Álmomban tudok úszni (beszélgetés)

:DDDD

De nem voltak ám cölöpök! :))

Próbálgattam már, de valahogy nem sikerült fent maradni a vízen. Aztán meg a hajamat sem akartam, hogy vizes legyen:))

Nagyon elszántnak kell lenni ahhoz__, de nem láttam szükségét eddig még!

Sajnos (vagy nem sajnos) férjednek igaza van.

Ezeket a legritkábban lehet örökölni. Szinte minden ilyet vagy tanul az ember, vagy valamilyen esemény (bennszorulás a liftben, pókcsípés, leesés valahonnan, egy örvény a folyóban, stb., stb.) válthatja ki.

Senki nem félelmekkel születik. A félelmeket, mi felnőttek adjuk át, neveljük bele a gyerekekbe. (Esetleg a saját esetükből jönnek rá a dolgokra)

Kkor hadd osszam meg az én úszni megtanulásom esetét:

8-10 éves lehettem, bementem a Palatinus nagymedencéjébe, és elmentem egészen addig, míg nyakamig ért a víz. Akkor nagyon megijedtem, se szólni, se kiabálni nem tudtam, pedig iszonyúan húzott befelé a víztömeg, már alig álltam a lábamon.

Így mindig féltem a víztől, pedig görcsösen meg akartam tanulni úszni, erőlködtem, meghallgattam mit mondanak, próbáltam úgy tenni, mégse ment.

28 évesn keményen elhatároztam, na megtanulok magamtól.

Bementem egy strandmedencébem de csak mellkasig, lábam leér, kezem a medence szélén, baj nem érhet.

Leguggoltam, kezemmel csináltam az ezerszer hallott tempókat, de nem görcsöltem, csak lazán, guggolva többször elrúgtam magam a talajtól, élveztem hogy milyen könnyű vagyok, siklottam előre-hátra.

Élveztem hogy süt a nap, a fiaim ott lubickoltak előttem, élveztem a vizet, a meleget, a könnyedséget, az életet.

És egyszercsak, hopp, montha úsznék, először csak pár karlendítésnyit, föl mertem rúgni a lábamat is, szóval valahogy teljesen magamtól ráéreztem.

Ez olyan volt, mint kislány koromban annyira szerettem volna egyedül hintázni, és hiába hajoltam előre-hátra, az a hülye hinta csak nem akart belendülni,

Na pont ugyanilyen érzés volt az úszás, mint hintázni (vagy bicajozni) megtanulni.

Kedves Sly, túl sokat ismételgeted, hogy nem tudsz, meg víziszonyod van, meg anyukád is, stb, ezeket felejtsd el, gugolászva, magadat ellökdösve, játékosan élvezd a vizet, és egyedül, senkitől se presszionálva magadtól fogsz ráérezni.

A mai napig se tudok víz alá bújni, meg nem merek természetes vizekbe mélyen belemenni, csak ameddig biztonságban érzem magam, ameddig a lábam leér.

De nem is érdekel, magáért az úszás öröméért csinálom, fejem kiemelve, víz a számba, orromba, fülembe ne menjen, különben minden oké.

Úgyhogy felejtsd el a rossz beidegződéseket, senkinek nem kell megfelelned, remélem mielőbb ráérzel és nagyon sok örömedet leled majd benne.

Elképzelhetőnek tartom. Anyukám sem tud úszni, fél a vízben, nem száll liftbe, és hasonló fóbiák... :)

Mondjuk lehet benne igazság, mert én példul úgy alszom éjjel, hogy valahol a lakásban, kell, hogy legyen valami irányfény, tehát nem bírom a tök sötétet. Egyszercsak a lányom is kérte, hogy az ő szobájában is hagyjam égve az íróasztali lámpát, mert nem akar sötétben lenni, kvázi tőlem látta, hogy én sem.... Férjem szerint "jól rászoktattam a gyereket" erre, pedig tényleg és valóban nem mondtam neki egyszer sem, hogy így kellene...

Az emberiség egyik legnagyobb tévhite: "ez genetika".

Tudományosan cáfolva van, hogy nem az, nem genetika, hanem anyukádtól eltanultad a félelmeit még kisgyermek korodban. Vagy nem változol meg soha, de ha nagyon zavar, csak te tudsz rajta változtatni, de persze mondhatod azt is, hogy ez "genetika", de ezzel csak magadat csapod be!

Én rettegtem a repüléstől, rettegtem síliftre szállni... de felszálltam rá, mert a saját butaságom miatt nem hagyom ki az élet nyújtotta fantasztikus élményeket.

Persze, hogy nem a vízzel van a bajod, hanem a pszichés hozzáállásoddal.

deee, nagyon is azzal van a bajom, vagy mégsem?

Tudod, van egy csomó dolog, amitől félek, akkor csak bennem van a hiba? példul sosem szállnék repülőgépre, mert klausztrofóbiás vagyok... Tudom, azt is biztosan le lehetne kűzdeni, de én képes vagyok gyalog felmenni akárhányadik emeletre, liftbe sosem szállnék. És sajnos ez genetika, mert édesanyám is ugyanígy van ezekkel a dolgokkal.

Nem értem. Ha nem az volt a baj, hogy féltél, akkor a többieknek miért ment, neked meg miért nem?

Nem értetlenkedek. Tudom, hogy azért, mert víziszonyod van (ami nincsen). És persze, ha meg lett volna a szándék, ha nagyon akartad volna nem adod fel az első órán nem?

