Az olasz csoda

Erről írni elég nagy vállalkozás lesz, úgy érzem... Mivel megfelelő ismeretanyaggal azért még nem rendelkezem, ha valaki egy fakultatív töri órát vár, az most csalódni fog. Csak annyit mondhatok, hogy amikor először mentem el meglátogatni ezt a nyolcadik csodát, elállt a lélegzetem. Ez azért fura, mert egy kisgyerektől ilyet az ember nem vár. Voltam talán hat éves, de amikor először kiszálltam a kocsiból (mert mi tradicionális autósok vagyunk ám), az volt állítólag az első mondatom: "Én ide költözöm!". Azóta is szorgalmasan mondogatom, immár 11 éve. De most nem rólam, hanem az országról van szó.

Egyik legjobb megfogalmazás, amit olvastam, Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvében (figyelembe ajánlom, nagyon jó!), ahol kb. annyi volt a lényeg, hogy Olaszországban a gyerekek a történelemben játszanak, vagyis az ókori római kőhalmokon fogócskáznak.

Ami teljesen igaz: Olaszország a megtestesült történelem, és tekintve, hogy egy megszállott „töri-ellenes” írja a cikket, ez nem kis teljesítmény az imádott országomtól: megszerettette velem a római birodalomról szóló anyagrészt...még ha csak addig is, amíg nem tanulni kell, hanem élni kell benne...

És most az általam legajánlottabb városok.

Azt szoktam mondani, ha megy valaki Olaszországba, a legjobb, ha kb. egy hónapra megy, de természetesen arra egy élet sem lenne elég, hogy mindent megnézzünk. Ha a déli helyeket szeretjük, akkor nyilvánvalóan Dél-Olaszország a nyerő, és az ott található Taormina nevű kisváros. Nagyon rég voltam ott, de abból a töredékből, amire emlékszem, lélegzetelállító. Gyönyörű kék ég, kék tenger, sziklás part, csodás kilátás, hegyek, völgyek, maga a Paradicsom. Aki odamegy, csak annyit fog kérdezni: "Álom vagy valóság?"

Aztán kicsit középtájra merészkedve: ott van a méltán híres, és fenséges Róma, azt persze senki sem hagyja ki, már csak megszokásból sem, Colosseum, napsütés, macskák, fagyi... Életérzés. Leírhatatlan.

Pompei: ezt aztán két szóval jellemezni lehetne, így: konzervált történelem. Ez így furán hangzik, de a kisváros elmondja saját történelmét, amikor a Vezúv kitört, a forró láva betemette élve a város lakóit, megőrizve ezzel, ami elég brutálisnak hangzik, de egyben (főleg a régészek számára) fantasztikus is. Úgy gondolom, hogy nekünk, turistáknak a legfontosabb az lenne, hogy a kor történelmét megismerjük. Ennek meg a legegyszerűbb, és legtisztább módja, ha ellátogatunk ide.

Északabbra jön a kedvenc területem: Toszkána és Umbria. Nagyot ugrottunk, csak a kedvenceimet írom le. Szóval ez a két tartomány magában hordozza a fényt, aranyszínt, zöldet, sárgát, levegőt, tisztaságot, illatokat, életet. Ezt így lehet legjobban definiálni: a tökéletes élet. Toszkánáról méltán lehet sok történelmileg hű könyvet olvasni, (a legjobb: Csodálatos Toszkána) de azt, hogy milyen is, igazából csak átélni lehet.

Legszebb városok: Siena, Firenze, Assissi és kisebb gyönyörűségek: Spello, apró kisváros, Spanyolország fanatikusainak tökély. Gubbio, Cortona, a mázlista Frances Mayes lakhelye, csodaszép apró városka, tipikus toszkán (értsd: kőházak, hegyre/dombra épült város, középkor, templomok, olasz életérzés). Monte Oliveto Maggiore, Olajfák hegye, egy kolostorral, és lélegzetelállító kilátással, a tufa dombokra, vadregényesség jellemzi, és még csodás kis városok. Lényegében, amit látsz, vagy ahol megállsz, mind tökéletes, mind érdemes a látogatásra.

Aztán még ott van az örök kedvenc: Velence. Szűk, csatornaillatú, galambos, fényes, színes, tökéletes.

Egyszóval ha még nem voltál Olaszországban, azt hiszem, megvan a nyári terved (mi minden évben így döntünk és eddig jól döntöttünk). Persze alapműveket is lehet olvasni róla, megéri.

Remélem tetszett ez a kis élménybeszámoló.

Jó utat!