Apás szülés (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Apás szülés
Sziasztok!
Mara mar termeszetes nekünk nöknek az apas szüles.
VISZONT szerintem sok nö nem gondol arra,hogy a parjanak esetleg ez nem termeszetes.
Szerintem igenis fontos dolog ezt a paroknak megbeszelni es felkeszülni ra.
Nemreg lattam egy müsort,amelyik arrol szolt,hogy nagyon sok Apukanak gondja van kesöbb es szakember segitsegere szorul,mert akkora trauma volt neki a szüles elmenye.
Szoval egyet nem szabad elfelejtenünk:elfogadni tudni a masik akaratat.
Persze felejthetetlen elmeny altalaban egy ferfinak is,ha meglatja a Gyermeket.
Amugy nalunk is Apas szüles volt.
Sziasztok!
Életem legszebb élménye volt a szülés.De csakis úgy ahogy történt.A párom nélkül nem ment volna így szerintem.Igaz kértem fájdalomcsillapítót,így elég elviselhető volt az a 9óra,de pl amikor magunkra hagytak minket és picit leesett a lányom szívhangja akkor ő ment szólni h jöjjenek,vagy úgy egyáltalán....ő volt ott velem végig.A doki és a szülésznő csak akkor jött ha nagyon muszály volt.Beszélgettünk,rádiót hallgattunk,ő itatott,még egy pogácsát is megettem sunyiban!
ÉS a végén?A fejemnél állt és biztatott.Aztán ő volt aki először meglátta a lányunkat,és ő vágta el a köldökzsinórt,és ő volt aki megkönnyezte az egészet.Majd ment vele lemérni,mosdatni öltöztetni,és mikor együtt visszajöttek a fejemnél ültek a széken míg a doki varrt(fél óra).
És ő egy olyan ember aki még a tű szó hallatán is menekül nemhogy lássa is,meg még vér is stb...
De azt mondta soha nem hagyta volna ki,és neki is gyönyörű élmény volt.És semmi olyat nem látott amit nem kellett volna,végig levoltam takarva és ő pedig a fejemnél ült,állt.
Nem tudom jobban leírni mint itt előttem már sokan,de egyszóval gyönyörű volt.
Sziasztok.
Szerintem kár és hiba egy újdonsült apukától elvenni a születés élményét, a bensőséges, meghitt örömteli pillanatokat...
A férjem a mai napig emlegeti, hogy ő fogta meg előszőr a lányunkat, rá nézett előszőr a kicsi szemeivel...
Hihetetlen és felejthetetlen közös élménnyel lett gazdagabb az életünk.
A második gyermekünk születésénél is ott lesz apa ez nálunk nem kérdés.
Csak tanácsolni tudom a leendő szülőknek, hogy engedjék hogy a párjuk is átélje ezt a csodás élményt...
Én majdnem a szülésznő ujját vágtam le.
Mert annyira izgultam.
Sziasztok!
Nálunk is apás szülés volt, bár a férjem végig azt mondta, hogy esze ágában sem áll bejönni, no meg persze én se voltam híve, hogy végignézze, ahogy szenvedek.
Amikor szülni indultunk (hajnali fél 5-kor), akkor még a kocsiba azt ecsetelte, hogy őneki most Kaposvárra el kell mennie, mert értekezlete lesz, de majd siet vissza.
Na, persze ebből semmi nem lett. Sőt, miután megkaptam a beöntést, lezuhanyoztam, kimentem még "lépcsőzni", addigra már azt mondtda, lehet bejön velem.
Én persze tiltakoztam.
Aztán a következő vizsgálatnál már mondta a szülésznő, hogy én már ne menjek ki, behívja a férjem, mondván, amíg nem szülök, ott lehet velem.
Persze ott ragadt. (Ez hátsó szándék is volt a szülésznő részéről szerintem)
Amikor kezdtődtek a tolófájások, mondtam neki, hogy most már menjen ki, de nem ment. Hiába erősködtem, csak ült a széken, és esze ágában sem volt kimenni.
Úgyhogy végignézte. De persze ült végig. Néha ránéztem az arcára, és szerintem jobban el volt torzulva, mint én magam. Mintha neki jobban fájt volna ... (pasik).
Ezért nem akartam, hogy bejöjjön.
Én nem vagyok az a típus, aki ilyenkor szereti, hogy fogják a kezét.