Hogy mondhatod, hogy meg volt benned a szándék? Mit vártál mi lesz egy úszásórán? Mire számítottál?

Ezt úgy értem, ha válaszolsz rá, a kérdésekre, rájössz, hogy belső okokból nem sikerült és nem külső okokból. De persze lehet, hogy "majd egyszer" megtanulsz...

Azért nem jött össze, mert/pedig bennem meg volt a szándék, csak nem találtam meg a megfelelő tanárt, aki türelmetlen és bunkó volt velem...

Írtam a cikkben is, hogy az óra közepén már a víz alatt (is) voltam, tehát megtettem, amit addig soha, amitől annyira féltem, csak akkor ott nem tudtam továbblépni, a siklást kellett volna gyakorolni, az már nem ment, és akkor kaptam hideget-meleget az oktatótol. Érted?

Igen, nevezzed aminek akarod, mindenkinek megvannak a saját démonjai, a személyiség egy pici része ez is.

De miért nem jött össze? Erre válaszolj szerintem és persze magadnak, őszintén.

Nagyon nagy a különbség beszélni valamiről és megtenni azt.

Kedves posztoló!

Ez a cikk nem az úszásról szól és persze nem a víziszonyról. Arról szól, legyőzöd-e a félelmedet, vagy sem. Szembenézel vele, vagy sem. Víziszonyod nincsen, hiszen szereted a medencét, a welneszt.

A félelem, az bénít meg, a saját félelmed. Csak úgy küzdheted le, ha szembe nézel a démonnal, aki benned lakik és aki meggátolta az úszóórán, hogy úszni tanulj.

Te döntesz, hogy fogsz-e úszni, vagy sem. Ha legközelebb rászánod magad, akkor ne úgy tedd, hogy elmész (ezzel megnyugtatod a lelkiismeretedet), aztán lesz, ami lesz, hanem elmész és megtanulsz úszni. Az úszást könnyen meg fogod tanulni, de a félelmedet neked kell legyőznöd. Esetleg keress olyan úszómestert, aki találkozott hozzád hasonló emberrel. Ha ezt megléped és úszni fogsz, kinyílik majd előtted a világ, oly nagy önbizalmad lesz!

végigolvastam...régen én is folyton úsztam álmomban és én sem merek. Pedig volt egy türelmes tanárnööm, aki 2évet foglalkozott velem. A medence szélét alig mertem elengedni, aztán deszkával is egy idöö után mindig odakaptam (a m. széléhez)...

de látom, sokan vagyunk így ezzel...azt hittem, alig létezik rajtam kívül valaki, aki nem tud/mer úszni...

Én most 50 éves vagyok.

gyerekként 3 alkalommal próbáltam meg úszni tanulni. Talán még sikerült is. Csakhogy próbálkoztam. A fiúk játszottak, viz alá nyomtak, úszómester húzott ki. Ez 36 éve volt kb.

Innentől kezdve csak olyan vizbe mentem be, ami a derekamig ért. Képtelen voltam még a fürdőkádban is fürdeni, meg akartam fulladni. Csakis, kizárólag zuhany.

Aztán kicsi lányom vizimádó. Nagyon erősen akartam hogy ússzon. Most 10 és fél éves. Jól, nagyon jól úszik. Kedvet kaptam hozzá.

Szeptemberben elkezdtem. És képzeljétek nemsokára végig tudtam úszni egyedül a medencét ( 25 m)

Néha még visszajön a félelem. Tudnom kell mi van a lábam alatt. De haladok. Talán sikerülni fog.

Tehát lehet, sőt meglehet tanulni, le lehet küzdeni a viziszonyt. Csak nehéz, nagyon nehéz, és hatalmas akarat kell hozzá és kitartás.

Azért még megpróbálhatnád! :))

Talán mégis megy. :))

Én tudok úszni,bár sok tekintetben magamra ismertem az írásodból.Nem szeretem,ha a fejem víz alá kerül,fülembe se menjen,és a szemem sem nyitom ki a víz alatt csak úszószemüvegben.Azt is egyszer tettem meg,a tengerparti nyaralás alatt be akartam nézni a víz alá,mert a többiek mondták,hogy páratlan a látvány.Nem hagyhattam ki,de a fülem akkor is kívül maradt. :))

Hasonlóképpen tanultam úszni,mint ahogy valaki itt már leírta:lemaradva a többiektől,félve,félrehúzódva unatkozva.Ez ment 2 évig,mert a suliban tanultunk úszni tornaóra keretében másodiktól nyolcadikig.Nekem sokig tartott,mire felbátorodtam,és emlékszem a tanár nem tudott mit kezdeni,a többiekkel is kellett foglalkoznia.Persze nagy nehezen megtanultam a gyorsúszást,de azóta sem gyakoroltam,mert utáltam.

Egy nyaraláskor anyukám beíratott Hajdúszoboszlón egy tanfolyamra,ahol kb egy hét alatt elsajátítottam a mellúszást.Azóta is úgy úszom,de a fejem nem teszem vízbe.Még az arcom sem,így nem szabályos az úszás,de nekem megfelel.Arra jó,hogy nem félek a víztől,bár nem vagyok magabiztos úszó.Mély vízbe nem megyek,főleg nem folyókban és tengeren.

Ilyen velem is fordult már elő!

Az a lényeg, hogy az ember tudja, hogy hol vannak leverve a cölöpök! :)))