Az elfogadás hatalma (beszélgetős fórum)

Értem, mire céloztál, és ha ezt olvasnám valakitől, feltételezem, hasonlóképpen vélekednék az illetőről, és az egojáról. Részemről ez felismerés volt, és nem erre építkezem, mióta csak élek. Ellenkezőleg. Túl sokáig éreztem magam elnyomottnak, elnyomhatónak, bizonytalannak, kevesebbnek. Részletekbe nem mennék, és nem is szeretnék kifogásokat keresni a múltból, miért mit tettem, vagy éreztem. Pláne nem szeretném a környezetem okolni érte. Egyszerűen csak arra utaltam a bejegyzéssel, hogy picit bort iszik és vizet prédikál, aki mások életét igyekszik megoldani, holott a magáét a sorstól, Istentől, szerencsétől teszi függővé. Itt most megint hangsúlyozom, hogy nekem is van hitem, én is bízom a szerencsében is, és tudom, hogy vannak körülmények, amikre nincs ráhatásunk.

Nem vágyom csodálatra, jelenleg annak örülök, hogy elfogadtam azt, amibe születtem, és elhiszem, hogy van némi ráhatásom, mit hagyok magam után (nem materiálisan).

Én csak a legelső parancsolatról beszéltem, és itt most nem a Bibliáról vitatkozunk, hanem az egóról és az önszeretetről.

Amúgy egyetértek, de most nem ez a téma.

A Biblia elég téves megállapításokkal igyekszik az egész emberiséget a mocsokban tartani.

Felvázol nekik egy elérhetetlen célt és megadja a papság eszközeit ennek megvalósítására.

Kész baromság!

Az egó kétarcú dolog. Egyrészt funkciója szerint segítenie kell a boldogulást, másrészt megpróbál megvédeni minket. Ugyanakkor az, hogy segíti az érvényesülést, illetve védelmet ad, nem válik mindig javunkra, mert hajlamosíthat a gátlástalanságra, hogy olyan dolgokat tegyünk, szerezzünk, amik végső soron nem válnak a javunkra (pl. vágyak), ugyanakkor megpróbálhat megvédeni olyasmiktől, amik látszólag kárunkra lennének, ugyanakkor a fejlődésünkhöz szükségünk lenne a megélésére (ld. félelmek).

Alapvetően az egó eszköz, és amíg a funkcióját betölti, addig remek dolog. Akkor van baj, ha nála a kormány...

Egy kínai mondás szerint az egó remek szolga, de borzalmas úr.

A Biblia szerint a legfőbb parancsolat: Szeresd felebarátodat úgy, ahogy önmagadat.

Tehát legelőször szeresd magadat, ez az alap, azután hasonlóképpen a többieket is. Az önszeretet valóban az egyéni boldogságunk egyik kulcsa, szükséges és nagyon fontos dolog.

De az egoizmus nem. A különbség annyi, hogy az egoista csak magát szereti, méghozzá erkölcsi gátlás nélkül hajt a saját boldogságára, tehát nem számít, kin-min keresztül kell taposnia.

Picit "tiltakozom" az ego ilyen negatív színben való feltüntetése ellen :)

Az ego sokkal-sokkal fontosabb annál. Hajtóerő, ahoyg ti írtátok. Egyes vallások is arra tanítanak, légy önzetlen, hozz áldozatot másokért, légy előzékeny, alázatos. A boldogságot a szerencsére bízták.

Bizonyára felszisszennek páran, de úgy gondolom, hogy nekem saját magamnak elsősorban (nem minden helyzetben, minden körülmények között) de a magam boldogsága kell az elsődleges legyen. Hogyan tehetnék másokat boldoggá, ha én folyamatosan lemondok, elnézek, bocsájtok? Igen, van amikor a boldogsághoz pontosan a fentiek kellenek, de az egoizmus önmagában szerintem pozitív dolog. Aki saját életét nem tudja irányítani, saját érzéseit nem tudja kezelni, saját boldogságát/boldogulását nem tudja kezébe venni, hogy várhatjuk el, hogy mások életében kifejtse ezt a hatást? Itt is azt hangsúlyozom, hogy arra figyelünk-e -miközben magunk boldogságát keressük- hogy mások érdekeit ne sértsük.