Engem ilyenkor hagyjanak békén. De hál Isten hagyott is. Bár ezt annak köszönhetem, hogy ha felállt volna, lehet elájul :)
Az a halálom ilyenkor, amikor megkérdezi az apuka az anyukát, hogy jajj, nagyon fáj??? Na, ha ezt megkérdezte volna ...(bár annyira azért nem fájt, hogy kibírhatatlan lett volna)
Ő azt mondja, nem bánta meg, hogy bejött, és örül neki, hogy ott volt, amikor kibújt a kis krapek. Én annka ellenére, hogy nem voltam híve az apás szülésnek, örülök, hogy ott volt.
Igazából nekem az orvosom jelentette a biztos támaszt. Nekem ő volt a fontos, hogy ott legyen.
No de persze majd ki csattant a büszkeségtől. Jó volt látni, hogy fogja a babát a pólyában, és büszkén mutogatja mindenkinek.
Az orvosom árulta el, hogy meg is könnyezett, én ezt észre sem vettem, mert el voltam ájulva a látványtól, hogy mi jött ki belőlem még a gyereken kívül :)
Ja, és persze az is tök jó volt, hogy elmesélt mindent, amit látott.
Utánna már csak azt bántam, hogy ha tudtam volna, hgy bejön, vittük volna a kamerát, és felvehette volna az egész szülést.
Annyira megnézném. Annyira jó volt az egész.
Viszonylag (szerintem) könnyű szülésem volt. Nekem két fájás között semmi bajon nem volt, pedig nem kaptam semmi érzéstelenítőt.
Simán telefonáltam, beszélgettünk, teljesen jó hangulat volt bent a szülőszobán.
Szeretnénk még egy babát majd, ott már szerintem nem lesz kérdés, hogy bejön-e vagy sem.
Remélem ott is minden ilyen simán fog menni.
Sziasztok!
Három hetes a kislányom, és nekünk is apás szülés volt. Az igazság az, hogy el se tudtam volna képzelni, hogy a párom ne legyen velem szülés alatt. Könnyű szülésem volt, kívánom, hogy mindenki úgy szüljön, mint én. Reggel 9-kor elfolyt a vizem, 10-kor már a szülőszobán voltunk. Délig semmi fájás, 15:50-re pedig meglett a mi pici lányunk, Andika. A párom sokat segített,igaz csendben, mert 14-órától nekem már 2 perces fájásaim voltak, és nem nagyon értékeltem, ha valaki beszélt hozzám. Fogta a kezem, kedvesen szólt, hogy lélegezzek mélyeket, és vizesruházta a homlokom. Aztán mikor már jött a babónk látta a kis fejecskéjét kibújni, ő vágta el a köldökzsinórt is. Azt mondta utána, hogy bánhatja minden férfi aki kimarad ebből a csodából. Tényleg nincs ennél nagyobb csoda a világon!!! :)
Sziasztok!
Nekünk most 9 hónapos a kislányunk, de így visszagondolva a szülésre egy misztikus, csodás élményként maradt meg. Természetesen apás szülés volt, hisz férjemmel ugyanazon a véleményen vagyunk, hogy a baba megszületése - ahogy előtte a fogantatása:) és a későbbiekben a felnevelése is - mindkettőnk "feladata", hisz mi együtt vagyunk ennek a picinek a szerető szülei. Bevallom én nem is értem azokat a férfiakat, akik ettől teljesen elzárkóznak és természetesnek veszik, hogy ez a nő "dolga". Nekem nagyon nagy segítség volt, főleg lelkileg, hogy ott volt a férjem, fogta a kezem, olykor törölgette az arcom, stb. Alapvetően nem tartott sokáig a mi kis Dorkánk világrajövetele, hisz délután (szombaton) 5 óra körül értünk be a kórházba vidáman és teljesen feldobva (akkor még a fájások ellenére tudtam vidámkodni) és 21,30-ra megszületett a mi Tündérkénk 4,5 kg-val! Tény, hogy 7-9 között eléggé magamon kívül voltam már a fájdalomtól, mikoris végre úgy döntött az orvosom, hogy császármetszés, mert nem tud kibújni a pici. De összességében úgy gondolom, érzem, hogy ennyi fájdalom kellett és alapvetően szerencsésnek tartom magam, hogy csak eddig tartott. De a lényeg, hogy el sem tudom képzelni, hogy mindezt a férjem nélkül kellett volna véghezvinnem. Ezt az élményt mindkettőnknek át kellett élnie! Én minden babát váró párnak, házaspárnak csak ajánlani tudom. Egy férfi legyen férfi és APA a talpán és legyen a gyermekének anyja mellett azokban az órákban és pillanatban mikor világrajön - jó esetben - szerelmük gyümölcse, egy csöpp és drága élet, aminél nincs csodálatosabb a világon!
