dejó ilyeneket olvasni :)

Pont ezt vitattuk meg mi is. Ki így, ki úgy, de boldogul valahogy.

Arra jutottunk, hogy mindegy, ha az ember igazán akar valamit, megtalálja rá a módot, hogy megoldja!

Úgyhogy túl van tárgyalva, azt hiszem :))))

Nekem ez csak bizonyíték :))

Egy kicsit elcsépelt téma ez itt. Az szokott lenni az általános végkifejlet, hogy akinek nincs pénze, az ne szüljön gyereket. Mondják ezt azok, akiknek van, és az élet sosem kényszerítette őket erre a dilemmára. Könnyű másokat elítélni jómódúként, arra senki nem gondol, hogy egy albérletben élő, munkát önhibáján kívül nem kapó, lassan korosodó nő is vágyhat az anyaságra. Mindenkinek egy élete van, és azt teljessé téve kell leélnie. Ha ehhez gyerek kell, akkor az. Ha az élet fricskát adott, és kibabrált veled, akkor ne fújj visszavonulót, hogy akkor nekem nem is lesz gyerekem, mert a mai világban blabalbla... szokásos szöveg. A mai világot nem érdekled, de ha a saját életedet babával tudod boldogabbá tenni, akkor szülj!

Nekem még nincs gyerekem. Sokszor elhangzott az én számból is, hogy mire fel legyen? Ma már tudom, hogy nem a helyzetem az, ami ezt meghatározza, hanem még nem állok készen. Ha készen fogok állni, azt érezni fogom, és senki, semmi nem tarthat majd vissza, hisz minden relatív, a szegénység, gazdagság is.

Erről az egész történetről eszembe jut egy fiú. Szegényebb családba született. Kitalálta, hogy nagy ember akar lenni. Jó tanuló volt, ezért felvették az orvosira, kapott ösztöndíjat, mellette dolgozott is, hogy legyen pénze. Később sokat hallatta a hangját, hogy ismert legyen. Jelenleg külföldön él, egyetemi tanár, magánpraxisa van... az anyja pedig egy napszámos. Mindent lehet, csak akarni kell. Minden ember előtt ott a lehetőség, hogy célba érjen, és a csóróbb is meg tudja csinálni, csak neki nehezebb.

Szia!

Részben egyet kell értenem veled. De a cikkben is írtam is, ezen biztos elsiklottál, hogy persze élményeket pénzért lehet venni. És az is fontos.

De én úgy vettem észre, akik hajszolják a pénzt, azok nem látják sose a gyerekeiket, mert mindig csak több kell és több kell.

Egyáltalán nincs arányban a pénz mennyisége a munka mennyiségével, ez tény. Van, aki a belét kidolgozza semmi pénzért. De megteszi, mert nincs más lehetősége. Más meg azért él jól esetleg, mert nagyon megdolgozott érte és ezt tartja fenn nap mint nap. Persze, vannak szerencsések, akiknek ilyesmi gondjuk sosem volt, de az már más téma, tőlem nagyon távol áll.

Az én szüleim is pedagógusok, így tudom, miről beszélsz.

Pontosan így volt nálunk is, mint nálatok. Nem mondom, hogy nem lehetett volna több közös élményünk, de akkor sem cserélném el semmivel a gyerekkoromat!

Mondom, kinek mi a fontos. És mi is nyaraltunk együtt, voltak közös programok, élmények, csak nem Horvátországba vagy kitudja hova jártunk nyaralni, hanem a rokonokhoz vidékre, hegyekbe, ott kirándulni, stb. Kevés pénzből is meg lehet oldani ezeket.

A pénzszórás a gazdagok kiváltsága. Mert ha valaki rengeteg pénzből él, érdekes módon az is elmegy hó végére sokszor, ha kevésből, akkor viszont abból is meg lehet élni. Minden csak gazdálkodás kérdése. Ki mire költ.

Tényleg szerencsés vagy, hogy nem kell az anyagiak miatt izgulnotok, mert odakint egy keresettel el lehet tartani egy családot. De Magyarországon ez még sajnos jó 50 éves lemaradással van... Úgyhogy mi így boldogulunk... Valahogy muszáj.

Nagyon jó a cikk és eléggé fontos témát boncolgat. Viszont ezzel a résszel nem feltétlenül értek egyet:

"Csak kérdés, hogy mi a több? Az a sok együtt eltöltött minőségi idő, a törődés, a boldog családi fészek, vagy a legújabb Iphone, kütyü-mütyü, szuperkocsi, vadiúj ruhák minden hónapban?"

