Anya, lánya verset keresek, tudtok ilyet ajánlani? (beszélgetés)

Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál,

engem ettél, engem ittál,

rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,

mindig messzebb, messzebb mentél,

először csak a kiskertbe,

aztán a nagy-idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,

akkor is nem engem érzel,

nem anyádat, nem apádat,

valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél szinte félek,

már a válladig sem érek,

alig-alig hihetem már,

hogy ölbéli bubám voltál.

Én voltam-e óriási,

vagy Te lehettél parányi?

Sosem voltál nehéz nékem,

nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsiny lettem,

ágaskodik hát a lelkem,

nőni akar, hogy elérjen,

homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te fölfelé,

mint a napfény maga felé

fát, virágot, lombos ágat -

fölemeled az anyádat.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,

milyen voltam,

amikor még kicsi voltam?

Az öledbe hogyan bújtam,

és tehozzád hogyan szóltam

amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,

Hogy szerettél?

Engem is karodba vettél?

Meleg tejeddel etettél,

akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor

még nem voltam,

a hasadban rugdalóztam,

tudtad-e, hogy milyen leszek,

milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!

Mesélj rólam.

milyen lettem, amikor már

megszülettem?

Sokat sírtam, vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

- Ha én nem lettem volna,

akkor is szerettél volna?

Kovács Márta : Emlékszel?

Emlékszel?

Nyolc évesen ott az iskola kapujában

mindig arról álmodoztam, hogy egyszer,

egyetlen egyszer eljössz elém végre.

Hogy egyszer kéz a kézben együtt

megyünk majd haza.

Minden nap vártalak, de te soha nem

jöttél el. Bánatosan elindultam

hazafelé. Kis kavicsokat rugdostam

az úton, s faleveleket szedtem neked,

s boldogan adtam otthon oda.

Te elmosolyogtad magad, s csendesen

megsimogattad hajamat.

Meséltem, míg a vacsorát főzted,

míg mostál, takarítottál, de te fáradtan

ásítoztál közben mint aki meg sem hallja.

Minden nap vártalak anya,

minden nap.

Emlékszel?

Hányszor kérdeztem tőled, hogy

miért nem játszol velem? S te mindig

csak azt mondtad rá – mert nincsen időd.

- Miért nincsen rám időd anya?

Mert dolgoznod kell – mondtad.

- Miért kell annyit dolgoznod anya?

Hogy pénzt keressek – mondtad.

- Miért kell annyi pénzt keresned anya?

- Hogy neked enni adhassak.

S én könnyes szemmel ordítottam feléd,

hogy anya én nem is vagyok éhes.

Emlékszel, emlékszel anya a karácsony

estékre? Ott ültünk a fa előtt csendben,

s te meggyújtottad a csillagszórókat. Fogtad

a kezemet, és szótlanul nézted ahogy hozzád

bújok. Égtek a gyertyák s a fényben valami

tündöklő tisztaság ragyogott. Valami

amit nem tudtam kimondani. Aztán

boldogan elővettem az ajándékomat a fa alól

és odaadtam neked.

Emlékszel, emlékszel anya, hogy mi volt az?

Egy füzet. S én mindegyik lapjára azt írtam

neked, hogy anya, legyen minden nap karácsony.

Anya!

Legyen minden nap karácsony.

Szia!

Ez nem biztos, hogy egészen idevaló, de azért nagyon szép. Egyik kedvenc gyerekkori versem :)

Osvát Erzsébet: A legszebb szem

Rügyetbontó bokrok alatt

meghúzódott egy kis ravasz

tavasztündér,

s kileste, hogy négy kis gyermek

vajon kiről, miről cseveg?

Arról beszélt a négy csöppség,

egyik szőke, másik szőkébb,

hogy melyik a legszebb szem.

Kitalálják-e vagy sem?

Tibinek a kék szem tetszik,

Balázsnak a barna.

Zsófi meg a legszebb szemnek

a feketét tartja.

Parázs vita támad tüstént,

majd hogy összevesznek.

Csak a kicsi Kata teremt

hármójuk közt rendet.

- A nevető szem a legszebb -

állítja a lányka.

Elámul a három gyermek,

elcsitul a lárma.

Kipirulva mondja Kata:

- Nincs szebb a világon

édesanyám szeménél, ha

mosolyogni látom.

Másik ötlet: ez már lányos :)

A gyerek verse:

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,

milyen voltam,

amikor még kicsi voltam?

Az öledbe hogyan bújtam,

és tehozzád hogyan szóltam

amikor nem volt beszédem?

Honnan tudtad mit kívánok?

Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,

Hogy szerettél?

Engem is karodba vettél?

Meleg tejeddel etettél,

akárcsak a testvéremet?

Gyönyörködtél akkor bennem,

úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor

még nem voltam,

a hasadban rugdalóztam,

tudtad-e, hogy milyen leszek,

milyen szépen énekelek?

Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?

Mesélj anya!

Mesélj rólam.

milyen lettem, amikor már

megszülettem?

Sokat sírtam, vagy nevettem?

Tényleg nem volt egy fogam sem?

- Ha én nem lettem volna,

akkor is szerettél volna?

A te versed:

Beney Zsuzsa: Anya dúdolja:

Azt kérdezed tőlem hogyan vártalak?

Mint az éjszakára fölvirrad a nap,

mint a délutánra jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi a förgeteget -

ezer pici jelből tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel a nap sugarát,

fagyos téli este jégcsap csillagát,

mint az alma ízét, tejet, kenyeret -

pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat, záport a virág,

mint patak a medrét, madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget -

mindenkinél jobban téged

így szerettelek.