"óóó, ez még NEM olyan fájás"
bocsi
Sziasztok!
Nálunk a férjem az első terhességem alatt azt mondta, döntsem el én, ő úgy tesz, ahogy nekem jó. Kértem, hogy jöjjön be velem. A vajúdás, szülés alatt valami nagyon furcsa tudatállapotba kerültem, alig emlékszem valamire a fájdalmon kívül, csak emlékképeim vannak, de arra emlékszem, hogy hitetetlenül idegesített, hogy ott a férjem. Akkor volt jó, ha meg sem szólalt. Szólni nem mertem neki, hogy menjen ki, egyrészt, nehogy megsértődjön, mégiscsak én ragaszkodtam hozzá, hogy ott legyen, másrészt első szülés lévén azért féltem attól, hogy mi következik. Aztán a kitolás alatt, mikor megkaptam a gátmetszéshez az érzéstelenítőt és meglett a gátmetszés, rosszul lett, nem bírta, ahogy a gyerek feje mellé beadták az injekciót, meg a bőr hangját, ahogy elvágták. Kiment, de engem egyáltalán nem zavart, végre magam lehettem magamban. A szülés után meg is beszéltük, hogy a következő baba érkezésekor majd a vajúdás alatt velem lesz, de a kitolás kezdetekor ő kimegy. Amúgy sem bírja, és nekem sincs szükségem rá. De a következő szülés egész másképp zajlott. A szülésznő minden fájáskor csak azt hajtogatta, hogy "óóó, ez még olyan fájás", közben nekem már tolófájásaim voltak, de ő csak a burokrepedést várta, hogy jól beinduljanak a fájások. Aztán mikor a burok megrepedt, a kisfiam egyből el is indult, persze volt nagy kapkodás, fejetlenség, én pedig teljesen magamnál voltam, nem úgy mint az első szüléskor és görcsösen kapaszkodtam a férjem kezébe, az orvosom sehol, az ügyeletes orvos is elég lassan ért oda a szobájából, a szülésznő egyik telefontól az ágyamig, az ágyamtól egy másik telefonhoz ugrott, vissza az ágyamhoz "basszus" és "basszuskulcs", "tartsd vissza" kísérőszavakkal, én meg csak szorítottam a férjem kezét, addig sem akartam elengedni, amíg átmegy az ágy másik oldalára, könyörögtem, hogy maradjon velem, ne nézzen oda, csak itt ne hagyjon engem. Persze utána mondta, hogy eszében sem volt otthagyni, nem is gondolt rá ilyen körülmények között, hogy kimegy. Meg azt is mondta, hogy nem gondolta, milyen nagy erő van kezemben:-)
Nálunk így történt, hogy mindkét szülésnél másképp alakult az apás szülés, mint ahogy előre megbeszéltük, de mind a kétszer úgy volt, ahogy a legjobb volt:-)
Sziasztok! Rinike, csodálom az erődet és kívánom, hogy mihamarabb érkezzen el hozzátok a legnagyobb boldogság egy pici fiúcska vagy kislány képében!:-)
Írtátok (most nem nézem vissza, hoyg pontosan ki) hogy nem akartátok, hogy szülés közben lásson a párotok, minden nőiességetekből kivetkőzve. Nekem ez nagyon fura, mert a nő leginkább akkor nő, amikor a gyermekét világra hozza. Ebben egyébként a párom is maradéktalanul egyetért. Azt mondta, eszébe sem jutott volna ilyet gondolni... Sőt, a nőieségem szerinte ott és akkor teljesedett ki igazán...
Köszönöm,neked sok boldogságot,kívánok,legyen mindíg ennyi erőd és kitartásod!
Remélem hamarosan meg érkezik a baba hozzátok,és sok örömötök lesz benne!
Jó volt olvasni a sok szép pozitív élményt, sőt még rinike történetének is pozitív a kicsengése. Szívből kívánom, hogy mihamarabb jöjjön a következő angyalka.
Nekem is csodálatos apás szülésem volt idén augusztusban, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vigye magával a párját, és majd ott "élesben" kiderül,hogy mi a legjobb mindhármuknak.
