Álmomban tudok úszni

Gyermekkoromban majdnem belefulladtam egy strandmedencébe és a rám vigyázó felnőttet is hosszú percekre a víz alá kényszerítettem. Ez az élmény mai napig bennem van és azt hiszem emiatt sem tudtam megtanulni úszni, bár igazság szerint nem is akartam megtanulni soha. A Balaton, vagy a tenger számomra egyáltalán nem vonzó, mint fürdőzési lehetőség. Nem tudom, mi van a lábam alatt, hol, milyen módon változik a talaj, ezért nem szívesen "használom" őket. A wellness-medencék, na igen, az más. Azt kedvelem, pedig ott is van víz:) Mindezek ellenére nagyon szeretnék úszni is. Igazi vágyakozással nézem, ahogy a férjem és a gyerekeim úsznak és sokszor megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy bárcsak én is tudnék úszni. De víziszonnyal hogyan úszhat az ember?

Azt mondták, erre is van megoldás.

Pár évvel ezelőtt óriási elhatározásra jutottam. Eldöntöttem, hogy beiratkozom egy felnőtt-kezdő úszótanfolyamra. Persze elmondtam előre, hogy én bizony igen nehéz eset vagyok, mert félek a vízben, víz alatt életemben egyszer voltam, akkor is "fulladni akartam" és a fodrásznál is törölközővel befogom a fülem, nehogy víz menjen bele. A tanfolyam ideálisnak tűnt, azt mondták, nincs olyan ember, aki ne tudna megtanulni úszni, hiszen még idősek is jelentkeznek és van, aki nyugdíjas korában sajátítja el az úszás tudományát. Számomra ez tudomány, és valami földöntúli dolog, legalábbis annak tűnik. Mi az, hogy az ember egyszerűen csak fennmarad a vízen, ez kizárt dolog, persze kipróbálni még sosem mertem.

A tanfolyamra nagy izgalommal indultam és azt gondoltam, hogy lesz, ami lesz, megpróbálom, legfeljebb 5 perc után feladom és hazamegyek. Tőlem sokkal idősebb úszni tanuló társaimmal bementünk a medencébe, ahol a kezdő csoportban rajtam kívül mindenki vidáman siklott a vízben, fejét nem kímélve a merüléstől.

Ekkor már sejtettem, hogy nem biztos, hogy én idevaló vagyok, de azért vártam az úszómestert. A víz valóban kicsi volt, hiszen tanmedencében voltunk, kellemes meleg volt, és már csak az első megpróbáltatásokra tudtam gondolni, hogy vajon mi fog történni. Az úszómester nagyon magabiztos volt, megkért engem elsőre, hogy menjek a víz alá! A víz alá? - kérdeztem tőle - Igen, a víz alá. Így kezdődik az egész. Hát én nem tudok a víz alá menni - közöltem - mivel víziszonyom van.:) Ekkor kicsit komorabbá változott az arca, de vett egy mély lélegzetet, közelebb jött hozzám és kedvesen megkért, hogy próbáljam meg, mert anélkül nem fog menni az úszás, hogy ne kerülnék a víz alá, és igazából ezért is jöttem, hogy ezt megtanuljam.

Igen, ezért jelentkeztem, csak éppen azt nem tanítja meg senki, hogyan ne féljek a víztől. Sokat vacilláltam, a szívem is hevesen dobogott, de mindenki rám várt, hogy végre bedugjam a fejem a vízbe, ezért erőt vettem magamon és egy nagy nagy levegőt és megtettem.

Rettentő volt. Eltűnt a külvilág, minden olyan tompa volt és fénytelen, úgyhogy azzal a lendülettel gyorsan vissza is ugrottam a felszínre. Nem arattam osztatlan sikert a tanáromnál, mert újabb mély levegőt vett és elmondta, hogy ez így nem fog menni. Legyek nyugodt, ne ugráljak és próbáljam meg érezni, hogy milyen a víz alatt, egyáltalán milyen ez a közeg. És én a víz alá merültem másodszor is. Ekkor kicsit hosszabb időt töltöttem a felszín alatt és mivel úszószemüveg is volt rajtam, hagytam időt magamnak arra, hogy megtapasztaljam a víz alatti világot.

Ezzel a nehezén túl is jutottunk, de sajnos még ezen az órán kellett volna elsajátítanom a siklást is. Na, ez már túl sok volt nekem, és teljes erőmmel ellenálltam a feladatnak, ami meg a tanárnak volt túl sok, mert úgy gondolta, hogy én biztosan nem azért érkeztem, hogy úszni tanuljak, hanem hogy a csoport munkájában kisebb-nagyobb fennakadásokat eszközöljek. Így már levegővétel és minden kedvesség nélkül rám kiáltott, hogy ha úszni akarok megtanulni, akkor legyek szíves azt csinálni, amit ő mond, mert nem érnek rá órákat várni rám, míg eldöntöm, hogy siklok-e a vízen vagy sem. De én ekkor, ebben a pillanatban nagyon határozott voltam és mindent el tudtam dönteni egy szempillantás alatt.

Fogtam az úszószemcsimet és kisétáltam a medencéből, mindenkinek további jó szórakozást kívánva.

Sajnos így ért véget az úszástanulásom, ami azóta is kicsit bánt, mert úgy érzem, lehet, hogy mégiscsak megtanulhattam volna úszni. Talán egyszer majd megint rászánom magam, addig pedig álmomban tovább gyakorolok.