Ez 2 vers, igaz, fiús... Anyák napján szoktuk mondani, úgy, hogy a gyerek kezd. 1 versszakot mond, utána én, az anyás részből 1 vsz-ot, és így váltjuk egymást, és az anya fejezi be. A hatás garantált.

Erdődy Elek: Ha nagy leszek, anyám...

Ha nagy leszek anyám, fiad ígéri néked:

Nagyon, nagyon boldoggá foglak tenni téged.

Teérted dolgozom, örökké, szakadatlan,

Hogy visszaadjam azt, amit tetőled kaptam...

Ha nagy leszek anyám : tied lesz napom, éjem,

Hogy régi mosolyod orcádra visszatérjen,

Hogy eltüntessem rólad én a gond-keresztet,

Mely fáradt szép szemed alatt megbújva reszket...

Ha nagy leszek anyám, csak érted fogok élni!

Becézni foglak és a szellőtől is védni,

Hogy megháláljam lelked rám hullott csodáját,

Hisz értem szenveded az élet Golgotáját...

Lábod elé hintek ezer selymes virágot,

Hogy visszaadjam neked boldog ifjúságod,

Hogy visszaadjam azt, amit tőled elvettem:

Te tönkre mentél, s én viruló életet leltem.

Ha nagy leszek, anyám, bíborban fogsz majd járni,

Egész világ tisztelni fog, s csodálni,

Arcodról eltűnik a gond s a néma bánat

Egész világ irigyli majd az én anyámat,

Az édesanyámat.

Erdődy Elek: Ha nagy leszel, fiam...

Ha nagy leszel, fiam, tudom, hogy így kell lenni,

Vágycsillagok után dalolva fogsz majd menni.

Örökre elhagyod fehér hajú anyádat,

Mint virághullatott, elhervadt rózsaágat...

Ha nagy leszel, fiam, majd mindent elfelejtesz,

S ha értem néha tán egy-két könnycseppet ejtesz,

Az élet mégis messze rózsakertbe csábít,

Hol számodra ezer csodás álomvirág nyit...

Ha nagy leszel, fiam, nem fogsz törődni velem,

S míg én remegve várlak árva, bús sötétben,

Egy másik asszonyszív ölel magához téged,

Egy másik asszony hív : a hites feleséged. . .

Ha nagy leszel fiam, emlékezni se fogsz rám,

Fakó lesz vén szemem, és ráncos lesz az orcám,

Mert búsak napjaim keservesek az éjek,

És téged egyre messzebb visznek el az évek...

De szívem boldog lesz ha hírül hozzák mások,

Hogy megtaláltad mégis a földi boldogságot,

Eltűnik minden gondránc és a könnyes bánat,

Ha irigyelni fogják az én fiacskámat.

Édes fiacskámat!...

Na ezt ajánlani fogom az én 15 éves nagylányomnak az anyák napi ünnepségre.Mintha csak róla olvasnám:)))

De jó , hogy rátaláltam erre a fórumra!

Kálnay Adél: Levél Anyához!

Anya, én magam sem tudom, mi történt velem,

Hirtelen nagy lett a szám és hosszú a kezem,

Még a hangom is megváltozott,

Pofákat vágok és ugrándozok

Még akkor is, amikor tudom,

Nem volna szabad,

S néha az elfojtott nevetéstől

Rázkódik velem a pad...

Anya én sem tudom, mi lett énvelem,

De már nem tudok megülni csendesen,

Mindenről eszembe jut valami más,

Nehezebben megy a tanulás,

Időnként csak úgy ábrándozom a könyv fölött,

Máskor meg mindenkit fellökök,

Idétlenkedem, mondják, akik látnak,

És én is inkább látom magam valaki másnak

Mint kedves, jó gyereknek,

Aki régen annyira örült minden apróságnak,

Cukornak, perecnek...

Most mindig valami más kell,

Divatos ruhák, pénztárca sok pénzzel,

tudom, jobb lenne lenni jónak, megint kedves

szófogadónak,

Nem értem, miért nem jön ez össze,

Ó, jöjjön már valaki, s újra töltse

Fejembe azt a sok-sok illemszabályt

És tanácsot, amit tőled kaptam,

Mióta csak vagyok neked...

Mert ez mind valahogy most elveszett,

S félek nagyon, hogy mit szólsz ehhez...

Anya én sem tudom, meddig tart ez, mi lesz,

De azt éreznem kell, hogy szeretsz,

Szeretsz, szeretsz, nagyon, nagyon,

Még jobban talán, mint egykoron,

S éreznem kell, hogy türelmed végtelen...

Anya, köszönöm, hogy segítesz nekem!

már ki is nyomtattam, még rá kell hangolódnom :)

köszönöm, ilyenre gondoltam :)

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,

ha én azt kimondom,

egyszerre elmúlik

minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,

ha mártás savanyú,

csak egy szót kiáltok,

csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull

kávéba, mártásba,

csak egy szóba került,

csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,

rosszból csuda jó lesz,

sírásból mosolygás,

olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!"

hangzik este-reggel,

jaj de sok baj is van

ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!"

most is kiabálom.

Most semmi baj nincsen,

mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,

anyu, fényes csillag;

látni, ahogy jössz, jössz,

mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,

angyal szelídséged,

odabújni hozzád,

megölelni téged.