Annyit szeretnék csak hozzáfűzni a kétkedőknek, akik attól tartanak, hogy nem lesz túl nőies vérben / izzadtságban / pisiben, hogy válasszanak egy jó szülésznőt (én itt újból szeretném megköszönni Farkas Adriennek - Péterffy Kh, a fantasztikus közreműködését!!!) és ez a probléma csodálatosan megoldódik. Nálunk a férjem bár végig bent volt, semmi olyat nem látott,ami nekem kellemetlen lehetett volna, mert a szülésznőm remekül koreografálta az eseményeket: katéterezésnél felkérte az urakat (dokim + férjem) hogy fáradjanak ki, a kitolásnál a fejemhez irányította, majd amikor engem összevarrtak újdonsült apuci elkísérte a kislányát felöltözni. 40 percig hímezgettek engem odabent,mialatt az én drágám a félig elhúzott függöny mögött állt az ajtóban kezében a kis csöppségünkkel,nekem ez adott erőt a méhszáj-hüvely-gát öltések elviseléséhez.
Szóval 100 szónak is 1 a vége, apával szülni csodálatos!
nagyon megrázott a történeted. de minden sorscsapás ellenére bámulatra méltó a lelkierőd és a pozitív hozzáállásod.
kívánom nektek, hogy a kisbabátok a mindannyitok számára ideális időben foganjon, s szülessen meg.
Sziasztok!
Nekünk a 3. gyermekünket sikerült együtt szülni. Lehet, hogy kiábrándító vagyok, de nekem nem is jelentett olyan sokat, mint vártam a jelenléte. Neki annál többet jelentett. Annyira meg volt hatva, hogy szinte zokogott. Még a köldökzsinórt sem tudta elvágni miatta.
Azóta is azt mondja, hogy ez volt élete legnagyobb élménye.
Sziasztok!
Rinike:Sajnálom!:(
Remélem hamarosan érkezik a kárpótlás!!
Mi is együtt akartunk(akarunk szülni)
Nekem nagyon sokat jelentett,hogy a férjem velem volt(még ha a folyosón is)nagyon féltem alig vártam,hogy beengedjék:)
Az első szülésem nem jutott el odáig,hogy beengedjék,mert azonnali altatásos császár lett.
De legalább ő előbb látta a lányunkat mint én....
A másodiknál meg akartam próbálni simán,de nem sikerült:(
Este 10-kor döntöttek az azonnali császár mellett,a férjem alig ért be.
De mivel nem altattak bejöhetett velem a műtőbe és fogta a kezem:)Ezúton is köszönöm neki!!
Most február végén születik a harmadik gyerekünk,akkor is (remélem)együtt megyünk!
Mikor kérdezték tőlünk apás szülés lesz-e?
Mi mindíg azt mondtuk,még nem biztos,majd ha el jön a szülés pillanata,úgyis tudni fogjuk mit akarunk!
Nem nyaggattuk egymást a miértekkel,ketten voltunk ugyanolyan döntés képtelenek!
Én azért kétkedtem mert nem akartam hogy Imi "úgy" lásson,ki szolgáltatottan,minden nőiességem hiányában.
Mint később aztán ki derült,a férjem meg azért,mert félt attól hogy kinlódni lát,és hogy a szeme előtt történik a babával vagy velem valami,amit nem biztos hogy el tudta volna viselni.
Végülis atán mikor már ott ültünk a szülőszoba előtt,mindketten nagyon izgultunk,ő megfogta a kezem-jól meg szorította-akkor már tudtam hogy azt szeretném ha bent lenne velem,és tudtam már azt is hogy OTT LESZ,ő is ezt akarja,már kérdeznem sem kellett!
Valahogy jött,ez tünt a természetesnek!
Nem bántam meg,csodálatos hogy ott volt velem,eszembe sem jutottak a korábbi aggájaim,és láttam rajta,neki is jól esik hogy a maga módján ki tudja venni a részét a dologból.
És tudom én is,nélküle nem ment volna!
Végig fogta a kezem,10-15 percenként adagolta a homeopátiás bogyóimat,és figyelmeztetett mindíg hogy igyak,egyek,így erre sem kellett figyelnem!A vajúdásnál is nagy segítség volt,akármit találtam ki jött velem,segített hejeszkedni,még a zuhanyzóban is velem volt végig,és folyatta a vizet a hasamra,beszéltetett a babáról,ez nagy erőtadott!
Később mikor meg született a baba,a szülőszobán a megfigyelés alatt arról beszélt nekem Dorkával a karján,hogy ez volt élete legjobb 17 órája,és hogy nagyon örül neki hogy nem maradt ki belőle.