Amíg magamat nem fogadom el, nem szeretem eléggé, elég nehéz másokkal megszerettetnem, vagy elfogadtatnom magam.

Bocsánat kedves marduk, én nem meghalni akarok, hanem újra a szellemi dimenzióban lubickolni.

Szerintem különbség.

Agyunkban rengeteg gondokat cikázik, sokszor olyan mértékben, hogy szinte zúg a fejünk. Ezeket a sebesen cikázó gondolatkavalkádot én zajnak hívom. Ebben a zajban szinte alig hallható a saját hangunk, mert az ego célja, hogy ezt megakadályozza. Ha nagy a zaj, nem észleljük az ego ténykedését. Ahogy haladunk a belső csend állapota felé, úgy lesz az egyre észrevehetőbb. A belső csend állapotában saját hangunkat halljuk, vagyis azét a spirituális lényét, akik valójában vagyunk.

A zajt az "ügyek" generálják. Aki csak az anyagi világban él és mozog, szerintem ezt, amit írok, nem is érti. Ahhoz fel kell fedezni azt, amit úgy hívnak, hogy belső világ. Az ego fő célja ennek megakadályozása és legtöbbször a vágyak manipulálásával dolgozik. Az ego tulajdonképp a személyiségünk tükörképe, mégpedig egyfajta ellenpontként annak az ellenkezőjét vetíti ránk. Tehát ha az egonknak engedelmeskedünk, tulajdonképp a személyiségünkkel ellentétes módon cselekszünk.

Az ego át tud töltődni egyik emberről a másikra. Ha valakiben kevés az ego, akkor a rendszerszintű védelmi programjának köszönhetően másokról azonnal automatikusan töltődni kezd. Így tudunk másokat is tisztítani, ha rendelkezünk az ego kiszorításának technikájával. Ehhez Angyallá kell válnunk.

Az Ember Angyallá aktiválása - Fénytestünkkel egyesülés

:-)

Én sokszor élvezem, hogy itt vagyok, és hogy nagyjából értek/átlátok dolgokat. Persze amikor beborulok, akkor én is "haza akarok menni", de nem ez a jellemző állapotom.

Amíg van bennünk vágy, addig úgyis jövünk, akkor meg próbáljuk élvezni! :-)

Csak hogy ez szépen lassan változik, és ezt megtapasztalni csodás.

Tanulni vagyunk itt, és igen, mi döntöttünk így.

Azt azért ne feledd, hogy te magad döntöttél úgy, hogy ebben a bonyolult, nehéz időszakban akarsz leszületni és tenni a dolgodat... Aki érti (vagy azt hiszi érti)mi történik, annak sem könnyű, de talán másképp viszonyul és éli meg a dolgokat. Akinek fogalma sincs erről az értetlenül áll a dolgok előtt, szenved és büntetésként éli meg.

Én is szoktam mondani viccesen, hogy majd odaát, ha újra leszületni készülök, vágjon valaki fejbe...:)

Én például már alig várom a halált! Végre visszamehetek kicsit lazítani. Ez a világ elég rendellenesen működik, nagyon sok a tudatlanság, ráadásul ezt igyekeznek fenntartani is bizonyos körök.

Azt kell, hogy mondjam, itt a Földön nagyon nehezen alakulnak a dolgok, minden körülményes, az emberek nem ismerik sem egymást, sem önmagukat, nem tudnak egymással érdemben kommunikálni, erőtlenül élik mindennapjaikat, semmilyen emlékkel nem rendelkeznek önmaguk felől.

ez is igaz! én is próbálom fejleszteni magamban ezt viselkedést, de ahogy írod, nagyon nehéz.

Mégis érek el sikereket, és ha kicsik is, de boldoggá tesznek, hogy megoldottam őket lelki szinten. Nehéz az élet azoknak, akik sokat vállaltak be. Őket érik is kihívások, de azért, mert tudnak megoldást találni rájuk.

Az átlag a kényelmes gondolkodás, erőlködés nélküli létet választja, persze nekik is vannak feladataik, de más szintűek.