Azok a boldog gyermekévek (beszélgetés)

Mégmost is meg van bennem a hajdani kislány, aki voltam. ( mindig is megmaradt )

Sztem ez nem múlik el soha.

Persze, a külvilág felé nem mutathatjuk, de nagyon jó érzés.

Szia! A jó családból nehéz felnőni, itt válik az előny hátránnyá. Ha túl leszel ezen az átmeneti időszakon, mert mindenki túljut rajta, majd te biztosítod a boldog otthont a családodnak. Itt jön be az az alapszabály, hogy a saját gyerekedet úgy neveld, hogy ő a család fontos tagja, akinek ki kell vennie a részét a munkából is, akkor neki könnyebb lesz a saját lábára állni. Alapvetően a munkahely hiányzik neked, majd ott megtalálod a társaságot is, ha pedig nem lesz hamarosan munkát, akkor szomszédolj, keress hasonló sorsú barátnőt, a bezárkózás beteggé teszi a lelket. Ha más lehetőséged nincs, akkor segíts valakinek a közeledben, a jó tett , jóérzéssel tölt majd el.

Üdvözlettel: judit

Az én életem hirtelen változott meg.

Hirtelen lettem felnőtt.

Bő 2 évvel ezelőtt ez volt a felállás:

főiskolás voltam, bulikba jártam, barátnőkkel lógtam, finom meleg étel várt itthon minden nap, semmire sem volt gondom, boldog család vett körül.

És ez van ma:

A szép gondtalan főiskolás évek elszálltak, dolgozom minden nap, édesanyám meghalt, küzdök a gyásszal, miközben a sütés főzés, mosás, takarítás bevásárlás rám maradt a folyamatos és fárasztó meló mellett. Már senki sem csinál meg helyettem semmit, senki nem adja a kezembe a pénzt, négy ember helíett csak ketten ülünk az asztalnál, a család széthullott. Hol van már az a gopndtalan időszak?

Próbálj meg lélekben gyermek maradni, legalább egy kicsit:) Azt hiszem, régen sokkal másabbnak gondoltam a felnőtteket, mint amilyen most vagyok.

És szerintem ne vedd véresen komolyan, ebben a korban még lehet délig heverészni az ágyban hétvégén, és néha virslit ebédelni, hogy ne töltsd minden estédet a konyhában...

Lesz még sok évünk ezekre, ha már nem csak kétszemélyes lesz a család:)

Kívánom, hogy érezd jól magad:)

Egy rövid ideig én is így éreztem. 19 évesen, bár előtte alig vártam, egyszer csak nem otthon találtam magam, hanem a párom lakásában. Beköltözés után még órákig ültem az ágyon és a cuccaimat nézegettem. Nehéz volt elhinni, hogy már nem otthon vagyok. A szüleim 160 km-re laknak, de már rég kollégista voltam, így azt hittem, ez nem is lesz olyan nehéz. De az volt. Kicsit féltem a függetlenedéstől. Végül is fiatal vagyok még... De aztán hozzászoktam ehhez is, remek volt mindent magamnak megcsinálni. Már furcsa lenne, ha nem élnénk külön. Nyáron én se tudtam mit kezdeni magammal, a barátaim itt-ott nyaraltak, mi meg párommal munkát kerestünk, mert mindkettőnket elbocsátottak néhány hét különbséggel. Azóta szerencsére beindult az élet, dolgozunk és egyetemre járunk mindketten, de nem is tudnék enélkül élni, jó ez a nyüzsgés.

Azért jó, ha néha eljártok együtt valahova, akár csak sétálni is. Egy kis együtt töltött idő csodákra képes! Mi is csak esténként találkozunk, de azért néha egy mozi vagy gyros belefér.:)

A szüleimmel továbbra is tartom a kapcsolatot, nagyon örülök, hogy anyum még mindig a segítségemre van, ha kell. Hiába, csodás nő!

Helló!!

Elkezdeni a kis saját életünket nagyon izgalmas csupa ujdonság,de egyben nagyon ijesztő is.Hirtelen minden a nyakadba szakad,és sok teendő közt,kicsit elvesztjük magunkat.De maradj az a boldog "gyermek" lélekben mindíg!!!Bármi is történjen,mert a szüleid így indítottak útnak,és hidd el ez a legjobb útravaló amit csak kaphatsz!!!:)))

A felnőtté válásnak szerintem nincs köze ahhoz, hogy önállóan fel tudjuk tartani magunkat. Vannak 30-40-50 éves gyerekek is. Valaki rossznak gondolja, vagy nem tudja mit jelent és ezért tartózkodik ettől. Nem egy okos lépés.

Ez a gond a jogi felnőttkorral járó ránk-pakolt terhek miatt lehet. Sok és boldogtalan elvárás, megfelelés, feladat, amit kapunk sokszor nem tetszik. Némelyik, vagy több "diktált" dolog elől arrébb kellene állni.

Szia!

Egyre többször gondolkozom ezen én is.

Szerencsére az én szüleim is nagyon szeretnek.Ők most 350 km-re laknak tőlem.

Nehéz felnőni én igazán nem is akarok.

Szerencsés vagy, hogy ilyen klassz szüleid vannak, ha majd Te is anyuci leszel akkor tudod majd igazán értékelni a dolgokat amiket az eredeti családodból hoztál.

A barátok ahogy minden az ember életében jön és megy hiszen az idő nem áll meg. Ha valaki igazán fontos neked tégy érte, hogy ne tűnjön el az életedből.

De ne felejts, ezek a barátságok nem olyanok már mint gyermekkorunkban, nincsenek együtt töltött hétvégék, kimaradnak a hatamas kalandok és lassan a bulizós éjszakák is. :)

Nekem is hiányoztak gyermekévek, de úgy érzem a fiaim születésével kicsit visszakaptam belőle...

Szia

Engedd a belső gyermekednek,hogy a felszínre hozza az érzéseidet:)Nem kell túl komolyan venni,hogy felnőttünk.Ugyanaok vagyunk mint akik 4-10-15 éves korunkban votunk csak álarcot viselünk mert ezt várja el tölünk a többi álarcos:)

Lazíts!Nevess vagy legalább sokat mosolyogj:)