Valamint azt mondta,eddig is szeretett,de mostmár még jobban,és ennél bensőbbségesebb dolgot nővel még nem élt át,ezáltal még közelebb érez magához!
Eszembe se jusson hogy már nem tud rám nőként nézni!
Azóta is büszkén mutogatja a felvételeket amiket készített Dorka megszületésének pillanatától,és minden barátjának azt mondogatja,ha érezni akarja hogy él,menjen be a gyereke születésére,mert a világon ennél jobb dolog nem történhet vele!
Ilyen érzelmeket sehol máshol nem fog meg tapasztalni!
Végigcsináltuk,együtt,szeretetben,és ez csak mi kettőnk közös élménye marad,a leg igazabb és életszerűbb amit valaha át élhetünk!
Szia!
4 óra alatt szültem meg a kisfiúnkat. És ott volt velem a férjem. Előbb látta a babánkat, mint én:))
A köldökzsinórt ő vágta el. Utána elküldtem,hogy legyen a fiúnk mellett a mérésnél. Addig engem rendbe tettek. És az a két óra,amit utána együtt töltöttünk hárman a megfigyelőben :) csodálatos volt!
Érdekes gondolatokat fogalmaztál meg, és nagyon jó volt olvasni, mert maga a fogalmazás módja is magával ragadó volt. Gratulálok az íráshoz, és a megszületett gyermekhez is. Én is kívánok Nektek sok boldogságot!
A témához (csak erős idegzetűeknek): 3 hete még terhes voltam, a 17. héten jártam. A párom még gondolkozott rajta, hogy bejőjjön-e vagy sem majd a szülésre, és a dolog egyenlőre inkább a nem felé hajlott. Január másodikán megtudtuk, hogy nincs szívhang, és hogy a kicsit meg kell "szülni". A párom szeretett volna velem lenni a "szülésnél" (pontosabban vetélésnek hívják), de én nem engedtem, mert úgy éreztem, ha az élő gyermek születésénél lehet, hogy probléma lett volna neki bent lenni, akkor ebben az esetben jobb, ha nem lesz ott. Azt is gondoltam, hogy majd én pikk-pakk elintézem a dolgot... Aztán egy éjszakán át tágítottak, ami már maga kellemetlen volt, nem aludtam egy szemhúnyást sem, éjféltől nem ehettem és ihattam semmit a "szülés"-vetélést követő elkerülhetetlen kaparáshoz szükséges altatás miatt és reggel 8-tól pedig az oxitocin infúzió hatására megindultak a fájások is. Délre folyott le az első adag, már egyre nehezebben bírtam, és ekkor megvizsgált az orvos, és közölte, hogy nemhogy nem tágulok, de még az éjszakai 1 ujjnyi kitágítás is teljesen visszazáródott. Kilátásba helyzte, hogy ha nem sikerül ma megszülni, akkor majd megpróbáljuk holnap illetve akár holnap után is... Nagyon elkeseredtem, és mikor a második oxitocint bekötötték és gyorsabbra állították, és a fájások már percenként jöttek, és nem bírtam feküdni sem, de fel sem kelhettem a bekötött infúzió miatt, és az orvost, szülésznőt, vagy bárkit hiába hívtam kiabálva is, végül zokogva felhívtam a párom, hogy azonnal jöjjön. Közel lakunk a kórházhoz, így a párom néhány percen belül ott volt, és bár egyre jobban szenvedtem, nekem kimondhatatlanul sokat adott, hogy ott volt velem. Nem csinált semmit, csak szívvel-lélekkel velem volt, számolta kérésemre, hogy hány percenként jönnek a fájások, és mennyi ideig tartanak. Délután 3 óra körül lement a második infúzió, és még mindig teljesen zárva voltam, ekkor kértem, hogy nem holnap próbáljuk meg újra, hanem most adjanak valamit, ami segít. Szerencsére kaptam valamilyen "lórúgás" erősségű infúziót, és 4 órakor elaltathattak a kaparáshoz. A párom csak a kaparás idejére (azt mondta kb. 20 perc lehetett) ment ki, és utána is velem volt. Eddig olyan szép életem volt, hogy a magzatom elvesztése és a halott kicsi megszülése volt a legrosszabb, ami eddig életemben történt velem. De történt velem (illetve a párommal velünk) egy nagyon jó dolog is. Mindketten úgy érezzük, hogy nagyon közel kerültünk egymáshoz a történtek alatt, és én úgy hiszem egyedül képtelen lettem volna végig csinálni, ő pedig örül és egyáltalán nem bánta meg, hogy velem volt, és az már nem is kérdés, hogy majd a gyermekünk születésekor bent lesz-e...