Az a baj, hogy épp a kis fizetésből élők nem tehetik azt meg, hogy az anyuka otthon maradjon a gyerekekkel foglalkozni, minőségi időt eltölteni, hanem muszáj visszamenni dolgozni még a 3 év letelte előtt, esetleg másodállást is vállalni. Ami pedig a minőségi időtöltést illeti, sajnos kevés olyan családi program van, ami ingyenes lenne. Tehát nem csak a "kütyükről" van szó, azért nem hátrány ha van keret egyszer-egyszer elmenni a gyerekekkel strandra, vagy az állatkertbe. Meg a gyerekek egészséges étrendjét is nehéz megoldani, ha nincs pénz gyümölcsre-zöldségre. Nekem nagyon jó gyermekkorom volt, ez köszönhető annak, hogy anyukának tanárként azonos "napirendje" volt az enyémmel, tehát az iskolai szüneteket is együtt tölthettük, sok ideje volt rám. Az én nevelésemre, taníttatásomra, zeneiskolába járásomra, sportolásomra mindig volt pénz, de magukra alig költöttek. És még így is kerültünk olyan helyzetbe, hogy csak zsíroskenyér volt a hűtőben és olyan vitaminhiányom lett tavaszra, hogy a vöröshagymát kétpofára zabáltam. Azért ez nem túl egészséges egy fejlődő szervezetnek. Meg mi sose mentünk együtt nyaralni, se standra, mindig arra fogták, hogy ők már öregek és nem akarnak kimozdulni. Szóval az ilyen családi közös programok nekem teljesen kimaradtak. Mi a férjemmel Németországban élünk, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy addig maradhatok majd otthon a leendő gyerekeimmel, amíg csak szükség van rá, utána is max. egy részmunkaidős állást fogok keresni. Szeretném majd átadni azt az értékrendet és törődést a gyerekeimnek, amit a szüleimtől én is kaptam, viszont szeretnék mellé közös emlékeket a lakáson kívül is.

Dejó ilyet olvasni! Még egy példa, hogy igenis fiatalon is lehet családot alapítani! Gratulálok a picihez, jó egészséget nektek!

Igen, én is így vagyok, hogy lemondok dolgokról, sőt, az ember -ha szeretete "tárgyáért" teszi- nem is érzi lemondásnak sokszor, ami annak tűnhet sem. És ez jó dolog. Ki van ez találva. :)

Kívánom, hogy minél hamarabb tudj 5 óránál többeket is egyhuzamban aludni!! :)))

Szia!

Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeteteket! Férjemnek is felolvastam, elgondolkodott rajta ő is. Teljesen igazad van, különösen az utolsó mondatod tetszett, hogy inkább ne a házra gyűjtsünk, ha aztán adhatjuk el a házat a lombik költségei miatt... milyen szomorú, hogy sokan így járnak, azaz nem pont így, de hogy ugye sokat halogatják, majd nem sikerül sehogysem...

Nem is feltétlenül kor vagy "halogatás"-függő a dolog, de olyan sokan vannak így, és úgy drukkolok mindenkinek, hogy teljesüljön régóta dédelgetett vágyuk!

Nagyon, szívből gratulálunk a 3 gyerkőchöz, a szép nagy családotokhoz! Legyetek mindig ilyen egységben, szeretetben, akkor nagy baj nem lehet! Ezen múlik... az összefogás, a kitartás, némi kreativitás... Ha gond is van, mégis kimászni a bajból, együtt, közös erővel. Jó példa vagytok, az optimizmus biztos, hogy mindig előre visz!

Remélem nekünk is ilyen szép kis családunk lesz, mint nektek :)

mi a ferjemmel fiatalok vagyunk. hamar hazasodtunk es szinte egybol el is dontottuk, hogy szeretnenk minel elobb babat. hala istennek hamar osszejott mar 9 honapos. A ferjem tavaly talalt olyan munkat ami hosszabb tavu. Csak remenykedunk, hogy soksok evig meglesz. Engem elvileg visszavarnak majd, de ki tudja...

Nem sokat keresunk, de nem ehezunk, s probalunk felretenni. Az van, hogy baromi nehez. De semmit sem bantunk meg. Sot en azt sem tudom mar mit kezdenek magammal, ha nem lenne gyerekem. Draga kutyukre, jatekokra nincs penz, de amikor gyereked lesz lemondassz a sajat vagyaidrol. Legalabbis en szinte egyaltalan nem vagyom targyakra, vagy hasonlokra. Na jo arra igen, hogy aludjak egyhuzamban 5 orat :))