Gyönyörű amit itt leírtál,mindent megfogalmaz! :) Nekem még nincs gyermekem,és ez a sok kétely valóban itt kavarog a fejemben.Bár az én párom tuti balettelőadást tartana,majd elájulna...:D
Jó egészséget és boldogságot kívánok!Köszi az írást! :)
Nagyon szépet, nagyon összeszedetten írtál! Jó volt olvasni, mert, minden benne van, ami tényleg megfogalmazódik ilyen esetben az ember lányának a fejében!:)
Gratulálok nektek, szépek vagytok! Sok boldogságot az egész családnak!
Köszi az írást, tényleg jó volt, könnyeket csalt a szemembe!:)
14 órát vajúdtam, a párom velem volt és szükségem is volt erre! Mellesleg úgy érzem, neki is! Nekem mindig az volt a mottóm, ha ketten kellettünk ahhoz, hogy megfoganjon a gyermekünk, a felneveléséhez is ketten kellünk, akkor a szülés miért csak az én dolgom lenne? Ezzel a párom is maradéktalanul egyetértett, eképp is cselekedtünk. Jó volt, hogy velem volt. Masszírozott, símogatott a fájások alatt, de mindig tudta, mikor nem esik jól, mikor hagyja abba. Vizet hozott kérés nélkül és megitatott, ha úgy látta, arra van szükségem. Nem esett volna jól, ha beszél, hát hallgatott végig, de ott volt velem! Ő tartott, amikor nyomtam ki a gyerekünket, kettőnket dajkált, amikor a lányunkat a mellkasomra fektette a bába. Egyáltalán nem hagyott egyikünkben sem negatív érzéseket, hogy apás szülés volt. A párom szemében úgy érzem, még inkább nő lettem, ráadásul nagyon tisztel amiatt, hogy látta, mekkora fájdalommal jár a szülés, s hogy ezt a gyerekünkért végigcsináltam.
A következő baba is biztosan így fog világra jönni, mindketten ezt szeretnénk.
Nagyon szép amit írtál(most épp pityergek)!
Mi párommal úgy terveztük hogy csak addig lesz bent amíg el nem kezdődőik a kitolási szakasz(ugyanis nem bírja a vért.),már a burok repesztés után is kiment mert attól borúlt ki ahogy meglátta azt a hosszú csipeszt,a dokink hozta vissza. Olyan szempontból nagyon örűltem hogy ott van mert volt kinek szorítanom a kezét(bár mikor egyszer megjegyezte hogy na most ez jó levegő vétel volt nem szántam volna mondani hogy örülök ha levegőt tudok venni...) A lényeg az volt hogy nem kaptam fájdalom csillapítót és ezért már ordítottam a fájdalomtól ő meg nem bírta nézni ahogy szenvedek és nem tud rajtam segíteni..így hát kiment. De én egy cseppet sem bántam és most sem bánom. Ő kint volt a folyosón és csak azt látta hogy negyed óra múlva a liftből az alsó a felső emeletről szaladnak az emberek,olyan félelem öntötte el hogy kiborúlt....... így visszagondolva jobb is hogy kijött mert lehet hogy ha bent maradt volna a doinkat agyonüti!!!!!!A végén sajnos császár lett belőle! De a következő babánál szeretném ugyan így hogy a tolási szakasznál menjen ki mert akkor annyira mindegy hogy ott van vagy sem,nem tudnék rá figyelni,örültem ha arra tudtam figyelni hogy a doki mit mondd!
Gratula nektek!
Magam részéről semmilyen ellenérzésem nem volt, hogy a férjem bent lesz velem a szülőszobában és, hogy mit fog látni. Bár őt 6 lóval sem lehetett volna visszatartani, hogy bejöjjön. Látott mindent, egészen a feje előbukkanásáig, sőt Ő vágta el a köldökzsinórt.
Nem érzem, hogy emiatt alább adott volna a szerelem, sőt! Úgy érzem, hogy mivel együtt éltük át ezt az élményt, sokkal nagyobb a kötődés köztünk, mint bármikor.
Jóban, rosszban!
Utólag visszagondolva, nélküle nem is tudtam volna végigcsinálni.